BLSZ1-es hírcsokor (1)!

  • 2016.07.10.

A BLSZ2-be kerül a Budafok!

a2budafokunione

Az új évadban már egészen biztosan nem találkozunk a BLSZ I-ben a Budafoki LC csapatával. A klub facebook oldalán jelentette be a hírt:

„Néhány változás -eléggé jelentősek, de nagyjából sejthetőek voltak: a Budafoki LC felnőtt csapata a következő 2016/2017 évadban BMTE II. néven fog szerepelni. A játékosok átigazolnak a BMTE-be. Ott NB III-as játékengedély lesz kérve a játékosoknak. Tehát tudnak játszani az NB III-as csapatban illetve – sajnos a BLSZ I. osztály versenykiírása miatt a BLSZ II. osztályban. A csapat edzője továbbra is Schróth Lajos (több megkeresés ellenére), aki folyamatosan egyeztet Prukner Lászlóval a játékosok felfelé mozgása érdekében. Az Újbuda teljesen kiszáll a budafoki labdarúgásból.”  „A csapat vezetése és a játékosok a továbbiakban is együtt képzelik el a jövőt. Egy egységes igazán a szó jó értelmében szerethető csapat.” -írta a Budafoki LC facebook oldala. Bár a célokról nem esett szó, amennyiben a Budafok most már második csapata együtt marad, akkor a BLSZ II. egyértelmű esélyesévé lép elő. Az első csapat már az elmúlt évadban is a feljutásért küzdött, ott most is az NB2-be jutást tűzik ki maguk elé.

Budapest-program! Megoldódhat a pályakérdés!

rojik palya02

A Magyar Labdarúgó Szövetség új, a budapesti amatőr és tömegsportot segítő pályafejlesztési programot indít, ennek keretében több mint száz fővárosi futballpálya épül, vagy újul meg.

A labdarúgás elmaradott infrastrukturális állapotának fejlesztése több szinten valósul meg. Budapest erős történelmi hagyományai mellett jelenleg öt élvonalbeli klubnak ad otthont, ugyanakkor ennél is fontosabb a stratégiai tervezés során, hogy a kétmilliós főváros meghatározó szerepet tölt be a magyarországi lakosság egészséges, sportos életmódjának terjedésében. A hazai regisztrált játékosok közel egynegyede budapesti, nagy részük amatőr, vagy gyermekfutballista, és további több tízezren vannak, akik eddig megfelelő focipálya híján nem kerültek be a labdarúgás rendszerébe. Ezért kiemelten fontos a tömegsportot kiszolgáló fővárosi infrastruktúra fejlesztése, amelyet egy ma született kormánydöntés biztosít. A 2018-ig tartó Budapesti Pályafejlesztési Program két célterületet foglal magában. Egyrészt a meglévő régi, elhanyagolt és elhasználódott pályáknak és a nem megfelelő öltözőállománynak a felújítása történik meg, másrészt az indokolt mértékben új, nagyméretű futballpályák létesülnek. Míg korábban az MLSZ Országos Pályaépítési Programja keretében országosan mintegy 400 kisméretű pálya épült, addig a most induló Budapesti Pályafejlesztési Program (Budapest-program) a tervek szerint több mint 30 új, nagyméretű futballpálya létrehozását célozza meg, miközben a használatban lévő százegynéhány pálya korszerűsítésére is sor kerül. A pályák környezetének rendezése is része a programnak, mintegy 3400 m2 öltöző terület újul meg, és 8400 m2-nyi új öltözőt adnak át. A Budapest-programot 90%-ban állami forrás, 10%-ban pedig a pályák tulajdonosától (jellemzően önkormányzatok) származó önrész finanszírozza. A sportszakmai szempontok megfelelő érvényesítése alapvető cél a program végrehajtása során, ezért a program irányítását közvetlenül az MLSZ látja el. A program előzetes költségvetése 7,94 milliárd forint. Az elmúlt évtizedekben Budapest pályáinak majdnem a fele szűnt meg. Míg az ötvenes években 273 futballpályája volt a fővárosnak, addig 2011-re csupán 145 maradt ezek közül. Ebből mintegy 110 pályán sportolhatnak az amatőr és a női csapatok játékosai. A 145 pályán összesen 360 csapat játszik: gyermek, ifjúsági, felnőtt, öregfiúk és old boys csapatok, azaz egy pályára átlagosan 2,5 csapat jut. A főváros egyes kerületeiben ennél is rosszabb az arány, vannak olyan kerületek, ahol 4-6 csapatnak kell osztoznia ugyanazon a pályán. A fővárosi pályahiányt egy másik statisztika is mutatja: az egész országban 2 439 futballpálya található, ennek a budapesti létesítmények csupán az 5,9 százalékát adják, vagyis az egész népesség 17,38 százalékára jut az összes futballpálya 5,9 százaléka. Eközben az ország összes igazolt labdarúgójának mintegy egynegyede Budapesten futballozik, ennek tükrében még jobban látható, hogy milyen kevés létesítmény áll a labdarúgók rendelkezésére a fővárosban.

forrás: pestifoci.hu

voyage-eredeti-logo-feher-hatterrel.jpg
Mindkét részről megerősített információnk szerint Farkas Sándor, ( képen ) elhagyja a Voyage SE kispadját. Az egy évi munkáját feladva a 2015 – 2016 -os szezon befejezésével távozik a csapat kötelékéből.

 

farkas-sandor-voyage.jpg

 hegyvidek-se-hivatalos--2-.jpg

Elhagyta a Hegyvidék SE csapatát Czakó András , akinek a kispadhoz megfelelő edzői végzettsége volt. Czakó Úr az elkövetkezendő időszakban a Megye I. osztályú Velence csapatának a megbízott vezetőedzőjének lett kinevezve.

bajzik-czako-elvaltak-2016.06.28.jpg

kise-logo-feher-hatterrel-h.jpg

2016 június 10.-én Salkovics Gábor a Kőbányai ISE Elnöke megköszönte az eddigi munkáját a felnőtt csapat vezetőedzőjének Steer Ferencnek ( képen ).

steer-ferenc.jpg

Steer Ferenc utódjául a KISE Felnőtt , és U19-es csapatának vezetőedzőjének a BVSC Zugló volt Technikai vezetőjét , valamint a Budapest Bajnokság 4. osztályában szereplő és bajnokságot megnyerő BVSC II. vezetőedzőjét Porvay Jánost ( képen ) bízta meg Salkovics Gábor 2016.július 01-től a feladatok ellátására.

porvay-janos-kise.jpg

forrás: budapestsoccer.hu