Beharangozó!
- 2026.04.28.
Halasztott, hétközi mérkőzés következik. A két csapat játéka még március elejéről került ide, erre az időpontra. Aktuális riválisunk az osztály egyik leghektikusabb csapata, a Szabadkikötő együttese lesz. Tehetséges fiatalok és NB1-et is megjárt rutinos játékosok elegye az Óbudai egylet, ennek ellenére a gyengébb tavaszi eredménysoruknak köszönhetően visszaestek a 11. helyre. Pedig a képességeik alapján akár a dobogón is ostromolhatnák.
A 8. helyen teleltek, de aztán jött a visszaesés. Az elmúlt fordulókban azért megrázták magukat egy kicsit, az Ikarus elleni 2:2 után idegenben egy hetest vágtak a Tesinek (7:3), az elmúlt hétvégén pedig nem okozott gondot a Ludovika kétvállra fektetése (4:2).
Ezzel szemben a mieink két vereséggel érkeznek ehhez a meccshez. Ráadásul ezeken a mérkőzéseken a mutatott játékkal is komoly gondok voltak. Ezzel le is szakadtunk az előttünk állóktól.
Szóval mindkét csapatnak égető szüksége van a további pontokra. Ez egy igazi 6 pontos meccs lesz. Reméljük mi mutatjuk majd a jobbik arcunkat Gázművek sporttelepen.
A bajnoki mérkőzésére március 7.-én szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor Gázművek sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Baranyai Dávid Mihály, segítői Mózsa Ábel és Fekete László lesznek. A vendégek kék-fehér szerelésben játszanak, a mieink pedig fehér-sötétkék együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


