Budapest Kupa 3. forduló: II. KERÜLET UFC (BLSZ2) – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:2 (0:0)

  • 2015.02.21.

 2015.02.21. szombat 13-óra, II. Kerület Sporttelep, Kolozsvári T. utca:

Graeser 5 –

Supka 5 (Örkényi 57p 5), Probáld 5 (Kovács 58p 5), Sztranyovszky 6, Gergely 7 –

Vég 5 (Juhász 60p 6), Faragó 6 (Repei 80p 0), Várnagy 7, Visnyei 5 (Érsek 58p 7) –

Mészáros D. 6, Vécsi 5

Gól: Várnagy (75p), Gergely (85p)

Gólpassz: Mészáros (2)

Sárga: Visnyei (42p), Sztranyovszky (65p)

Dr. Hevesi Tamás:”Az első félidőben lassan körülményesen szőttük a támadásainkat, a másodikban lendületesebbek lettünk, ennek köszönhetjük a továbbjutásunk. Viszont, ha ilyen nagyvonalúan bánunk a helyzeteinkel, akkor nem vár ránk könnyű tavasz.”

DSCF6486

A Budapest Kupa 3. fordulójában, a 16 közé jutásért mérkőztünk, idegenben a Kolozsvári T. utcában, a II. Kerület UFC csapatával. Telintettel arra, hogy az ellenfelünk BLSZ2-ben szerepel, a versenykiírás értelmében csak a győzelem jelenthetett továbbjutást számunkra. A körülmények részben nagyszerűek, részben viszont némiképpen aggályosak voltak. A fekvése miatt pálya igencsak szélfútta és a (kis) mérete is inkább a védekező, tömörülni akaró csapatnak volt kedvező. Aztán hiányzóink is voltak szép számmal. Többek között eltiltás, sérülés, egyéb elfoglaltság és az átigazolási papírokkal kapcsolatos problémák miatt 7-8 játékosra nem számíthatott a szakvezetés. Ennek ellenére, a magasabb osztályban való szereplésünk alapján, mi számítottunk a mérkőzés esélyesének.

DSCF6494

Ahogyan azt várni lehetett a hazaiak elsősorban a védekezésre rendezkedtek be és kontrázni próbáltak. A mérkőzés elejétől kezdve zömében nálunk volt a labda, de ezzel nem sokat tudtunk kezdeni. Alig haladtunk előre. Faragó jobb szélre belőtt labdáiból, Vég révén 3-4 alkalommal a hazai védelem mögé tudtunk kerülni, csak, hogy a beadások egyik alkalommal sem sikerültek. Az első 15 percben egyedül Faragó került igazi helyzetbe, de a kivetődő kapus védeni tudott. A hazai kontrákban is volt veszély, szerencsére az utolsó pillanatokban elkotyavetyélték a lehetőséget a zöld-fekete támadók.

DSCF6501

A hazaiak sok esetben taktikai szabálytalanságokkal próbálták a játékból kizökkenteni a játékosainkat (amit hosszú ideig sikerrel tettek). Különösen Faragó és Vég kapott sokat (utóbbinak egy könyökös után igencsak „csókos” szája is lett a találkozó végére). A játékvezető nem volt könnyű helyzetben, mert egyedül vezette a mérkőzést, segítők nélkül. Ezáltal a les helyzeteket igencsak vitatható módon ítélte meg. Ennek ellenére mégsem a leshelyzetek elbírálása közül került ki a legkérdésesebb döntése. A félidő utolsó percében Várnagy indult meg a II. Kerület térfelének közepéről, egészen a 16-oson belülre cselezte be magát, ahol a kapus mellett is eltolta a labdát, aki elütötte a középpályásunkat. Mindenki büntetőre számított, egyedül a játékvezető nem, aki kifelé ítélt szabadrúgást. Ezzel zárult az első játékrész.

DSCF6502

Fordulás után megpróbáltunk nagyobb sebességre kapcsolni. Rögtön a kezdés után Faragó kezdett cselsorozatba, egészen a 16-oson belülre, de a 10 méteres lövése a kivetődő kapusban elakadt. A 60. perben hármat is cseréltünk. Érsek lendületett vitt a bal szélbe, az addig igencsak motiválatlan Mészáros pedig a jobb szélre került és újra életre kelt. Ebben az időben több lendületes támadást is sikerült végig vinnünk. Vécsi némi forgolódás után 10 méterről fölé lőtt, Érsek pedig cselsorozat után 8 méterről mellé. A hazaiaknak is volt egy két igéretes átlövésük, de azok elkerülték a kapunkat. A 75. perben megtört a jég. Mészáros szép cselsorozat után laposan középre játszott, a hajrára előre tolt Várnagy pedig érkezett és 8 méterről nem hibázott 0:1. DSCF6506

DSCF6509

Láthatóan a gól jót tett a játékunknak és könnyedebben szőttük a támadásainkat. Érett a második gólunk, de helyette kaptunk egyet. A 83. percben Kovács veszített labdát a térfelünk közepén, a 2 percel korábban beállt Emődi kicsit lopta a távolságot majd 20 méterről ívelt lövest küldött a kapunk bal felső sarkába, a vetődő Graeser csak érinteni tudta a labdát 1:1. Ezzel a találattal ismét a hazaiak álltak továbbjutásra, de csak 2 percig. Az ellenfelünk alapvonalánál Mészáros végzett el rafinált bedobást, a hazai védőről visszapattanó labdával azonnal befelé húzott, éles beadását a rövidre berobbanó Gergely a bal alsó sarokba bólintotta 1:2.

DSCF6514

Az utolsó percekben akár 2-3 gólt is szerezhettünk volna. Várnagy kétszer, Mészáros és Érsek egy-egy alkalommal került hatalmas helyzetbe, de kimaradtak a lehetőségek.

A vége 2:1 lett ide, ami azt jelentette, hogy a 4. fordulóba, a legjobb 16 közé kerültünk. Megszenvedtünk a győzelemért és a játékunk is akadozott. Láthatóan a tétmeccs hangulatát semmi sem tudja helyettesíteni. Nem ártott ebbe most belekostolni. Jövő hétvégén már bajnoki pontokért szállunk harcba. A RAFC elleni bajnokit pótoljuk szombaton.