29. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – II. KERÜLET TUE 7:0 (4:0)
2017.05.27. szombat 17-óra, Mészöly Kálmán műfüves pálya:
Graeser 0 –
Takács 7 (Juhász 66p 0), Demeter 7 (Örkényi 66p 6), Kóródi 7 (Hangya 75p 0), Gergely 7 –
Mészáros 7, Érsek 7 (Kablawi 57p 6), Szabó Zs. 7 (Dévényi 62p 6), Balazsin 8 –
Kocsis 8, Vécsi 8
Gól: Gergely (15p), Kocsis (18p), Érsek (27p), Vécsi (40p), Vécsi (55p), Balazsin (56p), Vécsi (84p 11-es)
Gólpassz: Szabó Zs., Mészáros, -, Balazsin, Kocsis, Kocsis, Kocsis
Sárga: Dévényi (89p)
Dr. Hevesi Tamás:“Minden tekintetben nagyszerű, kora nyári délutánon vagyunk túl. A fiúk átérezték a meccs súlyát és úgy játszottak ahogy tudnak, ahogy megbeszéltük. A dobogó már megvan, de a bajnokságnak még nincs vége. A 2. hely lesz a tétje az utolsó fordulónak. Mert számunkra ez egy megszerzett ezüst lenne és nem egy elveszített bajnoki cím.”
A bajnoki cím az elmúlt héten eldőlt, a THSE az esélyeknek megfelelően begyűjtötte a végső győzelmet. Számunkra viszont továbbra is nyílt, szoros a bajnokság hajrája. Ráadásul saját kezünkben a sorsunk a dobogóért, illetve az ezüst éremért folytatott harcban. Ez azért újkori első osztályú történelmünk 3. esztendejében nem kis dolog. Ehhez nem kell más tennünk (amennyiben a riválisok is hozzák a hátralévő meccseiket), mint a 3. helyért 1, a 2. helyért 2 győzelmet szerezni a hátralévő két fordulóban.
A vendégeknek számára viszont már különösebb téttel nem bírt ez a meccs. Újoncként a 8. helyen, a legrosszabb NB3-as forgatókönyv esetén is biztos bentmaradóként léphettek pályára ellenünk. Tavaly egy rossz emlékű mérkőzésen, a kis méretű Kolozsvári Tamás utcai pályán váratlan, fájó vereséget szenvedtünk (1:3), akkor ezzel az őszi elsőségünket is oda lett.
Ahogyan ebben a félévben már megszokhattuk, most is kis játéktere volt az edzőknek a keret összeállításánál. A tartós sérültek visszatérésére ebben a bajnokságban már nincs esély. Fodorra és Szabó Marcira nyáron műtét vár, de Kavalecz játékára is őszig, Horváth Szabi játékára pedig jövő tavaszig várni kell. Az elmúlt héthez képest Ivancsik a stranfoci BL-re utazott, Horváth Norbi sérülés, Lovász pedig 5. sárga lapja miatt kényszerült kihagyni a „bronz” derbit. Ellenben a sárgás Kóródi, a beteg Dévényi, Kablawi kettős és a sérült Érsek visszatérhetett.
A mieink (végre) úgy is kezdtek, mint akiknek tényleg fontos ez a meccs. Azonnal nagy nyomást helyeztek a vendég kapura. Futószallagon érkeztek a helyzetek. A 1. percben Balazsin futott el a bal szélen, a visszagurított labdára a középen érkező Mészáros csapott le és kissé „csines” helyzetben, 5 méterről a lábak között a kapus kezébe spiccelt! A 7. percben Érsek a félpályától hozta fel a labdát, majd a jobb oldalon helyezkedő Mészároshoz játszott, aki befelé cselezett és a 16-osn belül keresztbe mozgó Vécsihez játszott. Csatárunk egy átvétel után, az ötös sarka közeléből félfordulásból laposan kapura húzta a labdát, de a kapus vetődve (ekkor még) védeni tudott.
A 12. percben ismét csapatkapitányunk veszélyeztetett. 18 méterről egy pattogós labdát emelt kapura, de fél méterrel eltévesztette a kaput. A 13. percben a rendkívül agilisan futballozó Balazsin villant, Vécsi passzával balról befelé húzott, majd 17 méterről remek tekert lövést küldött a hosszú felső felé, azonban a kapus a levegőben úszva szögletre tudta menteni a gólba tartó labdát! Szép jelenet volt!
Érett a gól, ami végül a 15. percben meg is született. Balról Szabó végezhetett el sarokrúgást, a rövidre érkező labdáját a védők kivágták, középpályásunk ismételhetett, a 16-os sarkáról betekert labdájára a középen Gergely robbant és 5 méterről a léc alá helyezett 1:0. A 17. percben Balazsin kevergetett a bal szélen, lapos beadása elment az érkező Vécsi lába előtt, a hosszún viszont Mészárost megtalálta a bejátszott labda, szélsőnk 15 méteres belsős lövése egy védő hátáról alig pattan a felső sarok mellé. A szögletet Szabó végezte el és az éles beadása után Gergely a kapus megelőzve alig fejelt mellé.
Várható volt az újabb gól. A 18. percben Demeter hátulról tértölelő pontos labdával hozta játékba a jobb szélen Mészárost, aki a levétel után a 16-os magasságából egyből, laposan középre játszott, Vécsi okosan átlépte a labdát, ami így a mögötte tisztán helyezkedő Kocsishoz került, csatárunk az átvétellel máris a 16-oson belül termet és higgadtan a bal alsóba emelt 2:0. Rajzolt támadás volt!
Ezt követően 10 percre egy kicsit elcsendesedett a meccs. A mieink magabiztos játékkal, nagyszerű támadásokat vezetve tartották kézben a mérkőzést. A 27. percben Szabó keresztlabdája után Mészáros ível jobbról középre, a labdát a kapus kiöklözte, de a 16-os vonalán helyezkedő Érsek megszerezte azt, remek, lövőcsel szerű átvétellel elküldte a védőjét és 16 méterről védhetetlenül a léc alá lőtt 3:0. Bombagól volt!
A 34. percben Demeter 22 méteres lövése alig fél méterrel kerülte el a bal felsőt. A 40. percben Szabó indította el a bal szélen Balzsint, aki pontosan passzolt középre, az érkező Vécsi pedig 6 méterről a léc alá emelt 4:0. Ez sem volt csúnya akció! A 44. percben veszélyeztettek elöszőr igazán a vendégek. A bal szélről Tóth húzott befelé, 17 méteres lövését Graeser eldőlve másodszorra fogta a rövid sarok előtt.
Rég nem látott, nagyszerű első félidőt produkált a csapat. Ellenálhatatlanul, kombinatíven játszottak a fiúk! Fordulás után a vendégek is jelezték, hogy a pályán vannak. Egy szép kiugratás után Tóth veszélyeztet ismét, de az ötös sarka közelében a rövid felső mellé ment a labda.
A 47. percben egy jobb oldali remek Takács visszajátszás után Vécsi került a 16-oson lövőhelyzetbe, lövése egy védőt érintve a bal felső mellé pattan. Az 55. percben Balazsin a jobb szélen meglódult, a 16-osn belülre érve remekül sarkalt a támadást kísérő Kocsishoz, aki középre Vécsihez továbbított, gólkirály jelöltünk eltolta a labdát a védője mellett, majd 13 méterről estében a hosszú bal alsóba gurított 5:0. Még fel sem eszmélhettek a vendégek, máris megkapták a következőt. Az 56. percben Kocsis hozta fel a labdát, majd a támadást követő Balazsinhoz játszott, szélsőnk pedig 15 méterről remek mozdulattal egyből laposan a hosszú bal alsóba belsőzött 6:0.
Az 58. percben Demeter 20 méteres szabadrúgása felperdült a sorfalon és pont a kaputól 6 méterre helyezkedő Balazsin lábára hullott, de ő nagy helyzetben kapásból mellé emelt! A 70. percben Kablawi kiugratásávál Mészáros mehetett egy az egyben kapura, de 10 méterről a hosszú jobb alsó mellé belsőzött! Ebben az időszakban megfogyatkoztak a hazaiak, az egyik játékosuk sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot és cseréjük nem lévén emberhátrányban játszották le a hátralévő több mint 20 percet.
A 76. percben egy felívelés után Kocsist a büntetőterületen belül „lefejelték”, a labda Vécsi elé került, de 14 méterről mellé emelt. A 84. percben egy beadásra érkező Kocsis akad el egy védő lábában 11-es! A labda mögé gólkirály jelöltünk ált és a balra mozduló kapus mellett a jobb alsóba helyezett 7:0. Az ezen a meccsen (is) mesterhármast szerző Vécsi Gabinak ez volt a 26. gólja a bajnokságban.
A 85. percben Kocsis éles, lövésszerű beadásáról alig maradnak le a középen érkezők. A hajrá perceiben két alkalommal is majdnem szépítettek a vendégek. A 88. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Graeser kifutva, becsúszva nagyszerűen mentett a büntetőterületen belül Tóth elől. A 90. percben pedig egy formás vendég akció után a vendég csk, Kocsis kerül helyzetbe, 10 méterről ügyesen át is emelte a kivetődő Graesert, de a visszafutó Gergely a gólvonal előtt bravúrosan kiollózta a gólba tartó labdát!
A nyárias időben magabiztosan hozták a fiúk a bronzmeccset. Rég nem látott módon lubickoltak a játékban. Kivétel nélkül mindenki kimagaslóan játszott. Önzetlenül, kombinatíven,, szebbnél szebb támadásokat vezetve bizonyították, hogy nem véletlenül tartoznak a Blsz1 szűkebben vett elitjébe. A dobogó (a biztos harmadik hely) már megvan! Mivel azonban rivális Gázgyár is hozta a meccsét (a Hegyvidék ellen 6:0-ra), így az utolsó fordulóban dől el a két csapat között (de nem egymás ellen) az ezüstérem sorsa. Egy biztos, ha csütörtökön az Union elleni (előrehozott) mérkőzésen a mieink nyernek, övék a 2. hely!


