Mesteri gondolatok a BLSZ1. 9. fordulója előtt
A 9. forduló következik a BLSZ1-ben. A mérkőzések előtt ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük.
FŐV. VÍZMŰVEK SK – UNIONE FC
2016. 10.15 Szombat 13:30
Újvári Gábor (a Vízművek edzője): – Nagyon örültünk a korábbi mumusunk magabiztos legyőzésének, de tudjuk, hogy most kell két lábon a földön maradnunk. Ráadásul ismét egy olyan rivális érkezik hozzánk, aki ellen a múltban eddig kevés babér termett nekünk.
Szabó András (az Unione edzője): – A Gázgyár ellen nem tudtunk végig koncentrálni. Sajnálom a mérkőzést, mert rangadó volt, kevés helyzet volt itt is-ott is, végül a Gázgyár megérdemelten nyert egy pontrúgással. Most egy fiatal csapat ellen készülünk, amely rosszul kezdte a bajnokságot, de mostanra belejött a versenybe. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, de mi is szeretnénk szaporítani a pontjaink számát.
II. KER. UFC – ÚJ-BUDAI FC-VOYAGE
2016. 10.15 Szombat 15:00
Moldován Tibor (a II. Kerület edzője): – Az Inter ellen játszottunk legutóbb, az idei év legjobb játékát mutatta a csapat. Megvoltak a helyzetink, egyedül azoknak a berúgásával akadtak problémáink. Erre a játékra lehet építeni. Az Újbuda ellen hasonló taktikával fogunk játszani, és reméljük, hogy most be tudjuk majd gyűjteni a 3 pontot, mert nagy szükségünk van már rá.
MŰEGYETEMI FC – KELEN SC
2016. 10.15 Szombat 16:00
Varga László (a Kelen SC edzője): – Tudtuk, hogy a Tintahalak a bajnokság egyik legjobb csapata, igazolták is ellenünk, 30 perc alatt lerendezték a meccset, és megérdemelten nyertek. Úgy gondolom, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés a Műegyetem elleni találkozó sem, a nehézségeik ellenére is nagyon meg kell dolgoznunk majd ellenük, de szeretnénk begyűjteni a 3 pontot.
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – TESTVÉRISÉG SE
2016. 10.15 Szombat 17:00
Dr. Hevesi Tamás (az Építők edzője): – Most abban a stádiumban vagyunk, hogy élvezzük az életet, és a jó eredményeket. A Testvériséget tiszteljük, de ellenük sem lehet más a célunk, csak is a győzelem!
Törőcsik András (a Testvériség edzője): – A múlt héten nyögvenyelős játékkal sikerült megszereznünk a három pontot. Reméljük, hogy ez lökést ad a csapatnak. A jelenleg legjobb formában lévő BLSZ1-es csapathoz látogatunk, amellyel szeretnénk egy jó meccset játszani, és meglepetést okozni.
HEGYVIDÉK SE – RAFC
2016. 10.15 Szombat 20:00
Csucsi Nándor (a Hegyvidék másodedzője): – Az Újbuda ellen egy sokgólos meccsen megérdemelt győzelmet arattunk, most pedig az élbolyba tartozó RAFC látogat hozzánk, akit nem szeretnénk 3 ponttal elengedni.
Vörös Péter (a RAFC edzője): – A múlt héten az Ikarus elleni rangadón nem játszottunk jól, de nyertünk és ez volt a lényeg! Most egy mumusunk ellen játszunk, nem sokszor nyertünk ellenük az elmúlt időszakban, de most megpróbálunk ezen változtatni.
THSE-SZABADKIKÖTŐ – FERENCVÁROSI FC
2016.10.16 Vasárnap 13:00
Strebek Marcell (a THSE edzője): – Az elmúlt hetekben minden szempontot figyelembe véve megtaláltuk a helyes utat! A következő feladat, hogy ezen az úton rajta is tartsuk csapatunkat!
Bitó Tibor (az FFC edzője): – Újabb mérkőzés, amikor magunkat sikerült megvernünk. az elmúlt héten. Sok a sérültünk és az eltiltottunk ennek ellenére tisztességesen készültünk, mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a Sashalom dolgát.
IKARUS BSE FEJLŐDŐ KERTV. – PESTSZENTIMREI SK
2016.10.16 Vasárnap 15:00
Molnár Zoltán (a Pestszentimre edzője): – Az egyébként nagyon szimpatikus Építők könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, ezért megérdemelten vitte el tőlünk a 3 pontot. Ismét egy nehéz mérkőzés vár ránk, tiszteljük ellenfelünk eredményeit, de a 3 pontért megyünk a Bátony utcába.
A Gázgyár csapata az Inter kizárása miatt pénteken hazai pályán 18.00 órakor az UTE U18 ellen játszik edzőmérkőzést.

