Mesteri gondolatok a BLSZ1. 25. fordulója előtt
A 25. kör következik a BLSZ1-ben, a forduló előtt ismét Budapest legmagasabb osztályában dolgozó szakvezetőket kérdeztük.
HEGYVIDÉK SE – PESTSZENTIMREI SK
2017-04-28 20:30, BUDAPEST, GOLDBALL PARK
Csucsi Nándor (Hegyvidék SE másodedzője): – Múlt héten egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelynek a legizgalmasabb pillanatai a 90. és a 95. perc között voltak. A jelenlegi helyezések és pontszámok alapján bravúr volt elhozni az egy pontot a RAFC otthonából. Bár tartalékosak vagyunk, előre szeretnénk haladni a tabellán, nem hátra, így győzni szeretnénk!
Molnár Zoltán (a PSK vezetőedzője): – Remek győzelmet arattunk végre, és az Ikarus ellen sikerült otthon begyűjteni a 3 pontot. A Pénteki mérkőzésen a Hegyvidék ellen egyértelműek a szándékaink, ismét nyerni szeretnénk.
THSE-SZABADKIKÖTŐ – UNIONE FC
2017-04-29 11:00, BUDAPEST, SZABADKIKÖTŐ SE SPORTTELEP
Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – Négy nap alatt két mérkőzésen hat pontot gyűjtöttünk be, de még mindig nem dőlhetünk hátra. Csapatunk keddi Gázgyár elleni találkozón bizonyította, hogy miért állunk pillanatnyilag a tabella élén. Ezt a minőségű játékot szeretnénk kivinni a pályára szombat délelőtt is, a remek játékosokból álló Unione csapata ellen.
Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – A THSE-hez megyünk, amelyről mondhatjuk, hogy a bajnokság legerősebb csapata, amely nagy valószínűséggel megnyeri a bajnokságot. Jó mérkőzéseket szoktunk ellenük játszani, szeretnénk megnehezíteni a dolgukat.
TESTVÉRISÉG SE – KELEN SC
2017-04-29 15:00, BUDAPEST, TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP
Törőcsik András (a Testvériség SE vezetőedzője): – Múlt heti mérkőzésünkön jól küzdöttünk, hajtottunk. A pályánk állapota nem volt alkalmasa jó játékra, de megérdemelt győzelmet arattunk. Most fiatal, jól felkészült ellenfelünk ellen is győzni szeretnénk.
Varga László (a Kelen vezetőedzője): – A Műegyetem ellen győzelmet szalasztottunk el, amely nagyon fájó volt. Most a kiegyensúlyozott és egységes Testvériséghez látogatunk, szeretnénk meglepetést okozni.
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – IKARUS BSE FEJLŐDŐ KERTV.
2017-04-29 16:00, BUDAPEST, SPORT11 SPORT ÉS SZABADIDŐKÖZPONT
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – A múlt heti teljesítményünk bizonyos értelemben felejthetetlen volt, de megpróbáljuk mégis gyorsan elfelejteni. A bajnokság már elment, de a dobogóra még van esélyünk odaérni, az Ikarus elleni mérkőzés nagyon fontos ebből a szempontból. Mindkét csapat formája ingadozó, ezért nehéz megjósolni, hogy mi fog történni. Remélem, hogy mi fogunk a végén örülni!
Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): – Kissé gödörben vagyunk. Sajnos a sérülések, és a munkahelyi elfoglaltságok miatt folyamatosan vannak hiányzóink. A beugró fiataljaink ügyesek és jól is játszottak, de sajnos mégis kikaptunk 1-0-ra a múlt héten. Küzdünk tovább a dobogóért, és ez egy nagyon fontos mérkőzés ebből a szempontból. A minimális elvárás, hogy pontot szerezzünk, de természetesen győzni szeretnénk!
MŰEGYETEMI FC – FERENCVÁROSI FC
2017-04-29 16:00, BUDAPEST, GOLDBALL ’94 FC – SIKETEK
Gallatz Kristóf (a Műegyetem vezetőedzője): – Az előző héten három gólt is szereztünk idegenben, ezzel rászolgáltunk egy döntetlenre; az FFC ellen folytatni szeretnénk a pontszerzést.
Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): – A múlt héten az első helyezett ellen sok ziccert kihagytunk, aminek vereség lett a vége, de végig volt tartása a csapatnak es hajtottunk küzdöttünk. Az egyéni képesség döntött a listavezető javára. A héten idegenbe megyünk, mégis otthon játszunk. Egyértelmű cél a győzelem!
II. KER. UFC – RAFC
2017-04-29 17:00, BUDAPEST, OXYGÉN BUDA KFT
Moldován Tibor (a II. Kerület vezetőedzője): – Hazai pályán fogadjuk a RAFC-ot, eddig mindkét találkozásunkkor vereséget szenvedtünk ellenük, most szeretnénk javítani a mérlegünkön és otthon tartani a 3 pontot.
Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – Hétvégén játszottunk egy igazságos döntetlent egy nem túl jó játékkal, megpróbálunk javítani ezen és győzni a II. Kerület ellen!

