ŐSZI ELSŐ AZ ÖREGFIÚK!
Hétfő este záró mérkőzését játszotta az öregfiúk csapatunk a bajnokságban. A tét nem volt kevesebb, mint siker esetén őszi elsőként telelhetnek a fiúk! Az ellenfél a bajnokság második felére kipukkadó Telekom csapata volt, akik ennek ellenére mégsem aszisztálni jöttek erre a mérkőzésre.
A mieink rögtön támadólag léptek fel. Láthatóan fürgébbek voltak, mint ellenfelük. Viszon valahogy hiányzott a játékosainkból a kapu előtti határozottság. Probáld átadásából Szalamie már az első percekben betalálhatott volna, de tiszta helyzetben csúnyán mellé-fölé vágta a labdát. És ez csak egy volt a sok helyzet közül.
A kimaradt lehetőségek meg is bosszulták magukat. A vendégek tulajdonképpen az első támadásukból betaláltak. Szerencsére hamar jött a válasz, A 21. percben Nagy jobb oldali beadását a hosszún érkező Galambos 5 méterről váltotta gólra.
Az első játékrészben továbbra is ez maradt a játék képe, támadtunk, helyzeteket hagytunk ki, a szorványos vendég kontrákból pedig szinte mindig gól lett. Azért Probáld, és Szalamie további góljaival minimális előnnyel mehettünk szünetre.
Fordulás után, Horváth és Bereczki beállásával még tovább nőtt a fölényünk. A második játékrészben Bereczki (2), Horváth (2) és Szalamie révén szép gólokat szerezve már nem forgott veszélyben a győzelmünk. A vendégek ebben a játékban is hozták a pontos játékukat, 3 támadásukból ebben a játékrészben is szereztek 2 gólt.
Végül igazi gála meccsen, vizilabda eredménnyel biztosították be az őszi elsőséget a fiúk! Le a kalappal a csapat előtt! 12 mérkőzésből 10 győzelem (az utolsó 7 mérkőzését zsinórban megnyerve) 1 döntetlen és mindössze 1 vereség a mérleg. Emellett a csapat gólvágója, Szalamie Norbi 20 találattal vezeti az osztály góllövő listáját. Galambos Pisti (és csapata) csodát tett! A tavaly még vergődő és végül jó hajrával a 7. helyet megszerző öregfiúk, ebben a szezonban már a bajnokság legnagyobb esélyessévé nőtte ki magát! Csak így tovább tavasszal is!

