Blsz1-es hírcsokor (2)!

  • 2016.07.23.

A II. Kerület vállalja a BLSZ I-et!

A BLSZ I. osztályba a Versenybizottság első körben 15 csapat nevezését fogadta el. Ennek oka, hogy a Budafoki LC az NB III-as BMTE második csapata lett, így nem nevezhetett a BLSZ I-be, mert a legmagasabb budapesti osztályban, csak akkor szerepelhet tartalék, ha az első csapat legalább két osztállyal feljebb játszik. A nevezések elfogadása után a Fellebbviteli Bizottság megbízta a Versenybizottságot a bajnokságok létszámának feltöltésével. A feltöltési sorrendben a hatályos versenyszabályzat szerint az első helyen a legjobb nem feljutó helyen végző együttest kell figyelembe venni. 2016-ban a  II. Kerület UFC BLSZ II-es harmadik helye, így nem csupán bronzérmet, de feljutást is ér! Az osztálylépéssel kapcsolatban Szeltner Norbertet, a II. Kerület UFC elnökét kérdeztük: „A felkérés megérkezett, és igen, vállaljuk a BLSZ I. osztályt. Örülünk neki! A csapat 70 százaléka mára saját nevelésű játékosokból áll. Ez is egy fajta kifutási lehetőség azoknak a labdarúgóinknak, akik nem kerülnek esetleg NB-s csapatokhoz az évek során, viszont a labdarúgást folytatni szeretnék. Elvárás nincsen a csapat felé, árazzák be magukat. Ha a felnőtt a BLSZ III-ban szerepel, akkor a BLSZ III-ban, ha a BLSZI-ben, akkor a BLSZ I-ben. Természetesen a játékosok nagyon örülnek, és ha jó eredményeket érnek el mi is nagyon büszkék vagyunk rájuk.”

Három válogatott játékos hagyja el az Ikarust!

ika rafc pestifoci 001

A BLSZ I. osztályú Ikarus hivatalos honlapján arról ír, hogy három játékos, Gyalai Péter, Hmelyovszki Tibor és Erdő-Lanher Tas már biztosan távozik a csapattól. A 26 éves Gyalai Péter abbahagyja a labdarúgást, a védő az Ikarus alapembere volt, 25 mérkőzésen lépett pályára az elmúlt évad során. Hmelyovszki Tibor vele ellentétben nem volt mindig kezdő, viszont képességei alapján nála mindig fennáll egy NB-s csapat ajánlata, amely most is megérkezett, a kapus az RKSK csapatához távozik. Erdő-Lahner Tas a harmadik biztos távozó, aki a BLSZ II-es KISE labdarúgója lett, a jó rúgótechnikájú játékos Porvay János vezetőedző hívására ment a csapathoz, akivel a BVSC-ből jól ismerik egymást. Érdekesség, hogy mindhárom labdarúgó a Budapest-válogatottban is többször szerepet kapott.

Az NB III újoncához igazolt a Vízművek kapusa

vizgaz pestifoci 001

A Pest megyei bajnok Dabas-Gyón FC csapatához igazolt Gecse Gyula, aki az elmúlt félévben a Fővárosi Vízművek SK kapusa volt. A 23 éves hálóőr végigvédte a tavaszt a BLSZ I-ben, és bár meglehetősen sok gólt kapott, ez inkább a Vízművek nyílt futballjának volt köszönhető, mint sem az ő hibáinak. Gecse Gyula korábban az NB II-ben is védett a Vecsés színeiben, és a harmadosztály sem lesz új számára, számos mérkőzést játszott ebben az osztályban is.

Újra a Goldballon játszik a Hegyvidék!

kise hegyvidek 001

Ősztől újra a Könyves Kálmán körúti Goldball Sporttelepen játssza hazai mérkőzéseit a Hegyvidék SE. A csapat a TF-sporttelepről költözik vissza, és az edzéseit a II. Kerületi Kolozsvári Tamás utcai pályán tartja. A Budapest válogatottat is irányító Bajzik József (Hobo) vezette társaság a 2014/2015-ös kimagasló szereplés után 2016-ban a 10. helyen végzett a BLSZ I-ben. Az új idényben ismét elsősorban az első osztályú tagság megtartása lesz a kitűzött cél. „Három új igazolásunk van eddig, Vidéki Gábor a II. Kerülettől, Kiss Gergely a Nádudvari SE-től csatlakozott  míg Kormos Péter kapus a Zsámbék csapatától tért vissza hozzánk. Velünk készül Burbiczki Zoltán is, a Zuglói Kinizsi korábbi hálóőre, aki legutóbb az angliai Cribbs-nél védett. A Hegyvidék ajtaja minden futballozni akaró játékos számára nyitva áll, hiszen a második csapatba is várjuk új labdarúgók jelentkezését” – mondta Bajzik József.

Jótékonyság: községi óvodának segít az FFC

ffc mfc 001

Augusztus 6-án a Somogy megyei Juta községbe utazik a Ferencvárosi FC BLSZ1-es kerete, amely jótékonysági mérkőzést játszik a jutai csapattal. A találkozó teljes bevételét a helyi kis óvodának ajándékozzák. Az FFC felkészülési mérkőzései:
07.16. Szombat 10 óra Tordas – FFC
07.22. Péntek 20 óra Dunavarsány – FFC
07.27. Szerda 18.30 1908 SZAC KSE – FFC
08.06-07.Szombat-Vasárnap, kétnapos csapatösszetartó túra jótékonysági mérkőzéssel egybekötve Juta – FFC Szombat 17 óra
08.14. Vasárnap 10 óra Pátyi Se – FFC

forrás: pestifoci.hu