Két gólos előnyt herdált el az öregfiúk csapatunk

  • 2016.04.29.

Az elmúlt heti fényes siker után nagy reményekkel várhatta a folytatást öregfiúk csapatunk. Ennek ellenére az 5. helyezett ellenféllel szemben igazi bravúr lett volna az idegenbeli győzelem. Ráadásul a mérkőzés időpontja (16:30) is okozott némi gondot a csapatvezetőnek, Galambos Pistinek. A korai kezdés miatt le is kellett mondania a csapat egyik motorjáról, Kollár Norbertről.

Ilyen előzmények ellenére igencsak jól sikerült a mérkőzés első félideje. Probáld Attila és Galambos Pisti találatainak köszönhetően, 2 gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre.

A második 45 perc viszont nem sikerült úgy ahogyan terveztük. Két gyors támadója révén feljött a hazai csapat és egyenlített. Majd 2 perccel a vége előtt egy 16 méteres, nem túl erős lövéssel a győzelmet is megszerezték. A mieink Probáld révén csak kapufáig jutottak ebben a játékrészben.

Nem volt túl jó hete a kék-fehér együtteseknek. A felnőtt váratlan, nagy zakója után az öregfiúk, egy már már megnyert mérkőzés végén szenvedett vereséget.

Hétfőn, a jelenleg 3. helyen álló Grafitó SC látogat a Fáy utcába 19-órás kezdéssel.