A BLSZI 12. fordulójának eredményei és a tabella:
Fotó: Nagytétényi Kohász facebook oldal (Nagytétény-Kelen)
Eredmények:
A Nagytétény meglepte a Kelent
A BLSZ I. osztály 12. fordulójában az újonc Nagytétényi Kohász az előző fordulókban eredményes és a MOL Magyar Kupában is remekül szerepelt Kelen SC gárdáját fogadta. A találkozó esélyese a vendég együttes volt, de a tétényiek borították a papírformát, fegyelmezett játékkal meglepték ellenfelüket, és 2-0-ra nyertek.
A Nagytétény jól megszervezte a védelmét, és ellentámadásokkal igyekezett veszélyeztetni. Ez a taktika a 21. percben eredményre vezetett, amikor egy középre adott labdát Bagyinszki Dominik a 16-osról a kapuba továbbított. Ezt követően lendületesebb lett a Kelen, szerettek volna egyenlíteni, de nem találták a Kohász védekezésének ellenszerét, komolyabb helyzete sem tudtak kialakítani.
Szünet után hasonló volt a játék képe, mint az első félidőben. A Kelen továbbra sem tudott gólhelyzetbe kerülni, míg a hazaiak a 70. percben egy gyors kontrából lőtt góllal növelték előnyüket. A találat szerzője ismét Bagyinszki Dominik volt, 2-0 lett az állás, és ez lett a végeredmény.
-Tudtuk, hogy jó csapat a Kelen, ők az esélyesebbek, ezért igyekeztünk felkészülni az ellenféből – mondta Gamal Richárd a Nagytétényi Kohász edzője – Megnéztem a Kazincbarcika elleni MOL Magyar Kupa meccsüket, és az ott látottakat is figyelembe vettem. Azt mondtam a játékosoknak, hogy cél az egy pont megszerzése, a három pont meglepetés lenne. Megszületett a meglepetés. Mindenki fegyelmezetten betartotta a megbeszélteket, büszke vagyok a teljesítményre, és ennél még több van a csapatban.
Pestifoci.hu
Eredményesebb támadójátéka döntött az Unione javára
A BLSZ I. osztály 12. fordulójának nyitó mérkőzésén az Unione FC az újonc Ikarus BSE csapatát fogadta. A vendégek eddig várakozáson felül teljesítettek, így érdekes összecsapásnak ígérkezett a bajnoki címvédővel a találkozása. Valóban érdekes, változatos mérkőzés volt, és végül az eredményesebb támadójátéka döntött az Unione javára, és a hazaiak 5-2-re nyertek.
Mindkét csapat támadószellemben kezdett, és az Unione szerzett vezetést a 15. percben Feczesin Róbert találatával. Az Ikarus akciói a 28. percben értek góllá, Baranyai Bence volt eredményes. A félidő hajrájában viszont többet kezdeményezett a házigazda, és a 35. percben Feczesin Róbert góljával ismét vezettek, majd a 45. percben Keresztesi Botond 3-1-re alakította az eredményt.
Szünet után gyorsan növelte előnyét az Unione, az 50. percben Litauszki Róbert kilépett a vendégek védői között, és a kapuba továbbított. Hamar jött a válasz, az 55. percben Mártonfi Máté csökkentette az Ikarus hátrányát. Ezt követően mindkét oldalon adódtak helyezetek, de az újabb gól váratott magára. Ezt a „gólcsendet” a 83. percben a hazai gárda törte meg, amikor a 80. percben csereként pályára lépő Edvi Csaba volt eredményes, és így a vége 5-2 lett az Unione javára.
-Jól szórakoztak a nézők, mert mindkét csapat nyílt sisakkal játszott – mondta Szabó András az Unione FC edzője – Úgy érzem, hogy megérdemelt a győzelmünk, mert több helyzetet alakítottunk ki, mint az Ikarus, és éltünk a lehetőségekkel.
Pestifoci.hu
Tabella:



