Nem sikerült a továbbjutás
Idén először szerepelt Öregfiúk csapatunk a Blsz Téli Teremtorna küzdelmeiben. A sorsolás (nevezés) pillanatában kiderült, hogy ez nem lesz egyszerű menet, mert a selejtező csoport mindhárom rivális csapata magasabb osztályban szerepel mint a mieink. A csapatunk a Kovács, Kollár, Bereczki, Probáld, Szalamie, Egervári, Slehovszki, Horváth, Emecz, Nagy, Galambos kerettel vette fel a versenyt az ellenfelekkel. A csoportból az első két helyezett jutott tovább a jövő hétvégi döntő küzdelmeibe.
Tulajdonképpen már az első mérkőzésen eldőlt a továbbjutásunk kérdése. Mert sajnos az előzetesen a verhetőbb ellenfelek közé sorolt Halásztelek ellen nem sikerült a pontszerzés (2:4). A következő fordulóban a SZAC csapatával csaptunk össze és 3:1-re nyertünk.
Az utolsó mérkőzésen a továbbjutásért az eddig mindenkin könnyen átlépő Budafok csapata ellen léptünk linóleumra. A házigazdák ellenünk is érvényesítették az esélyüket és könnyen meg is nyerték a mérkőzést (1:7).
Így aztán a továbbjutást nem eredményező 3. helyen végeztek a mieink. Mindenesetre ezzel az Öregfiúk is megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra. Az elkövetkező hetekbe várhatóan két edzőmérkőzést is játszik majd a csapat. Aztán jöhet a rendkívül fontos bajnoki küzdelem.

