A BLSZI 16. fordulójának eredményei, beszámolói és a tabella!
Kiemelt kép: Csepel TC facebook oldal (Csepel-Pestszentimre)
Győzelemmel kezdte a tavaszt a Csepel TC
Remek körülmények között, és szinte telt lelátóval fogadta a 2023 végén átadott műfüves pályán a listavezető Csepel TC a Pestszentimrei SK együttesét. Az egész mérkőzésen nagyon jó hangulat uralkodott, amelyen a Csepel fontos győzelmet aratott.
A 17. percben Torda ballábas lövését hárította Orem, majd 10 perc múlva Dunai kísérleténél is védeni tudott a Pestszentimre kapusa. Masszívan védekezett a kontrákra berendezkedő PSK, a sok ütközéssel tarkított első félidőben hiába birtokolta többet a labdát a Csepel, komoly helyzetet nem tudott kialakítani.
Szünet után nagyobb fordulatszámra kapcsolt Zsivóczky Gyula csapata, és fölényét a 65. percben gólra is váltotta. Az újonnan igazolt játékos, Dunai bal oldalról, lendületesen tört be tizenhatoson belülre, majd szorongatva a védőktől, két csel után öt méterről a hálóba passzolt (1-0).
A Pestimre kijjebb jött, szögletrúgások jelezték egyenlítési szándékát. A 80. percben egy hazai kontránál azonban Torda tört kapura, a büntetőterületen belül az elévetődő Orem kapus szabálytalankodott vele szemben, az esetnél azonban megsérült, ápolás után le is kellett cserélni. Így a büntetőt Mészáros már a csereként beálló Tóthnak rúgta, de a felső lécre, így még nyitott maradt a mérkőzés.
A hátralevő időben a Pestimre az egyenlítésért mindent egy lapra tett fel, főleg pontrúgásokkal veszélyeztettek. Egy esetben, a hosszabbításban kezezést reklamáltak, de akkor a játékvezető továbbot intett.
A Csepel győzelmével megőrizte 9 pontos előnyét a tabella élén.
Pestifoci.hu
A TF gólzáporral ünnepelte a hazatérést
Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy a TF SE 6 év után visszatérhetett a Csörsz utcába. Most már azt is tudjuk, hogy a visszatérés nem is akármilyen gálaelőadással sikerült. A forduló előtt 11. helyen álló egyetemisták a hatodik Issimo-t fogadták. Előzetesen egy izgalmas mérkőzésre lehetett számítani, végül az izgalmon kívül minden volt. A TF 5-0-s (!) első félidőt követően 7-2-es győzelmet aratott.
A hazai csapat gyakorlatilag nekirontott ellenfelének, Fekecs Dávid rögtön egy kapufáig jutott, majd az 5. percben Borgulya Gábor már gólig, az Issimo súlyos védelmi hibáját követően 13 méterről lőtt a hálóba.
Hét perc múlva megduplázták előnyüket a hazaiak. A kispadok elől a kaputól 40 méterre, jobbról végezhetett el szabadrúgást a TF. Suskó Ádám kapura lőtt labdáját meglepetésre Tóth Alexander nem tudta védeni, így óriási gól lett belőle.
A vendégek zavara tovább folytatódott, két perc múlva pedig a helyzetük is súlyosbodott, Borgulya Gábor éles szögből megszerezte maga második, csapata harmadik találatát.
Itt még nem volt vége. Az Issimo BLSZ I-es történetének legrosszabb kezdése című novella a 25. percben tovább íródott. Csernák Róbert fejezett be remekül egy kontrát, ezzel lett 4-0.
Ezután kicsit magukhoz tértek a vendégek és akár ők is gólig juthattak volna, többet volt a labda náluk, és úgy tűnt, hogy akár kicsit faraghatnak is a hátrányukon a szünet előtt. Ez azonban nagyon nem az ő napjuk volt. A 45. percben Csernák Róbert ismét bemutatott egy klasszis befejezést, egy felívelt szabadrúgást a tizenhatoson belül mellel átvett, majd mielőtt a labda földet ért volna, a kapu jobb sarkába lőtte (5-0).
A második játékrész elején gyorsan szépített az Issimo, Faragó Milán lőtt jobbról, közelről a kapuba (5-1.)
A 64. percben megfogyatkozott a vendégcsapat. Héjjas Zsombor kapta meg második sárga lapját és így a pirosat is. Egy perc múlva ki is használta az emberelőnyt a TF, Borgulya Gábor kapura lőtt labdája után a Csernák Róbert váltotta gólra a kipattanót (6-1).
A 70. percben Kamber nem nyugodott bele a történtekbe, és szinte a kapuba erőszakolta a labdát a tizenhatoson belül, az első közeli lövését még védte Benkő Márk, de másodszorra már a kapuba tuszkolta a labdát a korábbi NB I-es játékos (6-2).
Érdekesség, hogy létszámhátrányban több helyzete is volt az Issimonak, kicsit belealudt a meccsbe a hazai csapat.
Azért még egy gólra így is futott tőlük, a találatot Bodnáruk Dmitronak jegyezték fel. 7-2 lett a végeredmény
Több mint jól sikerült a TF bajnoki pályaavatása. Kíváncsian várjuk, hogy a továbbiakban is ilyen katlan lesz-e Dr. Koltai Jenő Sportközpont.
Pestifoci.hu
Eredmények:
Tabella:



