Beharangozó!

  • 2025.10.21.

Időben egészen a 2022/23-as esztendőig kell visszamennünk a legutóbbi Ikarus elleni mérkőzésig. Ekkor estek ki az első osztályból a piros-kékek. Ezt megelőzően időszakban, elsősorban a 2010-es években bizony jópár nagy derbit játszott egymással a két együttes.

Egy klasszikus gól képsorozata! A 2016. március 19.-i idegenbeli mérkőzésen (akkor az Ika a 3., a mieink a 4. helyen álltak), Vécsi Gábor hajrájában szerzett duplájával fordítottunk (3:2). A győztes találat a 87. percben igazán extrára sikeredett!

A tavalyi BLSZ2-es pontvadászatban a 2. helyen jutottak fel az első osztályba, ahol nyártól a volt NB1-es játékos, Polonkai Attila vette át a csapat irányítását. A csapat zömében a saját utánpótlásában bízik és ez egyenlőre működik is. Újoncként jelenleg a 6. helyen álnak a tabellán, 5-1-4-es mutatóval. Az elmúlt hétvégén például az Issimo otthonából hozták el a 3 pontot (4:1).

A mieinknél az elsődleges hír a héten, Sólyom Ferenc távozása és Slehovszki Krisztián érkezése volt a kispadra. Csak remélni tudjuk, hogy ez a változás egyben előrelépést is jelent majd számunkra. Ugyanis nehéz helyzetben vagyunk. Az elmúlt 4 meccset elveszítettük. Mindössze 1 győzelemmel állunk a 13. helyen, de ha nem szedjük össze magunkat, akkor van még lejjebb is.

A változás mindig reményt is hordoz egyben. Bízzunk abban, hogy az új szelek, jó felé sodorják majd a hajónkat, talán már most ezen a hétvégén.

A bajnoki mérkőzésére, október 25.-án szombaton (IDŐPONT VÁLTOZÁS) 13:30-as kezdéssel kerül sor az Ikarus sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Lantos Tamás, segítői  Dr. Madari Adrián és Szuhodovszki Dávid lesznek. A hazaiak piros-fehér szerelésben játszanak, a mieink pedig sötétkék együttesben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!