Budapest Kupa 3. forduló: REAC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:3 (0:0)

  • 2026.02.07.

2026.02.07. szombat 13:00 Szántóföld utcai sporttelep

Meszlényi 6 –

Kovácsréti 5,5, Tóth M. 6,5, Varga R. 5, Gyurkó 6,5 –

Laukó 5, Jakab  5, Kmetykó (csk) 5,5,  Kocsis Á. 7 –

Kocsis B. 7,5, Radócz 5,5

további csere: Molnár D., Kis T., Pálmai, Boros, Mártonfi

Gól: Gyurkó (61p), Kocsis B. (77p), Kocsis B. (94p)

Gólpassz: Kocsis B., Kocsis Á., Kocsis Á.

Sárga: Kocsis Á (47p), Radócz (64p), Kmetykó (83p)

Slehovszki Krisztián (vezetőedző):„Jól kezdtük a meccset, volt pár lehetőségünk, aztán az ellenfél került mezőnyfölénybe. A félidő végére magunkra találtunk és vezettünk néhány szép akciót. A második játékrészben az ellenfel többet birtokolta a labdát és egy figyelmetlenség és rossz helyezkedés után megszerezte a vezetést. Ezután feljebb toltuk a védekezésünket és sikerült megfordítani a mérkőzést.”

Dr. Hevesi Tamás (szakmai vezető):„Egy 60 percig kiegyenlített mérkőzésen, a bekapott gól felrázott bennünket. Változtatni akartunk és tudtunk is, így megérdemelten jutottunk tovább.”

Azt nem mondhatjuk, hogy a terveinknek megfelelően zajlott a mostani felkészülésünk. Pedig kellően korán is kezdtünk, de aztán az időjárás (a hóhelyzet) keresztük húzta a számításainkat. Sajnos klasszikus nagypályás edzés kevés is került a fiúk lábába. Emellett tovább növelte a gondjainkat, hogy váratlan sérülésekkel is meg kellett küzdenünk. Erdős, Kis T. és Marosi szinte a teljes felkészülést kihagyta és még további pihenő is vár rájuk. Mellettük Gálfi sem állt ma rendelkezésre.

Szóval az előjelek nem voltak ideálisnak mondhatóak, a REAC elleni hétvégi Budapest Kupa mérkőzés előtt. Ennek ellenére legalább az utóbbi évek kupa statisztikája mellettünk volt, hiszen 2022-es és a 2025-ös elődöntőben is továbbjutottunk ellenük. A tét most a legjobb 8 közé kerülés volt és – a két csapat azonos osztályára tekintettel – a döntetlen egyik csapatnak sem kedvezett (ez esetben azonnal büntetőkre került volna sor).

Jobban kezdtünk és támadólag léptünk fel. A 3. percben Gyurkó passzával Kocsis Á. tört a 16-oson belülre, kissé balról azonban 8 méterről lövés helyett befelé passzolt Kocsis B.-hez, de az átadása nem volt pontos és menteni tudtak a hazai védők.

A 6. percben Laukó pörgetése után ismét Kocsis Á. került helyzetbe, a kicsit hosszú átadást középpályásunk csak becsúszva érte el és így 7 méterről igyekezett a kivetődő kapus mellett a hálóba juttatni a labdát, de az elakadt hálóőr testében!

A 10. percben a hazaiak is veszélyeztettek. Egy jobb oldali szöglet után kavarodás alakult ki az ötösünk környékén, Meszlényi kivetődve elütötte a labdát, az ismétlés során leadott lövést pedig a védőink blokkolták!

Ezután mezőnyjáték következett, ahol a hazaiak irányították inkább a játékot. Veszélyt azonban csak sarokrúgásból jelentettek.

A 31. percben azonban ismét a mieink okoztak némi izgalmat a pályán. Laukó félpálya közeli szabadrúgást ívelt fel a hazai 16-osra, ahol az egyik védő által megcsúsztatott labdát a hosszún Kmetykó fejelte vissza középre, Tóth M. pedig fordulásból 14 méterről kapura, a jobb kapufa irányába lőtte a labdát, amit Bérczes eldőlve megfogott.

A 32. percben egy felívelt labdát középen Kocsis Á. tartott meg ügyesen, majd balra az üresen helyezkedő Kocsis B.-hez játszotta, támadónk egy kicsit túl kényelmesen készült rá a 16 méteres lövésre, ami így nem is sikerült túl erősre, azonban a labda kipattant a kapusról, de sajnos arra már csak a védők reagáltak!

A 38. percben akár meg is fogyatkozhattak volna a hazaiak, de Lantos játékvezető megkegyelmezett Fenyvesinek! A hazaiak védőjátékosa a félpálya közelében egy becsúszással két játékosunkat is letarolta, hátulról Laukót, szemből pedig Kmetykót, akinek a térde alatt a sípcsontját véresre is szántotta… Fenyvesi az esetet sárgával megúszta, csapatkapitányunk pedig ápolás után folytatni tudta a játékot.

A 42. percben Radócz jobb oldali szöglete után Kmetykó lőhetett kissé jobbról, 9 méterről kapura, de egy hazai védő önfeláldozóan belevetődött a labdába.

Jobban kezdtük és jobban fejeztük be az első félidőt. Közte viszont a REAC játszott – meddő – mezőnyfölényben. A néző érzése az volt, hogy itt és most egy gól fogja eldönteni a mérkőzést. Erre viszont fordulás után rácáfoltak a csapatok!

Viszonylag hamar előnybe is került a hazai együttes! Az 56. percben egy bal oldali akció végén a balról középre passzolt labdát, Vajda átvette és mivel Varga nem támadta, csak behátrált, ezért a támadó 16 méterről estében lőtt, a labda pedig a kapunk jobb oldalába vágódott 0:1!

Szerencsére gyorsan válaszolni tudtunk! A 16-os bal sarka közelében egy felperdülő labdát Kocsis B. szépen levett és meg is tarott, majd a büntetőterületen belül, mellette induló Gyurkóhoz játszott, aki a az ötös sarka közelében az előtte tornyosuló védő mellett az alapvonal felé cselezett, majd lövésszerű beadást küldött középre/kapura, a labda pedig a kivetődő kapus kezéről a gólvonalon túlra pattant 1:1!

A következő percekben azt hihettük, hogy Lantos játékvezető elfelejtett visszajönni a második félidőre!

A 63. percben egy bal oldali hazai kontrát fülelt le a 16-os sarka közelében Varga, de a REAC szélsője két kézzel nemes egyszerűséggel arrébb, a földre lökte a védőnket – mivel a játékvezető nem jelzett így – egyből helyzet lett a dologból, a bepasszolt labdát pedig Vidovics 11 méterről fordulásból a jobb alsó sarok mellé lőtte!

A 64. percben pedig Jakab kiugratásával Laukó mehetett középen egy az egyben kapura, azonban a hazaiak védője, más lehetősége nem révén a 16-oson belül hátulról a földre rángatta középpályásunkat! A síp azonban most sem szólalt meg!?

A 68. percben igencsak formás akciót vezettünk a jobb szélen. A támadás végén Kocsis B. vezette be a labdát egészen a 11-es pontig, lőhetett volna, de nem tette, hanem a balján érkező Radóczhoz játszott aki (a kissé csines labdát) 6 méterről bökte kapura, de a kapus lábbal védeni tudott!!!

A 69. percben Radócz két lövőcsellel forgatta meg az emberét a 16-os vonalán, majd 1 méterrel fölé durrantott.

A 77. percben viszont már nálunk volt az előny! Ismét egy szép akciót vezettünk! Jakab ívelt Kocsis Á. elé a 16-oson belülre, aki egyből a középen egyedül érkező Kocsis B.-hez emelt, támadónk pedig egyből, a levegőből a jobb felső sarokba belsőzött 2:1!

Mindent egy lapra feltéve próbált támadni a REAC! Azonban helyzete nem akadt. Ezzel szemben a hosszabbítás utolsó percében újabb gólt szereztünk! A 94. percben egy jobbra kivágott labdára Kocsis Á. rajtolt rá, a hazaiak belső védője kikeresztezett és előbb is érte el a labdát a félpálya és az oldalvonal találkozásánál, azonban a labdát a fiatal középpályásunkra lőtte rá, ami így a tovább futó középpályásunknál maradt, aki nagy lendülettel a szélen vezette tovább a labdát. Eközben középen Kocsis B. 50 méteres sprintet lenyomva, mindenkit megelőzve érkezett középen. Kocsis Á. önzetlenül középre játszott, Kocsis B. pedig az üres kapuba pofozta a labdát 3:1!

A középkezdése már nem is maradt idő!

A komoly nehézségeink ellenére jól kezdtünk és bár a játékrész középső harmadában a hazaiaknál volt többet a labda, helyzetet nem tudtak teremteni a kapunk előtt. Már ebben a játékrészben is a mieink előtt adódtak lehetőségek. A fordulás után a gyors hazai gól után egyből változtattunk. Feljebb toltuk a védekezésünket, jó helyeken szereztünk labdákat, jó megoldásokat választottunk és a gyors fordítás sem maradt el. Kocsisék pedig megoldották! Támadónk Kocsis Balázs mérlege 2 gól és egy gólpassz, fiatal középpályásunk Kocsis Ákos pedig 2 nagyszerű gólpasszt adott. 

Mindezek ellenére messze nem volt hibanélküli a játékunk. Rosszkor és rosszhelyen eladott labdák és sűrűn előfordultak a játékunkban, de végig akartunk és a fontos pillanatokban tettünk is a sikerért. Több helyzetünk is volt a mérkőzésen, szóval megérdemlik a gratulációt a fiúk!

Ezzel a legjobb 8 között várhatjuk a folytatást.

Viszont ezzel nem zártuk le az Újpalotai kirándulást. Jövő szombaton a „visszavágó” következik, csak most már bajnoki pontokért. A bajnokság tavaszi nyitó (16.) fordulójában szombaton 13:00 kezdéssel ismét a REAC vendégei leszünk a Szántóföld utcai sporttelepen.

További eredmények:

TFSE (BLSZ1) – Issimo (BLSZ1) 1:0

Csepel (BLSZ1) – Vízművek (BLSZ1) 3:2

Testvériség (BLSZ1) – Szabadkikötő (BLSZ1) 0:0 11-esekkel 3:4

II. Kerület UFC (BLSZ2) – RTK (BLSZ2) 3:0

Ikarus (BLSZ1) – Unione (BLSZ1) 4:2

Hidegkút (BLSZ3) – Flotta (BLSZ1) 0:6

Kelen (BLSZ1) – SZAC (BLSZ1) vasárnap 14-óra