Edzőmérkőzés: UTE (U19) – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:3 (1:1)

  • 2017.07.29.

Szombaton rendhagyó időpontban, reggel 9-órai kezdéssel került megrendezésre csapatunk következő (4.) edzőmérkőzése. Bár sokan műfűre készültek, végül Bánka Kristóf sportközpontban a fél éve átadott, tökéletes minőségű center füves pályáján játszottak a csapatok. Ilyen minőségű füves pályával ritkán találkoztunk az utóbbi időben. Csapatunkból nem lépett pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Kóródi, az egyéb elfoglaltság miatt Dévényi, Szendrei, Horváth N. és Szabó Zs., továbbá a még mindig nem teljesen egészséges Kavalecz és Szabó M. Így a mieink a Balla – Juhász, Örkényi (Pásztor 30p), Demeter, Varga (Gergely 46p) – Mészáros, Keglovics, Kablawi (Balazsin 46p), Szabados – Nagy D. (Kocsis 37p), Vécsi összeállításban léptek pályára.

DSCF4667A mérkőzést jól kezdtük. Az első negyedórában legalább 6-7 hatalmas ziccert dolgoztunk ki elől, de Vécsi Gabiék képtelenek voltak túljárni a hazai hálóőr eszén, aki hatalmas védéseket mutatott be ebben az időszakban. Az újpestiek egyszer veszélyeztettek igazán, akkor viszont Ballának egymás után kétszer is bravúrt kellett bemutatnia. A sok kimaradt helyzet a félidő közepén meg is bosszulta magát, egy formás hazai kontra után  meg is szerezték a vezetést a lilák.

DSCF4673Sajnálatos módon az első félidőben történ két sérülés is, előbb Örkényi kezére, egy becsúszás közben véletlenül ráléptek, később Nagy Dominik találkozott a hazai kapus stoplisával olyan szerencsétlenül, hogy felszakadt a térdén a bőr. Mindkét játékosunkat a mentő látta el, Örkényit gipszelték, Nagyot varrták. A félidő utolsó perceiben azért csak összejött az egyenlítés, Mészáros passzát Keglovics vágta 6 méterről a léc alá 1:1.

DSCF4672Fordulás után, még az első félidőhöz képest is nagyobb fölénybe kerültünk, futószallagon érkeztek a helyzetek. Mintha csak a támadásvezetést gyakorolta volna a csapat. Ennek ellenére a befejezéssel ma komoly gondja akadt a csapatnak. Kéglovics újabb góljára még volt válasza az UTE-nak, de Varga passzából Balazsin már eldöntötte a meccset.

DSCF4688Szerdához képest sokkal frissebben mozogtak a fiúk. Viszont ma rengeteg helyzetet puskáztak el. Egy kis odafigyeléssel, nagyobb koncentrációval akár kétszámjegyű is lehetett volna a győzelem. A jövő héten indul a szezon, következik az első hivatalos mérkőzés a Magyar Kupa selejtezőjének 1. fordulójában a KISE érkezik a Fáy utcába szerda 19:15-ös kezdéssel.