Eredmények, beszámolók a 24. fordulóból:
A Sashalom 8 kapufát és 5 gólt lőtt a Voyage ellen!
A THSE nem, csak a kapufák kegyelmeztek a Voyage-nak!
THSE-Sashalom – Voyage SE 5-0
Kellemetlen, esős, szeles, borús időben érkezett vendégjátékra a THSE otthonába a hajdanán szebb napokat látott Voyage csapata. És amilyen borúsan kezdődött a mérkőzés, úgy is folytatódott a vendégek szempontjából. A THSE az első másodperctől magához ragadta a kezdeményezést és a játékidő végéig magánál is tartotta, jelezve, ki is a házigazda. Igaz, az első említésre méltó eseményre 10 percet kellett várnunk, ekkor Füzy Zsolt 9 méteres lövését ütötte ki szép vetődéssel Polgár Gáspár. Aztán a folyamatos sashalmi támadások a 13. percre góllá értek. Füzy Zsolt szögletét Péter Attila lőtte kapura, amit Polgár Gáspár szögletre mentett, majd Péter Attila másik oldalról elvégzett szögletére Kondor László érkezett és 6 méterről előre vetődve a kapu közepébe fejelt. 1-0 A támadásokat folyamatosan szövő hazaiak részéről előbb Kondor László fejelte Pokó Ajtony beadását 1 centiméterrel a jobb kapufa mellé, majd a 21. percben a menetrend szerint következő lehetőséggel már újra éltek a hazaiak. Egy hazaadás után a vendégek kapusa, Polgár labdakezelési hibát vétett, Füzy Zsolt azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, elvette a játékszert és kicselezte a kapust, majd éles szögből 6 méterről a kapu közepébe lőtt. 2-0 Nagy volt a nyomás a vendégeken, többször előfordult, hogy a játék az ötösükön belül zajlott! Így lehetett az is, hogy a 26. percben Katona Dániel beadását a vendégek ötösének előterében Lőrincz László átvette, majd egy igazítás után 5 méterről lőtt, de a blokkról visszapattant elé a labda, másodszor már ballal félmagasan a kapu bal oldalába helyezett. 3-0 A folytatásban új fejezet kezdődött a mérkőzésben, méghozzá a kapufák eltalálásának fejezete, és ebben is csakúgy, mint a gólszerzésben a hazaiak jártak az élen. A 35. percben Pokó Ajtony beadásából Kondor László 2 méterről belsőzte a labdát a felső lécre, majd még ugyanebben a percben Morócz Milán beadását ismét Kondor László fejelte a felső kapufára. De azért megnyugtatták a hazaiak a szurkolókat, hogy nem felejtettek el gólt lőni, mert a 38. percben Lőrincz László 6 méterről a kapufa segítségével talált a hálóba. 4-0 A félidő zárásaként még Kondor László 22 méteres lövését vetődve kiütötte Polgár, és az ismétlésből Füzy Zsolt 3 méterről a bal kapufát találta telibe. A második félidő azonnal góllal kezdődött, amikor a 47. percben Simon Péter indítását Péter Attila adta be balról Pokó Ajtonynak, aki egy csel után 14 méterről laposan a bal sarokba talált. 5-0 A gyors kezdés feltételezte a gólok sorát, de a további találatok elmaradtak, bár a hazaiak több alkalommal is közel jártak a gólszerzéshez. Ellenben a kapufák strigulázása tovább folytatódott. A 49 percben Pokó Ajtony 30 méterről találta el a felső lécet, az 55.percben pedig Kondor László 15 méteres lövése mindkét (!) oldalsó kapufát érintve vágódott vissza a mezőnybe. A folytatásban már-már felborult a pálya, olyan mértékű volt a hazaiak fölénye, de az igyekezetük talán már kissé görcsössé is vált, mert az utolsó passzokba illetve a befejezésbe minden alkalommal valami hiba csúszott. A 67. percben Tóth Henrik beadását Simon Péter 6 méterről bombázta a felső lécre, a 75.percben pedig az a furcsaság történt, hogy nem valamelyik kapufa, hanem maga a vendég kapus mentett. Puskás Pál 2 méterről laposan kapura tett labdájára Polgár Gáspár remek mozdulattal ért le és ütötte ki a játékszert. Aztán a befejezés előtt néhány perccel még Tóth Henrik 5 méterről kétszer is a védőkbe lőtt, majd a kipattanó labdát harmadszorra már Simon Péter lőtte természetesen a felső lécre. Mérkőzés osztályzata: 6 A Sashalom játékára nem lehetett panasz, akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. Minden csapatrészében sokkal jobb, szervezettebb, profibb hozzáállást és teljesítményt mutatott a THSE és ilyen arányban is megérdemelten nyert, a néha önfeláldozóan védekező, de ellentámadásokat vezetni már nem tudó Voyage ellen. Mérkőzés legjobbja a Pestifoci szerint Katona Dániel (THSE) volt. Főleg ez első félidei teljesítménye alapján érdemelte ki a címet. Sok támadás szövődött a jóvoltából és több alkalommal a kapu előtt is feltűnt.
További eredmények:
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – VÍZMŰVEK 2:6
HEGYVIDÉK – RAFC 1:1
BUDAFOK – GÁZGYÁR 0:2
INTER – IKARUS 3:1
UNIONE – KISE 4:0
SZPA – MAFC 3:3
TESTVÉRISÉG – FFC 1:1

