A BLSZI 13. forduló eredményei és a tabella:

  • 2025.11.09.

Fotó: Nagytétény facebook oldal (Ikarus-Nagytétény)

Eredmények:

Budafok-Kelen

Az Ikarus BSE nyerte az újoncok összecsapását

A BLSZ I. osztály 13. fordulójában a két újonc találkozott egymással, az Ikarus BSE a Nagytétényi Kohász együttesét fogadta. A mérkőzést a többet kezdeményező hazai csapat nyerte 2-1-re, és így felzárkóztak az élmezőny mögé.

A találkozó első szakaszában mezőnyfölényben volt a hazai csapat, és ennek eredménye lett, hogy a 23. percben Ferkel Miklós találatával vezetést szereztek. A Nagytétény ellentámadásokkal kísérletezett, ezek rendre veszélyt jelentettek, és egy kontra végén sikerült az egyenlítés, a gól szerzője Eczet Krisztián volt. A félidő hajrájában akár a vezetést is megszerezhették volna a vendégek, de kimaradt a gólhelyzet.

Szünet után gyorsan jött az Ikarus második gólja, Balogh Zsombor volt eredményes, és 2-1-re alakult a mérkőzés állása. Nem sokkal később, az 58. percben tíz főre fogyatkozott a hazai csapat, mert Sztankóczy Sámuel megkapta második sárga lapját. Az utolsó félórát mezőnyjáték jellemezte, a kapuk már ritkábban kerültek veszélybe, így maradt a végeredmény a 2-1.

-Amikor nyáron átvettem a csapatot az volt a cél, hogy biztosítsuk a bentmaradást az I. osztályban, játszunk minél jobban és építsünk be fiatalokat a csapatba – mondta Polonkai Attila az Ikarus BSE edzője – Eddig jó úton haladunk, elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Talán több pontot is szerezhettünk volna sikeresebb védőjátékkal. A következő fordulóban a listavezető Budafoki MTE II vendégei leszünk, nem rendelkezünk be „bunker focira”, szeretnénk egy jó mérkőzést játszani.

Pestifoci.hu

Tabella: