11. forduló: TESTVÉRISÉG SE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:1 (0:0)

  • 2015.10.24.

2015.10.24. szombat 11-óra, Bánkút utca, Barátság sporttelep:

Haraldseid 5 –

Kavalecz 0 (Fodor 28p 6), Sztranyovszky 5 (Probáld 74p 0), Örkényi 5, Gergely 5 –

Demeter 6 –

Érsek 5, Szabó 5 (Mészáros 59p 5), Freud 5 (Reményi 70p 0), Makk 5 (Kovács 70p 0) –

Vécsi 6

Sárga: Freud (41p), Szabó (43p), Kovács (88p), Örkényi (91p)

Gól: Vécsi (48p)

Gólpassz: Szabó

Dr. Hevesi György: „Közel vagyunk, de úgy látszik még nem tudjuk átlépni saját árnyékunkat. Ilyen meccseken sokkal direktebb játékra lenne szükség és hát ezeket a ziccereket illene belőni, még ebben az osztályban is.”

 DSCF2474Bár papíron a középcsapatok (eleje és vége) összecsapása let volna a Tesi elleni bajnoki, mégis volt tétje a mérkőzésnek. Három ponttal – illetve egyéb eredmények szerencsés alakulása esetén – a forduló után, akár a dobogóra is felléphetett volna „verhetetlen tizenegyünk”. Azonban a jelenleg 12. helyen álló Testvériségnek is elengedhetetlenül szüksége lett volna a pontokra a hátsó régióból való elmozduláshoz.

DSCF2488

A Barátság sporttelep, nem vitásan látott már szebb napokat is. A korábban kifogástalan gyepszőnyegű játéktér igencsak hepe, hupássá vált. Mindig az a legjobb csapat amelyik pont pályára lép, de azért érződik már a kereten, hogy lassan a szezon végére érünk. Egyre szükebb létszám áll rendelkezésre a szakvezetés számára.

DSCF2491

Kifejezetten jól kezdett a csapat. A 10. percben már három kék-fehér lehetőséget is feljegyezhettünk. Előbb Vécsi küzdött a labdáért a 16-os vonalán, a lecsorgóra Makk csapott le és 16 méterről belsővel alig helyezett a jobb alsó mellé. Később Freud pontrúgását Vécsi csúsztatta tovább, a hosszunk Gergely és Demeter érkezett, de csak ők kerültek a kapuba, a labda az alapvonalon túlra jutott. Végül jött az első büntető gyanús szituáció. Freud ugratta volna ki Érseket, de a labda (a 16-oson belül) irányt változtatott egy hazai védő kezén és így odalett a lehetőség is.

DSCF2497

A folytatásban is fölényben voltunk, Érsek és Demeter betőrései is többet érdemeltek volna, de ezek a lehetőségek odalettek. A 23. percben Kavalecz ugrott meg a jobb szélen a kifutó kapus előbb érte el a játékszert, de közben letarolta a védőnket (a hazai hátvéd is tett, hogy ez így legyen, mert egyszerűen rálökte a kapusra a bekkünket). Jobb oldali védőnk ápulás után még egy rövid ideig a pályán maradt, de szédülésre panaszkodva a 28. perben végül lekéreckedett a pályáról.

DSCF2500

Közel félóra után kellett elöszőr aggodnunk. Egy baloladali kiugratásra Haraldseid feleslegesen indult ki a jobb bekk poziciójába, nem is érte el a labdát, a szélső elhúzott mellette, és az alapvonal kövezéből (a 16-oson kívülről) megcélozta a kaput, de gyenge kisérlet volt (és középen a védőink amúgy is biztosítottak). Míg az első félidő első felében végig a hazai térfélen voltunk, a félidő hajrájában már kiegyenlítetebbé vált a játék. Sőt a 41. percben egy pontrúgás után két hazai játékos tisztán ugrott fel fejelni a 11-es pont környéként, de a fejes mellé szállt.

DSCF2503

A második félidő úgy indult ahogyan azt reméltük. A 48. percben Gergely keresztlabdáját Érsek szelidítette meg a 16-os és alapvonal találkozásánál. Egy védő mellett az érkező Szabóhoz játszotta vissza a labdát, középpályásunk a 16-os sarkáról egyből középre tekert, a 11-es pontnál helyezkedő Vécsi pedig ballal kapásból a kapu jobb oldalába helyezett 0:1.

DSCF2505

Rákapcsolt a Tesi! Néhány igéretes támadást vezettek, de igazi gólhelyzetett, nem tudtak kialakítani. Az 59. percben Szabót, Mészáros váltotta. Ez a csere akár mérkőzést eldöntő mozzanat is lehetett volna, mert szélsőnk 3 100%-os helyzet kialakításában (és elpuskázásában is közreműködött). Az 63. percben Fodor játszotta ki a labdát jobbra Mészároshoz, aki laposan középre játszott. Vécsi még lemaradt az átadásról, de a hosszunk Gergely nem. Sajnos a göröngyös talaj ebben az esetben a hazaiakkal volt. A labda az utolsó pillanatban olyan szerencsétlenül pattant meg, hogy védőnk 1 méterrről nem tudott az üresen árválkodó kapuba találni. Lábáról az alapvonalon túlra pattant a labda.

DSCF2507

 A 68. percben egyenlített a Tesi. A jellemzően a védelmünk mögé ívelgetős játékban bízó hazaiaknak az egyik próbálkozása eredményre vezetett. A gól azért is sajnálatos, mert ebben az esetben a teljes védelem és középpályás sor hátul volt, szemben állt a labdával. A középről, középre, a védelem mögé löbbölt labda mégis 2-1-es szituációban találta Sztranyovszkyt, akit kizártak, ezért menteni nem tudott, Haraldseid is jobban volt elfoglalva a les jelzésével, mint a védéssel, így a csereként pályára lépő Baksa 10 méterről könnyen a jobb alsóba guríthatott 1:1.

DSCF2504

Sőt, félidőbeli második érdemi akciójukkal akár meg is fordíthatta volna a meccset a hazai csapat. A balról éles szögből leadott lövést Haraldseid spárgázva szépen védte, a kipattanót pedig csúnyán fölé vágta a hazai támadó. Majd ismét Mészáros lábában volt a vezetés lehetősége. Vécsi lekészítését 16 méterről tiszta helyzetben gyengén kapura „tolta”, a labda a vetődő kapusról kijött, szélsőnk rácsúszott a labdára, ami a kapusról Vécsi elé pattant, aki 15 méterről a léc alá emelt (a játékvezető, feltehetően a kapus támadása miatt érvénytelenítette a találatot). A 80. percben Radics szabálytalankodott Fodorral szemben – második sárgalapot érően – a félpálya közelében. A hazaiak az utolsó 10 percre megfogyatkoztak.

DSCF2499

Bizony a hajrában többször is eldönthettük volna a meccset (bár a hazaiak is szereztek egy les gólt). Vécsi újjabb lekészítésével Mészáros 16-os vonalán befelé húzott, majd ballal gyengén a bal alsó mellé lőtt. A legnagyobb ziccer is Mészáros nevéhez fűződik. Kovács mértani pontosságú keresztlabdáját szépen vette le az ötösön, majd senkitől sem zavartatva a gólvonalon, a rövid kapufa mellett helyezkedő kapusba vágta a labdát!!! Az utolsó percek igazi tűzijátékot hoztak a hazai kapu előtt. Két büntetőgyanús esetnél is becsukta a szemét a játékvezető. Előbb Kovács, beadás után visszafejelt ladáját (látványosan) kezelte szögletre egy védő. Később Reményit labda és baba módszerrel takarították el a büntetőterületen belül. Az előbbi egyértelmű, az utóbbi kétséges büntető volt. Az utolsó momentumok egyike, Gergely nagyszerű 15 méteres kapáslövése volt, amit a hazai hálóőr a levegőben uszva piszkált ki a léc alól.

DSCF2502

Tragédia nem történt ezzel a döntetlennel, de amennyiben a dobogóra szeretnénk fellépni, akkor a hátsó régió csapatai ellen ilyen pontvesztések nem férnek bele. A helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyerni. Ha azt állítjuk, hogy ilyen gólokat nem szabad kapnia a védelemnek, akkor az is igaz, hogy ilyen ziccereket pedig egyszerűen nem szabad elől elpuskázni. A dobogó így még várat magára, reméljük csak a jövő hétig. Folytatás a Fáyban, szombaton 17-órai kezdéssel a Szent Pál Akadémia FC ellen.