Eredmények, beszámolók az 1. fordulóból:

  • 2016.08.22.

Ismét 2-2 lett az Inter-Unione, de most csak egy tizenegyes volt!

Négy nap alatt kétszer is megmérkőzhetett egymással az Inter CDF és az Unione csapata. Szerdán a Magyar Kupa harmadik fordulójában feszültek egymásnak, majd néhány nap múlva a BLSZ1. szezonnyitóján találkozhattak. Az eredmény mindkét találkozón 2-2 lett. A kupában tizenegyesek után az Inter örülhetett, most viszont igazságos pontosztozkodás történt.

Inter CDF SE – Unione FC 2-2

BLSZ1. 1. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Az Unione már az 5. percben megszerezte a vezetést. Szabó Tibor végzett el egy kis szögletet jobbról, összejátszott Weisz Tamással, aki a megkapott labdát felpörgette, majd beadta és az ötösön érkező Kozarek András a védők között a kapuba fejelt. 0-1 A gól után is az Unione következett, a 8. percben Szabó Tibor egy 40 méteres szabadrúgással a tizenegyes ponton helyezkedő Babos Áron fejére varázsolta a labdát, aki azonban nagy helyzetben mellé fejelt. Az Inter elkezdte többet birtokolni a labdát és ez rendesen próbára tette az Unione védőit, akik igencsak megszenvedtek a hazaiak gyors és erős játékosaival, de jól végezték nehéz dolgukat, több esetben önfeláldozóan bevetődve hárítottak az utolsó pillanatokban. lehetőségként az Inter részéről csak Odia Henry Etiosa két távoli lövését jegyezhettük fel, de nem jelentett komolyabb veszélyt egyik sem, nem úgy a másik oldalon Szabó Tibor 35 méteres ívelése, amely után Babos Áron előre csúszva a jobb kapufára lőtt. Aztán előbb a 32. percben ismét Odia Henry Etosa pillanata jött el, mert előbb egy erőteljes lövését tolta a léc fölé Gyeses Dávid, majd a 37. percben már kapitulálni kényszerült az Unione hálóőre. Egy a tizenhatos előterében elkövetett szabálytalanságért megítélt szabadrúgást Odia 19 méterről életerősen lőtt a sorfal között a bal sarokba. 1-1 A félidő végére felpörögtek az események. A 45. percben ismét Szabó Tibor adott be egy szögletet, amit Kozarek András fejelt kapura, de a gólvonalról kivágta az Inter védelme, az ismétlésből visszatett labda viszont az egyik védő kezére pattant. A megítélt 11-es mögé Szabó Tibor állt és a bal felső sarokba bombázott.1-2

interunione2

A vendégek nem sokáig érezhették a zsebükben a 3 pontot, mert a félidő ráadásában Toe Joel Sunnyboy továbbpasszolt labdáját Odia Henry Etiosa lendületből érkezve 7 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 2-2 A középkezdés után Szabó Tibor szenzációs labdával léptette ki a tizenhatos vonalán Kozarek Andrást, aki maga elé engedte a labdát, de Skadra László remekül lépett ki kapujából és testéről a mezőnybe vágódott vissza a labda. Fordulás után is maradt az Inter által diktált gyors és kemény játék, de a helyzetek kevésbé alakultak ki. Az első lehetőség az 52. percben adódott az Unione kapuja előtt, de Ogaruku Charle Chibueze fordulásból leadott lövését a felső léc segítségével ütötte szögletre Gyenes. Majd 10 perc elteltével ismét Szabó jelentkezett be az Inter kapuja előtt egy 20 méteres szép kapáslövéssel, amely kevéssel, de elkerülte a bal alsót. A 65. perc egy gyors Inter kontrát hozott, amelynek a végén Odia Henry Etiosa lőtt 17 méterről fölé, majd néhány perc múlva Ogaruku Charle Chibueze beadását Toe Joel Sunnyboy szépen előrevetődve 6 méterről fejelte mellé. A 71. percben megint egy emlékezetes esemény tette élvezhetővé a mérkőzést. Ogaruku Charle Chibueze fülelt le egy átadást az Unione térfelén, majd 23 méterről kapura nyeste a labdát, de Gyenes remek vetődéssel kapufára ütötte a játékszert. Mind a lövés, mind a hárítás gyönyörű volt! Zárásként még a 88. percben Keresztesi Botond cselezte végig az Inter védelmét, legalább 6 (!) Inter játékoson vezette keresztül a labdát, de a rúgás pillanatában utolérték és lövése így a védő lábáról szögletre vágódott. Néhány nap alatt kétszer is 2-2-re végzett a két csapat, és bár ezen a mérkőzésen az Inter birtokolta többet a labdát és diktálta az iramot, kevés helyzetet dolgozott ki a remekül helyezkedő és védekező Unione ellen. Igazságos eredmény született. A mérkőzés osztályzata : 8 Izgalmas, lendületes, gólgazdag találkozót láthattunk! A mérkőzés legjobbja a Pesti Foci szerint Odia Henry Etosa (Inter) volt.
Csakúgy, mint a legutóbbi Magyar Kupa mérkőzésen most is 2 góllal járult hozzá csapata szerepléséhez.

Szép győzelemmel startolt az FFC!

ffc kozoskep

A Ferencvárosi FC 2012 óta tagja a Budapest I. osztálynak, érdekesség, hogy győzelemmel még soha nem indította a bajnokságot. Minden sorozat megszakad egyszer, a zöld-fehérek Újbudán szép sikert arattak!

Új-Budai FC-Voyage – FFC 1-3

BLSZ1. 1. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Egy pontrúgás után már az 5. percben vezetést szerzett a Kánai úton a hazai pályán játszó Új-Budai FC-Voyage csapata az FFC ellen. A rövidre érkező szabadrúgást Németh Attila rúgta a kapuba. A gól után az ÚBV növelhette volna előnyét, de Nagyjános Zoltán bravúrosan védett, az előny pedig nem tartott ki a szünetig! A 33. percben egy szép kombinatív támadás végén, Csertek Dániel pofozott a hálóba egy kipattanó labdát. 1-1 A második játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első, csak ezúttal újra az FFC szerzett gólt. Ignácz Dávid szabadrúgása után Csertek Gergő fejelte 5 méterről a hálóba a játékszert. Az ÚBV a gól után próbált mindent megtenni, de a Ferencváros uralta a meccset, a hazai csapat mindössze egy kapufáig jutott. A találkozó pedig a78. percben végleg eldőlt. Paulovics Bencét állították meg szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt pedig Virág Balázs a kapuba rúgta. 1-3 A mérkőzés után Bitó Tibort, az FFC rég-új vezetőedzőjét kérdeztük: – Az első negyedórát leszámítva nagyszerűen játszott a csapat. Egy csapatként futballoztunk nagyszerűen játszottunk. Helyenként szép támadásokat mutattunk be. Van hová fejlődnünk, de az első fordulóban megtettünk a szükséges lépést, amit elvártunk magunktól. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan eljöttek megnézni a mérkőzésünket!

Döntetlennel zárt a Gázgyár és az Építők!

asrgaz 43epsk gazgyar 1

Nem született gól a Gázgyár és az Építők rangadóján, így a csapatoknak meg kellett elégednie az 1 ponttal. 

ASR Gázgyár – 43.sz. Építők SK  0-0

BLSZ1. 1. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Meghatározó labdarúgói közül Lajos Lászlót és Fehér Kendét is nélkülöznie kellett Gázgyárnak. Ez pedig nem sok jót sejtetett a bajnok számára a BLSZ I. erősebb csapatai közé tartozó Építők ellen. A hendikep nem zavarta az óbudaiakat, és már a 3. percben remekül ugratták ki Lóska Csabát, akinek viszont nem sikerült értékesítenie a helyzetet. Az első 10 perc végén egy blokkolt labda után Vécsi Gábor fejelt a kapu felé, de Lóska Csaba saját kapuja elől eltakarította a labdát. Az Építőknek ezután sikerült átvenni valamelyest a mérkőzés irányítását, de komolyabb helyzetek nélkül. A 31. percben aztán Ivancsó Dávid (Gázgyár) adott nagy labdát Balló Haroldnak, akinek 12 méteres lövését bravúrral védte Graeser Krisztián. A félidő végén Mészáros Dominik (Építők) mutatta meg ismét cselező képességét, több védőt becsapott majd 11 méterről a kapu fölé csavart. Ezután ismét a hazaiak védője Lóska Csaba jutott lehetőséghez, de labdáját védte Graeser Krisztián. A második játékrész kevés helyzetet hozott, a csapatok kioltották egymás játékát. Csak a meccs végére alakult ki komolyabb izgalom az Építők kapuja előtt. Ekkor előbb Ivancsó Dávid lőtt 25 m-ről kevéssel a kapu fölé, majd Balogh Péter 12 méteres lövése ment kevéssel a kapu mellé. A két csapat nem lehet elégedetlen a 0-0-val, a rangadón összességében értékes egy ponttal gazdagodtak.

A két csapat vezetőedzőjét az asrgazgyar.fw.hu kérdezte:

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – Fegyelmezettek, taktikusak voltunk, elsősorban védekezésben, és így olyan erényeket csillogtattunk, ami általában nem jellemező a csapatunkra, hiszen mi támadni szoktunk. Szerintem összességében igazságos eredmény született most is, mert az első félidőben mindkét együttesnek volt két-három jó lehetősége, és a másodikban ugyan sokszor mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, de különösebb helyzet ekkor már egyik oldalon sem adódott. Emiatt annyira nem vagyok szomorú, hogy egy ponttal indítottunk, ráadásul a bajnok otthonában.

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): – Attól függetlenül, hogy az utolsó pillanatban is változtatni kellett az összeállításon (és így három-négy alapemberünk is hiányzott), dicséretesen teljesített a csapat. Ennél jobban csak akkor érezhetnék magunkat, ha az első félidőben a három nagy helyzetünkből legalább egyet berúgunk. A minimális célt elértük, de úgy tűnik, valami miatt egyelőre nem tudjuk két vállra fektetni a 43. sz. Építőket, akik jelenleg a mumusainknak számítanak.

További eredmény:

PESTSZENTIMRE – TESTVÉRISÉG 1:1

A többi mérkőzést később rendezi meg!