Már nem veretlen az öregfiúk sem.

  • 2016.10.04.

Hétfő délután került megrendezésre az utolsó előtti helyen álló Pasarét elleni idegenbeli bajnoki. A 16:30-as as kezdés egyben azt is jelentette, hogy igencsak szűk kerettel érkeztek a mérkőzésre a csapatok. A hazaiak csere nélkül, a mieink 2 tartalékkal vághattak neki az összecsapásnak.

dscf2066A mieink közül különösen a fiatalabb generáció képviselői hiányoztak nagyon. Kollár, Takács, Probáld bőven elfért volna a mai csapatban.

dscf2071A mérkőzés nagy helyzettel kezdődött, Argilopulos távoli kísérletét védte a hazai (vész)kapus a felső léc segítségével. A 13. percben minden előzmény nélkül megszerezte a vezetést a hazai csapat. Egy eladott labda utáni kontra végén Rab 17 méteres lapos lövéssel vette be a kapunk jobb alsó sarkát 0:1.

dscf2070A folytatásban folyamatosan támadtunk. Argilopulos második, most 18 méterről, félfordulásból leadott lövése is a felső lécről jött vissza, a kipattanót pedig Szalamie 6 méterről elpuskázta (a kapus védte). A 26. percben sikerült az egyenlítés, Galambos egy balról laposan középre játszott labdájára középen tisztán érkezett Szalamie és 5 méterről a kapu közepébe helyezett 1:1.

dscf2083Aki azt gondolta, hogy most már helyreállnak a világ dolgai, az tévedett. A félidő vége előtt, ismét egy saját térfélen eladott labdát követően, Horváth próbált szerelni a térfelünk közepén, az elspigózott labdája pont szöktette a bal oldalon helyezkedő Rab Balázst, aki a kifutó Kormost kicselezve nem hibázta el az ajándékba kapott helyzetet 1:2.

dscf2090Fordulás után mindent megtettek a fiúk a mérkőzés megfordításáért. Megszállták a hazai térfelet. Volt is lehetőség az egyenlítésre, de ma láthatóan hajnalig is játszhattunk volna egy gólért, akkor sem sikerült volna betalálni. Sőt a hazaiak a veszélyes kontrái (és védelmünk bizonytalanságai) miatt akár nagyobb gólarányban is nyerhettek volna.

dscf2087Ma a „fiatalok” hiányában többnyire lassan és körülményesen játszott a csapat, ráadásul a hazai 16-os előtt is rendre rossz döntéseket választottak a játékosok. Sok volt a távoli, elkapkodott lövés, ami rendre a nem talált kaput.

dscf2092Oda a veretlenség, ráadásul egy papíron gyengébb csapat ellen. Ilyen futball. Ráadásul a Pasarét a taktikus játékával nem is érdemtelenül tartotta otthon a 3 pontot. A folytatásban, jövő hétfőn 19-óra kezdéssel a BEAC látogat a Fáy utcába.