A BLSZI 19. fordulójának eredményei és a tabella:

  • 2026.03.08.

Fotó: Kelen facebook oldal (Kelen-SZAC)

Eredmények:

Őrült hajrá az Unione FC –  Csepel UFC rangadón – döntetlen a végén

csepel unionekep uj

A Budapest I. osztály 19. fordulójában megrendezett mérkőzésen az Unione FC korai vezetése után a  Csepel UFC a hajrában egyenlített, a 89. percben pedig még büntetőt is hibáztak. Fordulatos, izgalmas mérkőzésen a végén 1–1-es döntetlen született, pedig mindkét csapat közel állt a győzelemhez.

Az Unione FC kezdett jobban, és a 12. percben Edvi Csaba közeli fejese révén megszerezték a vezetést. A vendég Csepel  gyorsan válaszolhatott volna, de Tolnay Rokkó lövése a kapufán csattant. Az első félidő végén az Unione többször is növelhette volna előnyét, ám Feczesin Róbert fejese a kapufáról pattant vissza, így maradt a hazaiak egygólos vezetése a szünetre.

A második játékrész elején az Unione többször is közel állt a gólszerzéshez. Czvitkovics Péter 18 méteres lövése kevéssel ment a kapu mellé, majd Juhász Roland szép fejese szállt a léc fölé. A 64. percben Gazdik Dániel lecsúszó lövését Feczesin próbálta elérni, de a hazai védelem menteni tudott.

A 81. percben aztán megszületett az egyenlítés: Tolnay Rokkó balról, 14 méterről a hosszú sarokba vágta a labdát, Tavasi András csak beleért, de már nem tudta megakadályozni a gólt.

A hajrá hihetetlen izgalmakat hozott. Az Unione többször is visszavehette volna a vezetést: a 83. percben Hassan fejese kevéssel ment mellé, három perccel később pedig egy vendég védelmi hiba után ismét Hassan elé került a labda, de Szabó Zsombor könnyedén védett. A túloldalon Jamoul Haront ugratták ki, de Nagy Tibor bravúros becsúszással mentett az utolsó pillanatban.

A 87. percben újabb vendéglehetőség következett: Vass Szilárd beadása után Paár Endre fejesét hatalmas bravúrral védte Szabó Zsombor. A 89. percben büntetőhöz jutott a Csepel, miután Téglás Béla szabálytalanul állította meg Takács Attilát, de Jamoul Haron a bal kapufa mellé rúgta a tizenegyest.

A rendkívül fordulatos, pörgős mérkőzés végül 1–1-es döntetlennel zárult. Az Unione dominált a játék nagy részében, de a hazaiak végig hitték, hogy pontot szerezhetnek, és a győzelem is bennük volt a hajrában.

A mérkőzés osztályzta a PestiFoci szerint: 7

Mindkét csapat támadásaiban ott rejlett a veszély, az Unione lehetőségeiben azért több volt, de a meccset nem tudta lezárni. Ezt a végig izgalmas mérkőzést azonban bármelyik csapat megnyerhette volna, a hajrá elképesztő volt.

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Tolnay Rokkó volt.

Mindkét csapatban voltak remek teljesítmények. Mi a Csepel legveszélyesebb játékosát jelöljük a legjobbnak, aki a második játékrészben szinte a semmiből szerezte meg a nagyon fontos egyenlítő találatot.

Fölényes Vízművek-siker a Nagytétény ellen – tíz perc alatt döntötték el a mérkőzést

7090dd54 be3a 4643 a365 eece32db4613 1

A Budapest I. osztály 19. fordulójának zárómérkőzésén a 15. helyen álló Nagytétényi Kohász a tabellán 11. helyezett Fővárosi Vízművek SK csapatát fogadta a BMTE műfüves pályáján. A találkozó végül egyértelmű vendégsikerrel zárult: a Vízművek 4–0-ra győzött, elsősorban a második félidő elején produkált villámgyors gólsorozatának köszönhetően.

A mérkőzés első komoly lehetősége a vendégek előtt adódott: a 9. percben Koblencz Máté 17 méterről leadott lövése centikkel kerülte el a jobb kapufát. A 22. percben a hazaiak is jelezték, hogy nem adják könnyen a pontokat. Előbb Horváth Benedek lövését védte Éliás Gergely, majd alig fél perccel később Nagy András 14 méteres próbálkozását is bravúrral hárította a vendégek kapusa.

A 26. percben ismét Horváth Benedek került helyzetbe egy védelmi megingás után, de tíz méterről leadott lövését Éliás ismét magabiztosan védte. Nem sokkal később a másik oldalon Mészáros Márton került ziccerbe, ám lövése centikkel a bal kapufa mellett suhant el.

A 37. percben azonban megtört a jég. Egy szép vendégtámadás végén Koblencz Ákos remek ütemben ugratta ki Szabó Zétényt, aki 17 méterről elegánsan emelte át a kapujából kifutó hálóőrt, megszerezve a vezetést a Vízműveknek. A félidő végén akár meg is duplázhatták volna előnyüket a vendégek, de Török Ákos 18 méteres lövése a jobb kapufáról pattant vissza.

Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, és bár a Vízművek valamivel többet kezdeményezett, a Nagytéténynek is akadtak komoly lehetőségei – nem lett volna meglepő, ha más eredménnyel vonulnak pihenőre a csapatok. A szünetre azonban 0–1-es vendégvezetéssel mentek a felek.

A második félidő elején viszont teljesen megváltozott a játék képe. A Vízművek egy fantasztikus tízperces időszakkal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az 53. percben egy gyors kontratámadás végén Mészáros Márton 17 méterről a bal sarokba helyezett (0–2). Négy perccel később a csereként beállt Nagy Levente volt eredményes: Török Ákos szemfüles passza után 11 méterről lőtt a bal sarokba (0–3).

A vendégek nem álltak le, és két perccel később újabb gólt szereztek. Az 59. percben Koblencz Ákos 16 méterről küldött pontos lövése a bal alsó sarokban kötött ki, ezzel már 0–4 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban a Vízművek akár még nagyobb különbséggel is nyerhetett volna: volt egy kapufájuk, valamint egy kezezés után megítélt tizenegyest is kihagytak. A végeredmény azonban így is meggyőző, négygólos vendégsiker lett.

A Fővárosi Vízművek kiváló formában kezdte a tavaszi szezont: négy forduló alatt már kilenc pontot gyűjtött, ami majdnem annyi, mint amennyit az őszi 15 forduló során szerzett, amikor 11 ponttal fordult a bajnokság második felére. 

A Nagytétény számára viszont továbbra is nehéz időszak tart. Bár az előző fordulóban a REAC elleni 3–2-es vereségnél már biztató jelek mutatkoztak, ez a 4–0-s vereség ismét komoly csapást jelenthet a csapat önbizalmának.

A 93. percben lőtt góllal nyert a Flotta 

A BLSZ I. osztály 19. fordulójában közvetlenül az élcsoport mögött helyet foglaló Ikarus BSE a dobogóra esélyes Flotta 2001 SE csapatát fogadta. A két együttes eddigi teljesítménye alapján a mérkőzésre ráillett a rangadó jelző, és valójában nagy csatát vívtak egymással. A rendes játékidő végén 1-1 volt az állás, majd a ráadásban a vendégeknek sikerült a győztes gólt megszerezni.

A találkozót a Flotta kezdte jobban, és már az 5. percben vezetést szereztek Petneházi Márk szabadrúgásból lőtt góljával. Ezt követően az Ikarus kezdeményezett többet, mezőnyfölényük volt, és a Flotta a szervezett védekezésből igyekezett kontrákat vezetni. A félidőben már nem változott az eredmény, egygólos vendég vezetéssel fordultak a csapatok.

Szünet után is az Ikarus dominált a mezőnyben, de a Flotta kontrái veszélyesebbek voltak. A 73. percig nem változott az eredmény, ekkor szöglethez jutott a Flotta. A beívelt labda ide-oda pattogott, majd egy gyors ellentámadást indított az Ikarus, melynek végén a vendég védők megingását kihasználva, Csillag András kiegyenlített. A rendes játékidő végéig maradt az 1-1, majd a ráadásban, a 93. percben támadást vezetett a Flotta, amikor Sagáth Zétény középre lőtt labdáját Murai Márk a kapuba továbbította, kialakítva a 2-1-es végeredményt.

-Nagy csata volt, a győzelemmel elégedett vagyok, de azért bosszankodtam, hogy több helyzetet is kihagytunk, előbb lezárhattuk volna a mérkőzést – nyilatkozta Balogh Béla a Flotta 2001 SE edzője – Arra büszke vagyok, hogy az utolsó pillanatig volt tartása a csapatnak, és végül nyertünk. Most ismét visszakerültünk a dobogóra, és szeretnénk minél jobban szerepelni, akár előrébb is lépni, hiszen nem behozhatatlan a hátrányunk az előttünk állókkal szemben.

Pestifoci.hu

Tabella: