20. forduló: THSE-SZABADKIKÖTŐ – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:0 (1:0)

  • 2017.03.27.

2017.03.26. vasárnap 15-óra, Weiss Manfréd út, Szabadkikötő sporttelep:

Graeser 5 –

Dévényi-2=3, Probáld 5, Demeter 6, Gergely 5 –

Fodor 7 –

Mészáros 4 (Kablawi 79p 0), Szabó Zs. 5, Érsek 5 (Ferenczi-Bakó 70p 0), Balazsin 4 (Juhász 46p 4) –

Vécsi 5-2=3

Sárga: Gergely (12p), Fodor (27p), Juhász (49p), Szabó Zs. (69p), Probáld (85p),

Kiállítva: Dévényi (34p), Vécsi (91p)

Dr. Hevesi Tamás:“Egy rangadót általában a nüanszok döntenek el. Ma ez a nüansz a játékvezető volt a hazaiak javára. A játékvezető koncepciójában végig koncepciótlan volt. A mezőnyben kitalálhatatlan volt, hogy mikor és melyik esetnél ítél szabadrúgást és melyiknél int továbbot. Ebben mindkét csapat hátrányára tévedett, azonban a döntő, mérkőzést végeredményét meghatározó tévedéseiben csak minket sújtott. Sajnálom a fiúkat, hogy ilyen szembe szélben kellett játszaniuk. Az első kiállításig kidolgozott helyzeteink voltak, viszont létszámhátrányban már csak egy esélyünk volt az egyenlítésre. A II. félidőt pedig szinte helyzet nélkül játszottuk le. Aki pedig ismeri Vécsi Gabit, az tudja, őt aztán nem könnyű ilyen helyzetbe hozni, a játékvezetőnknek ma ez is sikerült.”

DSCF3724Rossz szériában van a csapat. Az elmúlt hétvégén az „év meglepetését” okoztuk a bajnokságban, szerdán pedig a kupában megmutattuk, hogy még az Újbuda elleni teljesítménynél is van  lejjebb. Jól jött volna most egy (papíron) könnyebb meccs, de a sorsolás fintora, hogy a bajnokság egyik legnagyobb rangadóján kellett megmutatnunk, hogy többre vagyunk képesek, mint azt az elmúlt hét mutatta. Sajnos a vezetők összeállítási gondjai, nem csökkentek, sőt tovább növekedtek. Ivancsik, Kavalecz, Szabó M., továbbra sem játékképes, de erre a meccsre kisárgázódott Örkényi és Kocsis is, Horváth Norbi pedig a futsal válogatott összetartására utazott. Rajtuk kívül az Újbuda elleni meccs áldozatai közé tartozik Kóródi, aki meghúzódott a vesztes meccsen. Viszont Mészáros már egészséges és Demeter is összedrótozta magát valahogy a rangadóra, rájuk lehetett számítani. A kényszer szülte helyzet miatt, az öregfiúkból visszahívásra került a védelembe Probáld Attila.

17521877_1482798175072059_1403586811_oAz ellenfelünk formájáról nem lehetett sokat hallani, mindössze két bajnoki (Hegyvidék 2:1, II. Kerület TUE 0:0) és három kupa (Margitsziget 5:1, Pestszentimre 4:2, Gázgyár 2:3) mérkőzésen léptek pályára. Azonban arra biztosan lehetett számítani, hogy fegyelmezett, koncentrált játékot fognak bemutatni és arra pedig, hogy elfáradnak nemigen lehet gondolni.

DSC_0002Ilyen előzmények után verőfényes napsütésben futottak ki a gyepre a játékosok. A rövid ismerkedés után, a hazaiak enyhe mezőnyfölényben futballoztak. Ez elsősorban pontrúgásokban mutatkozott meg. Három, veszélyes helyről elvégzett kísérletük is volt, amelyből kettő a bal felső közelében hagyta el a játékteret, egy pedig Graeser kezében landolt. A 19. percben hagyták ki a legnagyobb lehetőségüket a sárga mezesek. Demeter egy szerelési próbálkozásnál elcsúszott, Tóth H. pedig egyet tolva a labdán, 16 méterről alig tekert a jobb alsó mellé.

DSC_0013A félidő közepére, komolyan elkezdtünk ébredezni. Három nagy lehetőséget is elpuskáztunk. Előbb Vécsi löbbőlt Érsek elé, aki a büntetőterületen belülre lépve már csak a kapussal ált szemben, azonban kissé kisodródott és végül lövés helyett középre passzolt, de ott nem érkezett senki. Aztán Mészáros jobb oldali elfutása után a visszajátszott labdát Szabó Zs. vágta fölé és végül jött a legnagyobb helyzet. Szabó Zs. hozta fel a labdát, egész a hazai 16-osig, ott, balra, a támadást kísérő Balazsinnak dobta ki a „bőrgolyót”, aki ballal laposan közére játszott, az átadás az ötösön egyedül találta az érkező Vécsit, aki csak „spigóval” találta, érte el a labdát, ami ezáltal a bal alsó mellé pördült! Hatalmas ziccer volt (a lenti képeken)!

DSC_0034DSC_0035És akkor következtek a 34. perc történései, ami végül döntően meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. Szabó Zs. cselezgetett a hazai 16-os magasságában, a bal szélen, amikor is két védő közül kilépve befelé húzott volna, de a védők együttes erővel ollóba fogták és földre vitték. A játékvezető sípja néma maradt, sőt látványos mozdulattal továbbot intett. A kontrából a térfelünk közepén Kondor indult meg, Dévényi kívülről, Demeter belülről fogva futott a hazai játékossal. A három játékos párhuzamosan ment egymással, egyikük sem tudott lépéselőnybe kerülni, amikor is a támadó játékos a 16-osunk közelébe érve harci kiáltással a földre rogyott. A játékvezető nem sokat vacakolt és azonnali pirossal kiállította Dévényit!?

DSC_0058DSC_0059Sokkoló volt az ítélet és több szempontból is aggályos. Egyrészről Szabó Zsolti elleni szerelés finoman fogalmazva elérte a szabálytalanság ingerküszöbét. A fenti képeken látszik az eset. Ezt a hazai labdaszerzést úgy megítélni, hogy semmi sem történt, finoman fogalmazva is sajátos játékvezetői felfogást sejtet. Másrészről a kiállítás körülményei. Fenntartva a tévedés lehetőségét, de az utóbbi időben enyhültek (másik oldalról nézve szigorodtak) az utolsó emberes szabálytalanság megítélésének szabályai. A mi esetünkben sem abszolút gólhelyzetről, sem utolsó emberről sem beszélhetünk. A szabálytalanság kb. 22 méterre történt a kapunktól, a hazai játékos nem volt előnyben, vele szemben nem volt súlyos szabálytalanság (pl. hátulról becsúszás), valójában nehezen tudható, hogy a szabálytalanság egyáltalán miben ált (talán lökésben) és egyáltalán miért éppen Dévényi volt volt az elkövető és miért nem Demeter, hiszen a 3 játékos egymás mellett, egymáshoz szorosan simulva futott legalább 10 méteren keresztül. Ráadásul a játékvezető igen messziről ítélte meg az esetet, igaz pár másodperccel korábban még a másik 16-osnál kellett lennie és nagyvonalúan továbbot intenie.

DSC_0041-1A 39. percben az 5. szabadrúgásból megszerezte a vezetést a THSE. Most Demeter szabálytalankodott a 16-os előterében (teljesen indokolatlanul). A labda mögé Kondor állt és 17 méterről középről laposan (majdnem) a kapu közepébe lőtt 0:1. Sajnos az esetnél kapusunk sem állt a helyzet magaslatán, mert a labda oda ment ahol állt, ezért kívülről nem tűnt lehetetlen feladatnak a labda hárítása (képen).

SAM_2046A félidő utolsó momentumaként akár egyenlíthettünk is volna. Szabó Zs. lerázta magáról az emberét a középpályán, majd a jobbról befelé, tisztán helyezkedő Mészáros elé játszott, aki egy kissé megrettenthetett a kifutó kapus árnyékától, mert 16 méterről, nagy helyzetben méterekkel mellé emelt!

SAM_2029Ezzel azonban el is lőttük a puskaporunkat. Fordulás után, ha a létszámhátrányt a mezőnyben kompenzálni is tudtuk, sajnos valamire való helyzet nélkül, tulajdonképpen nem maradt esélyünk az egyenlítésre. Ellenben az emberforban játszó hazaiak lőttek és lőhettek is volna gólokat.

SAM_2057Két alkalommal Graeser védése kellett ahhoz, hogy ne kerüljünk nagyobb hátrányba, emellett volt 1-2 kellemetlen kavarodás is a kapunk előtt. Így végső soron az 59. percben el is dőlt minden. Egy jobb oldali beadást középen elmért Probáld, a mögé behulló labda üresen találta középen érkező Kondor, aki estében a jobb alsóba lőtt 0:2.

SAM_2012Más kérdés, hogy a két gólt szerzett középpályásnak ekkor már nemigen kellett volna a pályán lennie. Néha egészen megdöbbentő ámokfutást rendezett a pályán. Egyébként mindenbe belerúgott ami mozgott. Egyszer (akkor már egy sárga lap birtokában) meg is ütötte a mellette elfutó Szabó Zsoltit, de a sasszemű játékvezető (és aszisztensei) persze nem látták az esetet, ellenben meghallották a reklamáló edző, Slehovszki szavait és őt következetesen el is küldték őt a kispadtól.

DSC_0097A hajrában a cserekét beállt Ferenczi-Bakó kétszer is sikertelenül próbálkozott átlövéssel és ezzel véget is ért a mérkőzés. Illetve véget ért volna, mert még gyorsan a kiállítás sorsára jutott a csapatkapitányunk is. Pedig ebben az időben a játékvezető pont a nagyvonalú korszakát élte. A hazai 16-os előterében három egymás után elkövetett hazai fault után is továbbot intett. Vécsi Gabi talán még sohasem volt kiállítva, most azonban már ő sem bírta és megsértette a játékvezetőt, aki egyből szigorúra váltott és villantotta a pirosat. Rangadónak indult, simán végződött. És erről a spori tehetett a leginkább. Azért a Blsz1 rangadója, jobb, felkészültebb, tapasztaltabb játékvezetőt érdemelt volna. Ha a Blsz-nek játékvezető kérdésben ez a legjobb döntése egy csúcsmeccsen, akkor nem csak a magyar labdarúgás van nagy bajban. Csak halkan jegyzem meg, hogy ugyan ez a spori vezette az 1 évvel ezelőtti THSE elleni meccset is, akkor sem teketóriázott sokat, egy mezőnybeli szituáció után Érsek Robit küldte el idő előtt zuhanyozni (hovatovább a legendás RAFC elleni félbeszakadt mérkőzésről már ne is beszéljünk). Persze elmélkedhetnénk arról, hogy 10 emberrel is (1 órán át) megmutathatták volna a fiúk, hogy ki a „jani”, de ezt csak a legvérmesebb szurkolóink gondolják így (igaz ők valószínűleg Magyar győzelemre fogadtak Portugália ellen is). Kár érte, mert egy kis szerencsével (és jobb formával) és persze egy rendes sporival nem lett volna lehetetlen küldetés a jó erőkből álló, de igencsak sematikus futballt játszó THSE-t legyőzni. A folytatásban érkezik a RAFC, akik ellen már igazán nem ártana ismét a győzelem útjára lépni.

SAM_2068Végül a hazaiak vezetőjét a Pestifoci.hu szólaltatta meg a győztes meccs után:

„Csapatunk ma is bizonyította, hogy mentálisan nagyon erős alakulat – mondta Strebek Marcell – A rossz előjelek ellenére, játékosaink koncentráltan, határozottan teljesítettek. A mérkőzést végig kézben tartva, megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Erős ellenfelünknek nem sok esélyt adtunk a kibontakozásra, sőt a második játékrészben olyannyira nem, hogy helyzetet sem tudtak kidolgozni a vendégek. Az Építők együttese minden bizonnyal rendezni fogja sorait, nekünk viszont ez a fontos győzelem további erőket kell, hogy adjon a folytatásra.”