Az Építők továbbjutott a RAFC ellen a Magyar Kupában

  • 2016.08.04.

A Magyar Kupa első fordulójában rögtön egy olyan párosításra került sor, amely az elmúlt években mindig éles csatákat hozott. A 43.sz. Építőkhöz a tavalyi Bubapest Kupa győztese, a RAFC ment vendégségbe.

43.sz. Építők SK – RAFC 3-0

Magyar Kupa 1. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

rafc epitok2 pestifoci
A csapatok a kölcsönös tisztelet jegyében kezdtek neki a mérkőzésnek, egyik fél sem akart nekiugrani ellenfelének. A labda többet pattogott a RAFC térfelén, de kevés helyzet adódott. Az első 10 percben két szabadrúgás jelenthetett volna némi veszélyt. Demeter Viktor (Építők) 24 méteres lövése elhalt a sorfalban, majd néhány perccel később a másik oldalon Ébenhardt Tamás közel azonos távolságból beívelt szabadrúgását Gálosi Csongor 7 méterről fölé fejelte. Aztán mintha megunta volna a mérkőzés csendességét az Építők, és ritmust váltott. A 14. percben Érsek Zsolt kapott egy indítást a bal szélen, átvette a labdát majd felgyorsított, lerázva védőjét középre húzott, és egy csel után 14 méterről lőtt, azonban Ivanics Bence ki tudta ütni a labdát. Pechére azonban épp az ott érkező Kocsis Balázs elé pattant a játékszer, aki 2 méterről a kapu közepébe passzolt. 1-0 A gól után feljebb jött a RAFC és a játék is áttevődött a hazai térfélre, de komoly helyzet néhány előreívelt szabadrúgáson kívül nem volt. Az Építők pedig Mészáros Dominik és Érsek Zsolt jóvoltából néhol igencsak tetszetősen szövögette a nem túl hatékony támadásait. Így jutottunk el a 31. percig, amely megint egy hazai gólt tartogatott. Ismét Érsek Zsolt verte meg védőjét kis területen, majd az alapvonalig levezette a labdát, betört az ötösön belülre, visszagurított és a 7 méteren helyezkedő Vécsi Gábor a kapu jobb oldalába helyezett. 2-0 A támadásban maradó Építőknek a második gól után is sikerült feltörnie a vendég védelmet. Mészáros Dominik szép cselsorozatot mutatott be, melynek végén 17 méterre a RAFC kapujától buktatták. A szabadrúgást Spáth Márton a sorfalba lőtte.

rafc epitok3

A félidő zárásaként még a 41. percben Mészáros Dominik hozta zavarba a vendég védelmet, amikor a jobb oldalon elhúzott védője mellett, beadott, az érkező Kocsis Balázs lekészítette a labdát Vécsi Gábornak, aki jobbal 8 méterről a kapu mellé lőtt. Az első játékrész mindenképpen a hazaiaké volt. A második félidő is egy szép mozzanattal indult. Kocsis Balázs gyönyörű cselsorozattal kellemetlenkedett a jobb oldalon, amikor az ötössel egy magasságban buktatták. Kocsis a fűről felpattanva fellökte védőjét, amiért sárga lapot kapott. Nagy mezőfölényt alakított ki az Építők csapata, gyorsan reagáltak a lecsorgó labdákra, szinte minden párharcot megnyertek, frissebben mozogtak, de az utolsó passzoknál mindig valami hibát vétettek. A RAFC a szokásos adut húzta elő a kalapjából. Gálosi Csongort küldték előre, hogy fejjel, vagy lábbal tartsa meg a labdát és készítse le társainak, akik közül a mérkőzés korelnöke, a csereként beálló Mórocza László iparkodott leginkább. Igyekezete mindenképpen említésre méltó volt! A 70. percig vártunk az első igazán komoly vendég lehetőségre. Gálosi Csongor készített le egy labdát, amivel Henrik Gergely léphetett ki a hazai tizenhatoson belül, de lövését Graeser Krisztián remek reflexmozdulattal kiütötte az éppen a hosszú oldalon érkező Zöld Bálint elé, akinek gólba tartó ismétlését a védők a kapu torkából szögletre tisztázták. Komoly szépítési lehetőség volt! Ami kimaradt itt, bement ott. A 80. percben Spáth Márton szögletét Lovászi Krisztián fejelte 4 méterről a kapu jobb oldalába végleg eldöntve az összecsapást. 3-0 A végére még egy RAFC szabadrúgás maradt, amit Jernei Bence 20 méterről lőtt kapura, de Greaser remekül érte el a labdát, majd a másik oldalon egy villámgyors kontra végén Fodor Kristóf indította Érsek Zsoltot, akinek közeli lövését szögletre ütötte Ivanics Bence. A második fordulóban az Építők ismét otthon játszik, és ellenfele az ÚBV-Voyage csapata lesz. A mai napon nem volt a két csapat egy súlycsoportban, és az Építők megérdemelten lépett a Magyar Kupa következő fordulójába.

forrás: Pestifoci.hu