Beharangozó!
Az őszi szezon utolsó fordulója következi a SZAC ellen, ami azonban számunkra nem a szezonzáró, mert a Vízművek ellen lesz még egy halasztott mérkőzésünk.
A kék-feketék folytatják a tavalyi jó szereplésüket és ugyan jelenleg „csak” 4. helyezettek a tabellán, még lehetnek őszi elsők is, ugyanis mindössze 1 ponttal vannak lemaradva a listavezető Budafoktól.
Ellenfelünk jó formában van, az elmúlt hétvégén az Issimo otthonából is simán elhozták a 3 pontot (3:0). A csapat leggólerősebb játékosai Bíró Ákos és Mészáros Viktor akik 8 és 7 góllal terhelték meg eddig az ellenfelek kapuját.
Az előző pontvadászatban az oda-visszavágóból mi jöttünk ki jobban az idegenbeli 2:2 után, hazai pályán 2:0-ra nyertünk ellenük.
Most is ránk férne egy bravúros pontszerzés, mert igencsak szoros hátul is a tabella. Azonban ehhez zártabb védekezés mellett, pontosabb támadójáték szükségeltetne szombaton.
A bajnoki mérkőzésére november 22.-én szombaton 13-órás kezdéssel kerül sor a Deák Ferenc „Bamba” sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Suhodovszki Dávid, segítői Streho Erik és Reszler Csaba lesznek. A hazaiak fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig fehérben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


