Csak megszorongatni sikerült az éllovast

  • 2016.03.26.

Egy hét kihagyás után lépett pályára kedden az öregfiúk csapatunk. A feladat most sem tűnt egyszerűnek, az 1. helyezett Csillaghegy csapata fogadott bennünket a Fáy utcában. A mérkőzés viharos hazai támadásokkal indult. Bizony az első 10. percben csak a fortunának és kapusunknak volt köszönhető, hogy nem kerültünk jelentős hátrányba. Azért gól nélkül nem sikerült megúszni ezt az időszakot. A 6. percben volt játékosunk (jelenleg Csillaghegyi színekben szereplő) Weitzinger Zsolt csúsztatott szép mozdulattal a kapunkba 0:1. A folytatásban egy kissé megnyugodtak a kedélyek, a mieink is belelendültek a játékba. Olyannyira, hogy a 21. percben Kálnai közeli találatával az egyenlítés is sikerült 1:1. Sajnos a döntetlen állás nem sokáig tartott ki, mert a 24. percben megint a piros mezben játszó Csillaghegynél volt az előny. A félidő előtt ismét meg volt a lehetőségünk az egyenlítésre. Kiugratás után Galambos egy az egyben törhetett kapura, de hatalmas helyzetben 8 méterről a jobb alsó mellé lőtt.

A második félidő elején gyors gólváltás történt, Weitzinger második találatára, ismét Kálnai válaszolt. A mindent eldöntő gól, 9 perccel a vége előtt fejesből született, beállítva a 2:4-es végeredményt.

Összességében teljesen megérdemelten győzött a gyorsabb és fiatalosabb Csillaghegyi csapat. Végig kezükben tartották a mérkőzést. A mieink tisztességesen helytálltak. Csapatunk legjobbja a téli átigazolási időszakban érkezett (közel 60 éves) kapus Fehér György volt, aki bravúrjaival végig meccsben tartott bennünket.

A következő mérkőzésen, április 4.-én 19-órai kezdéssel a sereghajtó Santimona-Kréta csapatát fogadjuk a Vasas pályán. Nincs mese, ellenük csak a győzelem lehet elfogadható!