Mesteri gondolatok a BLSZ1. 17. fordulója előtt.
A tavaszi második forduló legnagyobb rangadója a Budafok-Sashalom találkozó lesz, de a két élbolyba tartozó csapat meccsén kívül, is kiélezett izgalmas találkozókra számíthatunk! A Hegyvidék ebben a körben régi-új otthonában fogadja a régi-új edzőjével debütálásra készülő Vízműveket. Szintén első meccsére készül a KISE Kincses Béla vezetőedző irányításával, a RAFC otthonában ők is nagy csatát vívhatnak. Bárhova látogatunk ki, jól járunk!
UNIONE FC – SZT. PÁL AKADÉMIA FC
2015.03.07 Szombat 11:00


A Szent Pál az ősszel legyőzte az Unione-t, amely akkor 6 (!) vereséggel kezdte a bajnokságot. A tavaszt viszont győzelemmel nyitotta Szabó András csapata, és a Voyage legyőzése után most is jó esélyekkel lép pályára. Az Akadémia a múlt héten a Budafok ellen kevés gólszerzési lehetőségig tudott eljutni, és most is nehéz dolga lesz a helyzetek kialakításánál a hátul előző ellenfeléhez hasonlóan stabil Unione ellen.
Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – Színvonalas mérkőzést játszottunk a múlt héten a Voyage ellen. Jó meccsen egy jó ellenfél ellen megérdemelt győzelmet arattunk. Most egy igazi 6 pontos meccs következik. Papíron könnyebbnek tűnik ez a találkozó, de az én csapatom a hátsó régióban szereplő ellenfelek ellen szokott gyengébben játszani. Győzelemre készülünk, és ha ez sikerül, akkor egy kicsit fellélegezhetünk.
Takács György (a Szent Pál Akadémia edzője): – Az első meccs nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, az ismerkedés jegyében telt el. A második félidei játékunk biztató volt, erre lehet építeni. A munka folyik tovább, egységesek és eltökéltek leszünk, és ez az eredményekben is meg fog mutatkozni.
BUDAFOKI LC – THSE-SASHALOM
2015.03.07 Szombat 13:00


Ez most rangadó a javából. 3 pont választja el jelenleg egymástól a csapatokat, a Budafok a negyedik helyen a Sashalom a harmadikon áll. Legutóbbi közös meccsükön a Tintahalak nyert, de a több helyzetet Schróth Lajos csapata dolgozta ki. Azt gondoljuk, hogy egyik felet sem zavarná, ha csak egy helyzete lenne, de ezt a mérkőzést megnyerné. Na nem így lesz, sok helyzet és rendkívül izgalmas találkozó várható!
Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): – A múlt héten azt kaptuk a Szent Páltól, amit vártunk, egy szervezett lelkes csapattal játszottunk, amely felesleges kockázatot nem vállalt. Ha nehezen is, de meg tudtuk szerezni a vezetést, sajnos a második félidőben az emberhátrányba kerülésünk miatt nem tudtuk a továbbiakban azt játszani, amit szerettünk volna, viszont a Szent Pál kijjebb jött és több területünk lett, egy kontrából pedig eldöntöttük a meccset. Rangadó jön, de ugyanúgy készülünk a Sashalom ellen is, mint a többi mérkőzés előtt. A játékunk nem fog változni, maradunk annál a harcmodornál, amit a csapat tud játszani, és megfelelő akarással úgy gondolom, hogy meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést.
Strebek Marcell (a THSE-Sashalom vezetőedzője): – A múlt heti pontok elhullajtása után aligha lehet más választásunk, mint győzelemmel távozni a Promontor utcából. Sérülések és betegségek tizedelik a csapatot, ráadásul nehéz feladat előtt állunk, hiszen az osztály egyik legjobb együttesével találkozunk!
IKARUS BSE – TESTVÉRISÉG SE
2015.03.07 Szombat 13:00


Az Ikarus egy kiütéses RTK elleni sikerrel kezdte az őszt, és fellépett a második helyre a tabellán. A Tesi ellenben négy gólt kapott a Pénzügyőrtöl, igaz, az eredmény kicsit csalóka, a zöld-fehér csapat egyáltalán nem volt könnyen legyűrhető ellenfél. Az Ikarus hazai pályán minden meccsét nyerni szeretné, ezzel szemben szerintünk aktuális ellenfelük ezúttal egy pont elrablása esetén is boldogan térne haza a a XVI. kerületből.
Krampek Nándor (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Az előző héten az RTK kellemes ellenfélnek bizonyult. Ki tudtuk próbálni az új játékosainkat élesben, jól mutatkoztak be. Úgy tűnik, igazolásaink jól sikerültek. Következő ellenfelünk a múlt héten egy négyest kapott a Pénzügyőrtől, ha mi gyengébbek is vagyunk, mint az első helyezett, nálunk sem számíthatnak könnyű meccsre! Győzelemre készülünk!
Törőcsik András (a Testvériség másodedzője): – Múlt héten az osztály magasan a legjobb csapata ellen játszottunk. A 4-0-s vereségünk nem tükrözi a pályán látottakat. Rögzített szituációkból megvertük saját magunkat, olyan helyzetekből kaptunk gólokat, amelyekre készültünk, hogy elkerüljük. Fegyelmezettebb játékkal pontot vagy pontokat is tudtunk volna szerezni egy nálunk jobb csapat ellen, amely azonban ezúttal nem játszott jól. Az Ikarus ellen, bár több sérültünk is van, támadni szeretnénk és egy jó meccset játszani.
RTK-VASLÓ – VOYAGE SE
2015.03.07 Szombat 14:30


Az RTK borzalmasan kezdte a bajnokságot, igaz, hogy 60 percet emberhátrányban játszott. Időnként képes meglepően jó játékra a rákosmenti csapat, ha ezt az oldalát mutatja a hazai gárda, akkor nem lesz könnyű dolga a Voyage-nak, ha viszont nem, akkor akár könnyedén is nyerhetnek a vendégek. Szerintünk egy sokgólos találkozó várható.
Szakál Béla (az RTK elnöke): – Mindenképp kikaptunk volna, de erre még rátett sajnos a gyenge játékvezetés is. Nem mindegy azért, hogy 3-0-ra vagy 6-0-ra veszítünk. Bár úgy gondolom, hogy erősödtünk, arra kíváncsi vagyok, hogy ez a bajnokságban kijön-e végül vagy nem. Nem könnyű a helyzetünk, de bízom abban, hogy már a hétvégén egy kicsit előrébb tudunk lépni.
Wágner Ádám (a Voyage SE vezetőedzője): – Az elmúlt héten, az Unione FC elleni mérkőzésen a vereség ténye volt igazán fájó – leginkább a második félidőben, 0 – 0-s állásnál adódó két ziccer helyzetünk kimaradása miatt. Az okokra a válaszokat, a fejlődésre pedig a megoldásokat egész héten kemény munkával és optimista hozzáállással kerestük. Azon leszünk, hogy a hét végén javítsunk a helyzetünkön. Kiindulva, a mögöttünk hagyott bajnoki találkozóból: a siker érdekében többet és többet kell tennünk az RTK-Vasló elleni összecsapáson.
RAFC – KISE
2015.03.07 Szombat 14:30


A KISE még nem lépett pályára a tavasszal, a RAFC viszont egy meglepő, önbizalomnövelő győzelmet aratott az Építők otthonában a megismételt bajnokin. A kőbányaiak a remek ősz után új edzőjükkel, Kincses Bélával sem szeretnének gyengébben szerepelni. Háromesélyes a találkozó.
Vörös Péter (a RAFC játékos-edzője): – Remek játékkal kezdtük az őszt, és remélem, hogy így kezdjük meg a tavaszt is!
Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): – A 6 hetes felkészülésünk nagyon jól sikerült, az edzőmérkőzéseken azt kaptuk, amit vártunk. A csapatom úgy gondolom, hogy jól meg tudja állni a helyét ebben az osztályban a továbbiakban is. Az 5. hely, amit az ősszel újoncként elért a KISE, azt egy magas szintnek tartom, de szeretnénk megtartani ezt a pozíciót. A játékosaim keményen dolgoznak, és a keret alkalmas a jó szereplésre. Bizakodóan tekintünk a jövőre, és már a RAFC ellen győzelemre készülünk, és ez egy nagy lökést adna nekünk a tavaszra.
HEGYVIDÉK SE – FŐV. VÍZMŰVEK SK
2015.03.07 Szombat 19:00

A Hegyvidék régi-új otthonában, a Csörsz utcában győzelemre készül. A hátsó régióban lévő Vízművek ellen meg is van az esélye a sikerre, de ehhez az újra Schmél László vezette csapatnak is lesz egy-két szava.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – A hétvégén amit szerettünk volna azt elértük, nekünk tökéletes eredmény volt a döntetlen, több még nem volt bennünk. Most újra OTTHON „debütálunk”, nem lesz könnyű, de nagyon szeretnénk győzelemmel hazatérni. Sötét ló jön hozzánk, hiszen nem játszottak még tavasszal, így nem tudjuk, mire számíthatunk, de reméljük, a mi akaratunk érvényesül majd!
Schmél László (a Vízművek vezetőedzője): – Nehéz mérkőzésre számítunk, mert egy jól szervezett csapathoz látogatunk. Egy küzdelmes meccsen szeretnénk jól kezdeni az idényt, de több hiányzónk is lesz, így nem tudunk az előzetesen elképzelt összeállításban pályára lépni.
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – PÉNZÜGYŐR SE
2015.03.08 Vasárnap 17:00

A Pénzügyőr ellen veszíteni nem jelent nagy problémát egyik csapatnak sem, és nagy részük az 1 pontot is sikerként éli meg. Az Építők hazai pályán képes lehet a döntetlen kiharcolására, de ehhez maximális koncentrációra van szüksége.
Dr. Hevesi Tamás (a 43. sz. Építők SK vezetőedzője): – Több támadó játékosunk is hiányozni fog ezen a mérkőzésen. Nem a Pénzügyőr ellen kell nyernünk, de nem ártana, ha a csapat olyan erényeket csillogtatna, ami biztató lenne a következő fordulókra nézve.
Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): – A Testvériség ellen egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, a vendégek szervezetten futballoztak és csak a hajrában tudtunk föléjük nőni. A továbbiakban sikeres szereplést kívánok nekik. Vasárnap ahhoz a 43-ashoz látogatunk, akik a télen jól erősítettek és a felkészülési mérkőzések is azt mutatták, jó úton haladnak. Ehhez képest volt meglepetés a RAFC elleni vereségük, főleg annak aránya de az már ugyanúgy a múlt része, mint a mi győzelmünk. Azt remélem, hogy jó mérkőzésre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a Fáy utcába.
Forrás: www.pestifoci.hu

