Riválisaink és keszülnek 4
Steer Ferenccel új utakon a KISE, cél a bennmaradás!
Jelentősen átalakult a KISE a télen, Steer Ferenc vezetőedzővel 25 játékos érkezett a csapathoz. Az elmúlt 13 évben az utánpótlásban dolgozó edzőt kérdeztük.
– Január 5-én vettem át a KISE csapatát. Huszonöt labdarúgót igazoltunk, a régi keretből pedig öten maradtak nálunk. Főleg 19-21 éves korúakból áll a csapat. Főként régi Vasas-akadémisták jöttek. Volt játékosaim közül is sokan jelentkeztek, amikor meghallották a hírt, hogy felnőtt csapatnál leszek. Nagyon szerényen készülünk a bajnokságra, heti három edzéssel, azért, hogy el tudjuk az érni, hogy bennmaradjunk a bajnokságban. A TNT-kupán és hét közben is játszottunk edzőmérkőzéseket, sokat dolgozunk azon, hogy egy jó csapatot gyurmázzunk össze. Egy a lényeg: azért küzd mindenki, hogy jövőre is BLSZ I-es legyen a KISE, ezért mindent meg fogunk tenni. Szakmailag előrelépés, és megtiszteltetés nekem, hogy BLSZ I-es felnőtt csapatánál dolgozhatok. Úgy érzem, hogy 13 utánpótlásban eltöltött év után ideje volt nekem is váltani.
Egy tucatnyi játékost igazolt a Voyage

A téli szünetben meglehetősen átalakult a BLSZ I-es Voyage csapata, így a bajnokság egyik sötét lóvává vált az ellenfelek számára.
Az elmúlt hetekben főleg az eligazolásokról lehetett hallani a csapat kapcsán, többek között Erdő-Lahner Tas és Cseh Péter az Ikarust választotta, Graeser Krisztián, Kóródi Viktor és Kocsis Balázs az Építőket, de mellettük is voltak még távozók. Ugyanakkor például a héten a Budapest válogatottban is szerepet kapó, és az ősszel jó teljesítményt nyújtó Lotz Ádámot megtartották. A Voyage az átigazolási hajrában többnyire fiatalokkal erősítette meg keretét. Kós Krisztián Nagykörősről, Zsemle Sándor az RKSK-tól, Kozma Zalán a Vecsés U19-es csapatától, Győr Adrián a Vasas Akadémiából, Balatoni Bence a Vízművekből, Horváth Tamás az ESMTK-ból, Polgár Gáspár a II. Kerületből, Szommer Ádám az Istenhegyből, Lázár László a Testvériségből, Gáspár Bence a Pilisszentivánból, Magyar Gergő pedig az Újpest második csapatától igazol a Voyage-hoz. Kíváncsian várjuk, milyen lesz a megújult csapat, hamarosan kiderül!
(forrás: pestifoci.hu)

