Hova tovább Gaben?!
Nehéz szó nélkül elmenni csapatkapítányunk, Vécsi Gabi idei teljesítménye mellett. Évek óta számolatlanul termeli a gólokat, emellett játékában és hozzáállásában is vezéregyénisége, emblematikus figurája lett a mai 43-asnak. Nem beszélve arról, hogy igazi példakép is a fiataljainknak.
De most elsősorban mint a BLSZ1. 2016/17 őszi gólkirályát méltatjuk. Ritka az, hogy egy játékos szinte a szezon összes mérkőzésén betaláljon. Pedig nála most ez történt. A Magyar Kupa mindhárom selejtező találkozóján megzörgette a hálót, egyedül a főtáblás, Békéscsaba elleni meccse maradt góltalan (bár ott is közel volt hozzá). A bajnoki mérkőzéseken is szabályos a gól sorminta, egyedül a Gázgyár és a RAFC kapuját nem vette be. Végül 16 bajnoki és 3 MK góllal zárta a szezont és így fölényesen (3 gól előnnyel) vezeti a BLSZ1. góllövő listáját.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez nem egy egyszeri, kiugró alkalom nála, akkor méginkább megsüvegelendő ez a teljesítmény. Első kék-fehérben eltöltött (még BLSZ2-es) 2012/13-as évben jelképesen (és gyakorlatilag) 43-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját (természetesen gólkirály lett). Majd a következő (első BLSZ1-es) bajnokságban 15-ször, majd a tavalyi pontvadászatban 31-szer (ismét gólkirály lett) talált be az ellenfelek kapujába. Közben a BLSZ Teremtorna gólkirályi címét is megszerezte. Ezután következett az ide szezon, ahol úgy néz ki, hogy ismét nem engedi át másnak a gókirályi címet.
És hogy egy kicsit árnyaljuk a képet. Még ez a kimagasló teljesítmény sem elegendő ahhoz, hogy a BLSZ1 „Nikolicsa” a Budapest Válogatotban is bizonyíthasson!(?) Nem vitásan a „kapitányok” szíve joga eldöntei, hogy ki kerüljön be a keretbe, de azért egy csatárt mégis csak a góljai minősítik és ez ad azért némi objektivítást ennek a kérdésnek. Mindenesetre a budapesti amatőr labdarúgásának évek óta kétségtelenül legjobb gólvágója, a Kiss László, Bajzik József által vezetett válogatottba egyszer sem került meghívásra. Miközben (összehasonlításképpen) a szintén kiváló támadó és szintén az idősebb játékosok közé tartozó (állandó válogatott) Bánk Levente (Hegyvidék SE) évek óta (kb.) fele annyi gólt szerez, mint ő.
Nehéz erre mit mondani. Talán csak annyit, hogy Gaben lőjj háromszor annyit (vagy igazolj a Hegyvidékbe). Ez utóbbit persze nem gondoljuk komolyan 🙂
A góllövő lista sorrendje az őszi szezon végén:




