Eredmények, beszámolók a 14. fordulóból:

  • 2015.11.14.

Őszi bajnok a Gázgyár!

A BLSZ1-es újonc ASR Gázgyár a RAFC ellen aratott 1-0-s győzelmével bebiztosította első helyét a tabellán, és már biztos, hogy az élen tölti a téli szünetet! Az óbudai csapat továbbra is veretlen!

ASR Gázgyár – RAFC 1-0

A Gázgyár kezdte jobban a meccset, és a 8. percben Mátrai Dominik 17 méteres lövése kevéssel kerülte el a jobb kapufát. A következő lehetőségre viszonylag sokat kellett várni, a félidő közepén Scheiber Bence Kleinheisler-szögből leadott lövését ütötte ki Ivanics Bence, aki jobbnak bizonyult a norvég kapusnál. A 43. percben volt a RAFC első igazán komoly lehetősége, Vörös Péter a tizenhatos bal sarkáról leadott szabadrúgása gyönyörű volt, de kevéssel fölé ment. A II. félidőben a vendégek próbáltak nyomást gyakorolni a Gázgyárra, de nem igazán tudtak nagy helyzetet kialakítani. A másik oldalon viszont a 60. percben Nagy Róbert és Mátrai Dominik kényszerítője után, Mátrai jó helyzetből lőtt, de a kapu fölé. A 66. percben kissé váratlanul, de nem érdemtelenül megszerezte a vezetést a hazai csapat. Scheiber Bence parádés jobb oldali beadása után Fehér Kende fejelt négy méterről a kapuba. A 72. percben ráfázott a Gázgyár arra, hogy technikás játékosai vannak, mert Kaltenekker Attila két ember között külsővel óriási labdát adott Nagy Róbertnek, aki betört a tizenhatoson belülre, ahol egyértelműen szabálytalankodtak vele szemben. Az még érthető esetleg, hogy a játékvezető nem látta a szabálytalanságot, de a tökéletes helyen álló asszisztens az eset után is csak néző maradt. Az elmaradt büntető mellett Nagy Róbertet műesésért második sárga lappal kiállították.  A hátralévő időben többnyire a hazai térfélen pattogott a labda, a RAFC nyomott de gólt nem tudott elérni, így bár a Gázgyár izgulhatott az utolsó 20 percben, összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, és lett őszi bajnok! A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 Inkább taktikus, mint jó meccs volt. Küzdelmes találkozót láthattunk, sok szabálytalansággal,amelyen a célfutball dominált. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Scheiber Bence lett! Tökéletes védőjátéka mellett gólpasszal segítette csapatát, és az első félidőben a gólszerzéstől sem állt messze.

Unione – Testvériség 0-6!

unione tesi 004

Meglepetésre 6-0-s győzelmet aratott a Testvériség az Unione otthonában, a mérkőzés után a két vezetőedzőt kértük értékelésre.

Unione FC – Testvériség SE 0-6
Gólszerzők: Jakab Máté (2), Kaszala Patrik, Illés Károly, Pósa Dániel, Simon Zoltán

Gyűrű Lajos (a Testvériség vezetőedzője): – Azok ellen a csapatok ellen, akik játszák ellenünk a focit, azok ellen nekünk jobban megy, mint akik csak rombolják. Ma teljes egészében jól összpontosítottunk, megint tudtunk harcolni, küzdeni és eredménycentrikusan játszani. Jól alkalmazkodtunk a szeles időhöz. A kritikus helyzetekben, a jó játékunkhoz jó kapusteljesítmény is párosult. Tudtuk játszani a saját játékunkat. Az egész csapatot dicséret illeti! A jövő héten is szeretnénk jó eredményt elérni, és akkor biztató helyről várhatjuk majd a tavaszt.

Szabó András (az Unione vezetőedzője): – Ez nem a mi napunk volt Gratulálok a Testvériségnek. Sajnos gyengén játszottunk Inkább egyszer kapjunk ki 6-0-ra, mint hatszor 1-0-ra. Ez benne van a futballban. Kíváncsian várom, hogy a jövő héten tudjuk-e a kisiklást javítani. Aki kinn volt a meccsen, az biztos nem azt gondolta volna, hogy mi állunk előrébb a tabellán.

További eredmények:

THSE – 43. SZ. ÉSK 1:1

IKARUS – VOYAGE 3:0

INTER – VÍZMŰVEK 1:1

BUDAFOK – MAFC 8:0

HEGYVIDÉK – SZPA 3:2

KISE – FFC 0:4