3. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – ÚJPEST FC II 0:2 (0:0)
2017.09.02. szombat 17-óra, Fáy utca:
Szendrei 6 –
Kavalecz 5, Pásztor Á. 7, Demeter 7, Varga 5 –
Mészáros 5, Örkényi 6 (Kóródi 62p 5), Szabó M. 5 (Kocsis 75p 0), Kablawi 5 (Németh 62p 5), Balazsin 5 (Nagy D. 75p 0, Juhász 87p 0) –
Vécsi 6
Sárga: Örkényi (55p), Pásztor Á. (66p)
Mundi Viktor (Újpest FC II):„Nehéz mérkőzést játszottunk, mivel az ellenfél jól megszervezte a védekezését ellenünk. Az első félidőben, a kiállításig nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, de igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítani. A fordulást követően már jobban játszottunk, volt éle a támadásainknak, és a gólokon kívül még adódott néhány lehetőségünk. Dicséret illeti a csapatot, mert 10 emberrel is meg tudta nyerni a mérkőzést.”
Dr. Hevesi Tamás:“Védekezésben kevesebbet, támadásban viszont többet vártam a csapattól ezen a mérkőzésen. Nem mertünk, vagy tudtunk felzárkózni a támadásoknál. Ezért kevés lehetőség is adódott előttünk. Úgy látszik jelenleg ennyire vagyunk képesek. Megpróbáljuk mielőbb rendezni a sorainkat.”
Az elmúlt heti fájó hazai vereség után, ha lehet még tovább nőttek a gondok a csapat háza táján. A hiányzók száma hétről hétre egyre csak növekszik. Ez a bajnokság hajrájában még érthető lenne, de így közvetlenül a rajt után igencsak meglepő ez a helyzet. Ezen a játéknapon a múlt heti hiányzók mellett, nem került a keretbe a húzódással kínlódó Gergely, valamint munkahelyi elfoglaltság miatt Kóródi is csak a második játékrészre tudott a csapat rendelkezésére állni. Mindenesetre erre mondják, hogy mindig az a legjobb 11 amelyik pont aznap pályára lép. A csapat előtt álló feladat csak nagyobb lett az elmúlt héthez képest. A tavaly az NB3-tól búcsúzó lila-fehérek jól kezdték a pontvadászatot. A Vízműveket 3:1-re, a RAFC-ot 6:1-re győzték le. Ezzel is mutatva, hogy komolyan képzelik az NB3-ba való azonnali visszajutás tervét.
A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően, a vendégek által diktált iramban és labdabirtoklással indult. Tulajdonképpen ez rövid periódusok kivételével így is maradt az egész mérkőzésen. A zömében 18-19 éves játékosokból álló lila-fehér csapat végig dominált a meccsen. Azonban ez helyzetekben sokáig nem igazán mutatkozott meg. A hazai 16-os környékén mindig volt egy láb, egy test, vagy fej amin elakadt az újpesti akció.
A védelem jól állta a sarat! Szendrei Petinek néhány beadás lehúzásán kívül csak abban állt a feladata, hogy igen sok hátrajátszott labdát kellett a mezőnybe felrúgnia. Támadásban viszont elfogyott a tudomány. Vécsi Gabi jobbára elhagyatottan küzdött a jól fejelő védőkkel szemben és így csupán – néhány kivételtől eltekintve – csak másodpercekre tudtuk a támadó harmadban tartani a labdát.
A 24. perc akár egy váratlan fordulatot is hozhatott volna a meccsben. A saját térfelünk közepén Mészáros agresszíven labdát szerzett, majd egyből, a fellazult újpesti védők között, a félpályáról induló Vécsihez játszott, csapatkapitányunk egyedül törhetett kapura, de a kapujából messze kifutó hálóőr becsúszva elkaszálta! Kiállítás! Egyből az előny is meglehetett volna, de Balazsin 22 méteres szabadrúgása szögletre pattant. Balazsin bal oldalról elvégzett szöglete után a lecsorgóból Demeter került helyzetbe, de 6 méterről elgurított a hosszú sarok mellett.
Kiállítás ide, kiállítás oda, az ember előnyünk csak abban mutatkozott meg, hogy talán a letámadásban már nem volt annyira agresszív a vendég csapat és így könnyebbé vált a labdakihozatal. Azonban továbbra is ők birtokolták a labdát. Néhány alkalommal kellett a védőink bravúros szerelés is a 0:0-hoz. Pásztor utolsó pillanatos becsúszásai meccsben tartották a csapatot.
Fordulás után is minden maradt a régiben. Továbbra is a 10 emberrel játszó Újpest akarata érvényesült. Helyzet viszont továbbra sem alakult ki az egyik kapunál sem. Egészen a 61. percig, amikor is megtört a jég. Egy jobb oldali vendég beadást Hulicsár elvétette a 16-osn belül, ezzel megtévesztette Pásztort, akin szintén túljutott a labda egészen a középen érkező Knapig, aki 8 méterről egyből a jobb alsóba belsőzött 0:1. A 70 percben növelhette volna előnyét a vendég csapat. Egy szöglet utáni kavarodásból Hulicsár lőhetett 15 méterről kapura, a lábak között elsuhanó labdát a gólvonal előteréből Pásztor vágta vissza a mezőnybe. A 71. percben akkár egyenlíthettünk volna! Mészáros passzából a felfutó Kavalecz került nagy helyzetbe a büntető területen belül, de rosszul vette át a labdát, ezért mielőtt lőni tudhatott volna tisztáztak előle a védők. 77. percben tulajdonképpen el is döntötte a meccset az Újpest. Kóródi habozott az alapvonal közelében, nem az egyszerű megoldást választotta, így labdát vesztett. Az egyből laposan középre játszott labdát pedig az egyedül érkező Kubanek 6 méterről a kapuba passzolta 0:2.
A hajrában, amolyan minden mindegy alapon előrébb jött a csapatunk. A 86. percben a saját 16-osunkon belül egy büntető gyanús helyzet borzolta a vendég kispad kedélyét. A játékvezető mindenesetre továbbot intett. A 87. percben a csereként pályára lépő Nagy Dominik sajnálatos térdsérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a játékot.
A 88. percben ismét egy jobb oldali akció után a középre játszott labdát Németh 9 méterről laposan középre lőtte, de Szendrei a helyén volt és felszedte a labdát. A 89. percben meg lehetett volna a szépítés. Az előretörő Pásztor bal oldali, kapu felé hulló beadását a kapus csak tovább tudta paskolni, a hosszú kapufánál egyedül érkező Vécsi azonban egy ütemmel lemaradt a labdáról, így bevetődve, a kapufának esve csak mellé tudta sodorni a labdát!
A jobb csapat győzött. A mieink becsülettel, elszántsággal és nagy fegyelemmel játszottak végig, de ez ma kevésnek bizonyult. Nyilvánvalóan nem lehet összehasonlítani a két klub lehetőségeit. Mind anyagiakban, mind edzésszámban hatalmas a különbség a lila-fehérek javára. És ez ma a pályán is megmutatkozott. Nem lehet hiányérzetünk. Illetve a ha lehet, akkor sem magával a meccsel kapcsolatban. Mert ma 10 emberrel is jobb volt az Újpest. Sokkal inkább abban, hogy mi lett volna ha teljes csapattal tudunk kiállni erre a mérkőzésre. Valószínűleg Szabó Zs., Gergely, Horváth N., Birinyi, Takács, Fodor és Keglovics (valamint Kóródi végig) megléte esetén is esélyesebb lett volna a győzelemre az Újpest, de támadásban és labdabirtoklásban minden bizonnyal többet nyújtott volna a csapat. Viccesen meg is jegyezhetnénk ez amolyan 43. sz. Építők II – Újpest II derby volt.
Az utóbbi két sikertelen mérkőzésnek köszönhetően már most annyi vereségünk van hazai pályán, mint tavaly az egész bajnokságban. Ha nem akarjuk magunkat igazán nehéz helyzetbe hozni, el kell kezdeni most már gyűjtögetni a pontokat. Ehhez viszont rendezni kellene a sorokat, összefogás kell! Mindenesetre a sorsolás fintora következtében a jövő héten sem enyhül a nyomás a csapaton, újabb nehéz mérkőzés következik. Szombaton 11-órai kezdéssel a Sujtás utcában, a Gázgyár vendégeként lépünk pályára.

