Már megint egy hihetetlen meccs!
Az semmiképpen sem mondható, hogy öregfiúk csapatunk nem játszik fordulatokban gazdag meccseket. Most sem volt másképpen. Aktuális ellenfelünk a középmezőnyben tanyázó Róna SC csapata volt.
A mérkőzés álomszerűen kezdődőtt. Jól játszottak a fiúk. Különösen Kolossváry volt elemében. Középpályásunk több remek szólót is bemutatott, csak úgy döltek jobbra-balra a hazai játékosok. Az egyik ilyen cselsorozat után a 12. percben a vezetést is megszerezte, majd a 35. percben büntetőt is kiharcolt, amit higgadtan értékesített. Szünetre magabiztos 2:0-ás előnnyel vonulhattak a fiúk. Ekkor még semmi sem mutatott arra, hogy fordulat következhet be a mérkőzésben.
Sajnos azonban a nem várt fordulat a II. félidőben bekövetkezett. Bár előtte Hajzer révén akár 2-3 alkalommal is növelhettük volna az előnyünket, de ezek a ziccerek mind kimaradtak. A 43. percben egy közel 30 méteres lövéssel szépített az ellenfél, majd a 67. percben egy 19 méteres szabadrúgásból egalizáltak. Egyik lövés sem tartozott a védhetetlen kategóriába. A minden eldöntő találat 5 perccel a vége előtt született. Ezzel öregfiúk csapatunk egy megnyert meccset engedett ki a kezéből és vereségével végleg bentragadt a hátsó régióba.
Az őszi szezon utolsó mérkőzésére a hétfőn 19-órás kezdéssel a Fáy utcában kerül sor. Az ellenfél a mögöttünk álló 13. helyezett Tipográfia csapata lesz. Cél a szép (szebb) búcsú!

