A BLSZI. 19. fordulójának eredményei, beszámolók és a tabella:
Fotó: Pénzügyőr SE facebook oldal (Gázgyár-Pénzügyőr)
Eredmények:
A SZAC közel állt a győzelemhez, de a Svábhegy pontot mentett!

A BLSZ I. osztály 19. fordulójában a 13. helyen álló SZAC a 10. Svábhegyet fogadta. Mindkét csapat reális célnak gondolhatta a 3 pont megszerzését, és az alsó házból való meneküléshez is ez lett volna az ideális mindkettőjüknek, végül azonban kései gólokkal pontosztozkodás lett a találkozón.
A két jól megszervezett csapat mérkőzésének elején mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, de az első igazi helyzet csak a 28. percben volt, Bánk Levente lövését kellett kiütnie a SZAC kapusának, Illés Bencének. Öt perc múlva a túloldalon forgott nagy veszélyben a kapu, Cipf Dávid passzából Horváth Levente lőtt fölé 8 méterről.
A 42. perben a SZAC következett ismét Horváth Levente 18 méterről balról, szinte a 16-os sarkáról lőtt kevéssel fölé. Szép jelenet volt. A félidő vége előtt egy hazai védelmi megingást követően még egy ígéretes fejessel a Svábhegy veszélyeztetett, de a szünetre maradt a 0-0.
Az első játékrész alapján azt lehetett érzeni, hogy a végletekig kiélezett maradhat a meccs, de aki rá tud tenni még egy lapáttal, az megnyerheti. A hazai csapat döntött a több kockázat mellett, és elszántan kezdett támadni. Az 52. percben Tóth Dávid gyorsított fel a középpályán, majd jó ütemben passzolt előre Sali Rolandnak, aki 14 méterről lőtt, Horváth Bendegúz azonban kiütötte a labdát. A SZAC többször is jó kavart főleg a jobb oldalon, de a beadások nem igazán sikerültek pontosra, vagy éppen a Svábhegy védekezett jól középen. Az igazi változást a játékban a 67. percben Nagy Dominik beállítása hozta el, aki új színt hozott a pályára. A 74. percben ő próbálkozott, 18 méteres lövése megpattant egy lábon, nem változtatott irányt a labda, de kevéssel a kapu mellé ment. Majd négy perc múlva a Svábhegy tizenhatosán belül Nagy Dominik lábát találták el a labda helyett. A jogos tizenegyest Szalai Kristóf magabiztosan rúgta a jobb sarokba. 1-0
A 87. percben egy szép akció végén ismét Nagy Dominik lőtt kevéssel a bal kapufa mellé. Majd a 90. percben Zámbó Bence 13 méterről leadott lövését védte bravúrral Horváth Bendegúz. Az újabb SZAC-gól helyett a mérkőzés hosszabbításában egyenlítés következett. A 93. percben szabadrúgást végzett el a Svábhegy, Corva Prospitti Federico felívelése után Plajner Ákos a hálóba fejelte a labdát, ezzel egy pontot mentve a Svábhegy csapatának. 1-1
Mindkét csapat lelkesen, igazi csapatként küzdött és ezért volt leginkább élvezhető ez a mérkőzés. Ez egy „egygólos találkozó” volt, amin végül kettő született. A SZAC sok támadómunkával megszerzett gólját, a legvégén a Svábhegy egy könnyen szerzett találattal egyenlítette ki. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Nagy Dominik volt. Bár csak szűk félórát játszott. A beállításától kezdve megváltozott a SZAC játéka, pluszt hozott a pályára.
Izgalmasan alakul a BLSZI bajnoki címéért folytatott verseny!
A Budapest I. osztály jelenlegi első 5 helyezettje leszakította a mezőnyt és nehéz elképzelni, most már, hogy a Csepel FC, Pénzügyőr, Unione, REAC, Budafok II. ötösét még valamelyik csapat megbolygatja majd. Azt viszont megjósolni nagyon nehéz , hogy az első 5 hely sorrendje mi lesz. A 19. fordulóban a Csepel és a Pénzügyőr is csak 1-0-ra tudott nyerni, a Budafok szintén, de ők a vetélytárs Unione-t győzték le, egyedül a sorozatban hatodik ikerét arató REAC nyert könnyen, amely 4-0-val tért haza a MUN otthonából.
Testvériség – Csepel FC 0-1 (0-1)
Péntek este a Szántóföld utcai Sporttelepen Torda Bence remek beadása után a volt NB I-es támadó Pölöskey Péter befejezésével korán vezetést szerzett a Csepel. Az előnye birtokában magabiztosan, fegyelmezetten futballoztak ezután is a vendégek, de már csak egy lesgólig jutottak a jó erőkből álló Testvériség ellen.
ASR Gázgyár – Pénzügyőr 0-1 (0-1)
Sérültjei miatt mindössze két mezőnyjátékos cserével ment a Gázgyárhoz a Pénzügyőr, amelyet az edzőváltás után még beugróként erre a meccsre Seres Zsolt irányított.
A vezetést a 31. percben szerezték meg, amikor Tóth Dániel passzát követően Bíró Ákos emelte a kapuba a labdát. A Gázgyár ezután sem adta fel a masszív védekezést, és bár a Pénzügyőr nyomott, maradt az 1-0, ami persze ugyanúgy 3 pontot ér mint ha többel nyertek volna.
BMTE II. – Unione 1-0
A BMTE II. – Unine meccsen egy 53. percben megítélt tizenegyest követően a reklamáló Letrich Dánielt kiállították az Unione-ból. A tizenegyes kimaradt, de a 87. Szebenyi Balázs mégis meg tudta szerezni a győzelmet érő gólt a hazaiaknak.
MUN SE – REAC 0-4
A REAC félóra alatt elintézte az utolsó helyen álló MUN csapatát. A 14. percben Klement Balázs ívelt Micheller Tamásnak, aki közelről megszerezte a vezetést 8 perc múlva már 0-2- volt az állás Horváth Krisztián paasza után Lakatos Zoltán 10 méterről a bal sarokba rúgta a labdát. 2:0.
A 33. percben Horváth Krisztián a gólpassz után gólt lőtt, Micheller Tamás pedig gól után gólpasszt adott. Tehát Micheller passza után Horváth Krisztián tette közelről a hálóba a labdát. 3-0 A negyedik és egyben utolsó gólját az 56 percben szerezte meg a REAC Hegyi Péter beadás után Kaszala Patrik fejelt a hálóba. 4-0
A tabella második felében egy csapat nyert csak a 19. körben. Az Építők remek játékkal nyújtott Vízművek elleni 2-0-jával volt a forduló egyik legnagyobb győztese.
Tabella:



