Beharangozó!
Újabb hazai mérkőzésre kerül sor szombaton, rendhagyó időpontban (a szombati munkanapra tekintettel). Ellenfelünk a tavalyi NB3-as budapesti kieső, jelenlegi 10. Kelen csapata lesz. Igaz a helyezésük csalóka lehet, mert a vendégek eddig csak 7 meccset játszottak a bajnokságban, a Magyar Kupa menetelésük miatt. Egyetlen BLSZ-es csapatkén még mindig állnak az MK-ban.
Nyáron nagy jövés-menés volt náluk. A csapat teljesen átalakult, az UDSE-vel való együttműködés keretében sok fiatal csatlakozott az első csapathoz. A fiatalság és a heti 4-5 edzés megteszi a hatását. Elsősorban a jó erőlét és a sok futás jellemzi őket. Egyébként most nyártól a csapatnál játékos-asszisztens edzői feladatokat lát el volt játékosunk Röthy Martin.
Amíg a vendégeknél kupa hangulat és a fiatalos lendület érvényesül, addig a mieink nem éppen a legsikeresebb időszakukat élik. 1 pontra (és lehet, hogy 1 meccsre) vagyunk a már tényleges kiesést jelentő 15. helytől!

Az azóta már visszavonult Fodor Kristóf küzd a labdáért a 2021. májusi idegenbeli 0:2-es mérkőzésen.
A két csapat legutóbb 2020/21-es szezonban találkozott egymással. Akkor a Kelenvölgyiek oda-vissza vertek bennünket (1:2, 0:2). Végül meg is nyerték a bajnokságot és feljutottak NB3-ba.
Most kiélezett mérkőzésre van kilátás, ahol egyáltalán nem vagyunk esélytelenek. Jelenleg minden egyes pontra égető szükségünk van. Persze annak örülnénk a legjobban, ha ez 3 lenne.
A bajnoki mérkőzésére, október 18.-án szombaton 14-órás kezdéssel kerül sor a Gázművek sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Milavecz Péter, segítői Mindák Marcell és Bartus Olivér lesznek. A vendégek zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkos mezben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!

