Indulás! Mesteri gondolatok a BLSZ1. első fordulója előtt!

  • 2016.08.18.

Eljött végre ez is! Vasárnap négy mérkőzéssel útjára indul a labda a BLSZ1-ben, elindul a 2016/2017-es évad. Az erőviszonyok nem sokat változtak az előző évhez képest, a bajnokság mezőnye véleményünk szerint inkább erősödött. Érdemes lesz velünk tartani!

INTER CDF SE – UNIONE FC
2016.08.21 Vasárnap 16:00

Szerdán a Magyar Kupa 3. fordulójában éppen egymással találkoztak, akkor egy nagyon jó mérkőzés után csak tizenegyesekkel dőlt el a továbbjutás az Inter javára. Most tizenegyesek maximum a rendes játékidőben lehetnek, nagy kérdés, hogy így tud-e nyerni valaki…

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – A Magyar Kupa remekül szolgálta a felkészülésünket, tétmeccsen mérkőztünk meg a Gázgyárral, az Ikarusszal, és az Interrel. Első bajnoki ellenfelünkről közeli emlékeink vannak, egy jó csapat lesz szerintem, az első háromban ott lehetek. Szerdán egy nagyon jó mérkőzést játszottunk ellenük, amelyet végül csak a tizenegyesek döntöttek el, most is nagyon nehéz feladatra számítok.

ASR GÁZGYÁR – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2016.08.21 Vasárnap 17:00

Rangadóra készülnek a csapatok, a két jó játékosállományú gárda mérkőzésén a pillanatnyi jobb forma dönthet. Azért a bajnok Gázgyárnak hazai pályán illene győzelemmel nyitnia, de nagyon nehéz dolga lesz.

Metzger Tibor (a BVSC vezetőedzője): – Sérülésmentesen zajlott a felkészülésünk. Az elején elmaradtak edzőmeccseink és talán ennek tudható be, hogy az első megmérettetésünkkor elbuktunk a Magyar Kupában. Azt gondolom, hogy abból a meccsből is tanultunk. A tavalyi sorsolásunk szerencsésebb volt, mert akkor fokozatosan játszottunk egyre erősebb ellenfelekkel. Most egy rangadóval kezdünk, fel kell kötni a gatyánkat, ha jó eredményt szeretnénk elérni.

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – A szerdai kupameccsünkön csak a továbbjutásnak örülhettünk. Ha volt jó pár kérdésem a hét elején összeállítással kapcsolatban a Gázgyár elleni mérkőzés előtt, akkor ezek a kérdések most csak szaporodtak. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy tavaly is színvonalas mérkőzéseket játszottunk, most is erre számítok és bízom a jó rajtban.

PESTSZENTIMREI SK – TESTVÉRISÉG SE
2016.08.21 Vasárnap 17:30

Az újonc Pestszentimre hazai pályán minden csapatra veszélyes, és bár a Magyar Kupában a Testvériség nyert 1-0-ra, most bravúr lenne a vendégek számára az eredmény megismétlése.

Molnár Zoltán (a Pestszentimre vezetőedzője): – Függetlenül attól, hogy osztályváltás után vagyunk, megvannak a céljaink a Budapest I. osztályban. Mindenképpen a sikeres kezdésben, és a Magyar Kupa vereségünk miatti visszavágásban gondolkodunk a Testvériség ellen.

Törőcsik András (a Testvériség vezetőedzője): – Két hete találkoztunk a Pestszentimrével a Magyar Kupában. Bár akkor mindkét oldalon voltak hiányzók, az már akkor látszódott, hogy most egy harcos, jó mérkőzés várható.

ÚJ-BUDAI FC-VOYAGE – FERENCVÁROSI FC
2016.08.21 Vasárnap 19:00

Az Új-Budai FC Voyage tabánisokra épülő fiatal csapata könnyen okozhat meglepetéseket a BLSZ1-ben, a nyáron átalakult FFC ellen valamivel esélyesebbnek számítanak.

Helm Tamás (az Új-Budai FC-Voyage vezetőedzője): – Újonnan formálódó csapattal kezdtük meg a felkészülést, ami jól sikerült. Három mérkőzésen vagyunk túl, abból kettő a Magyar Kupa keretein belül zajlott. Úgy gondolom, hogy a csapat fejlődő teljesítményt mutat, és fiatal keretünkkel nagy reményekkel várjuk a bajnokságot.

Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): – Egy teljesen átalakult FFC fog játszani az új idényben. Öt régi játékosunk maradt csak, ugyanakkor van pár régi visszatérő és jött tizenöt új labdarúgó, plusz öten felkerültek az ifiből is. A csapat átlag életkora 20-22 év lesz a pályán, pár rutinos játékossal kiegészítve harcos, küzdős Ferencvárost láthatnak majd a mérkőzésre kilátogatók. Megfelelő mennyiségű pontszámot szeretnénk elérni a bajnokság végére, amellyel egy erős középcsapat lehetünk, ennek szellemében szeretnénk megkezdeni a pontgyűjtést már a hétvégi első bajnoki fordulóban is.

A forduló többi mérkőzését később rendezik! A BLSZ1. sorsolása és eredmények: ITT!