A BLSZI. 20. fordulójának eredményei és a tabella:

  • 2023.03.19.

fotó: ASR Gázgyár honlap (Gázgyár-Szabadkikötő)

Eredmények:

Tavaszi feltámadás (Gázgyár-Szabadkikötő)

Szombat délelőtt az óbudai Sújtás utcában, a Gázgyár ellen lépett pályára a THSE-Szabadkikötő együttese a BLSZ I-ben. Az őszi szezonban katasztrofális teljesítményt nyújtott a tavalyelőtt még NB III-as klub, a 15. helyről, 7 ponttal várták a szezon második felét. A tavaszi idény eddigi találkozói azonban valóban egy tavaszi feltámadásnak felelnek meg: először egy gyenge meccsen 1-0-ra legyőzték az Ikarust, majd otthon 0-0-s döntetlent értek el a listavezető Unione ellen. Ezután 2-1-re győztek az RKSK ellen idegenben, majd egy remek meccsen 6-2-re (!) páholták el a SZAC csapatát hazai pályán – így négy tavaszi bajnoki alatt nem csak veretlen maradt a THSE, de több pontot szerzett mint a 15 őszi meccsén, összesen.
A hét közben a Budapest Kupában is szerepelt a THSE – méghozzá csütörtök este 19 órás kezdéssel, így a lefújástól a bajnoki meccsig mindössze 40 óra telt el. Ez nyilván igencsak igénybe vette a játékosokat, hiszen a kupameccs kezdőcsapatából kilencen kezdtek ezúttal is, de amúgy Barabási, illetve a csereként beálló Mészáros és Vitályos kivételével minden pályára lépő játékos játszott csütörtökön is. A kupameccset egyébként 2-1-re elvesztették a Testvériség ellen.
A Gázgyár ellenben már március 7-én túl volt a kupameccsen (3-1-es vereség az Unione ellen), így egy hetük volt felkészülni erre a bajnokira. Mellettük szólt, hogy ősszel a Szabadkikötő Sporttelepen is győzni tudtak, valamint az, hogy az idei szezonban igen stabil csapat benyomását keltik. A 2. percben egy hazai szabadrúgás után Rézinger lőtt kapásból 14 méterről, de a kísérletbe belevetődött egy védő. A 4. percben már a Szabadkikötő támadott: Nagy Barnabás lódult meg a balszélen, az alapvonalról becselezte magát a kapu elé, majd az ötös sarkáról lőtt, de Szabó Gergő védett. A 7. percben ismét a hazaiak veszélyeztettek, Kocsis lépett el a védőktől, majd a vendégportás Tamás Bence lábai közt 10 méterről a hálóba lőtt – de les miatt szabadrúgást ítéltek kifelé. Három perccel később megint Kocsis lépett ki, indította Csorbát, aki 8 méterről, kissé balról a rövid alsót vette célba, de Tamás védett. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk: a 16. percben ismét a THSE támadott, Gelencsér lőtt 16 méterről gyengén, Szabó védett, majd a hazai ellentámadás végén Fülöp lőtt 16 méterről, a labda egy védőről visszapattant elé, ismét próbálkozott, de Tamás hárított. Két minutummal később jobbról a hosszúra áttett labdára Kocsis érkezett teljesen egyedül, ám az ötös sarkáról keresztbe ellőtte a labdát a kapu előtt. Tamás kirúgása után Nagy Barnabás indult meg a labdával a balszélen, ám az egyik hazai játékos a tizenhatoson belül lerántotta – büntető! A labda mögé Dukát állt, s nagy erővel a kapu jobboldalába lőtt, a kapus hiába érezte az irányt, 0-1.
Bár a THSE próbálta növelni az előnyét, de úgy igazán veszélyes helyzetig nem jutottak el az elkövetkező percekben; előbb Gelencsér, majd nem sokkal később Klausz lövését is könnyedén védte a kapus. A 31. percben aztán Csorba gondolt egyet, s 28 méterről hatalmas erővel lőtt a bal felsőbe – 1-1. Mezőnyfölénybe került a Gáz, egyre több és veszélyesebb lehetőségük volt, úgy látszott, elfáradtak a Halak. A gól után két perccel egy szöglet utáni fejest az egyik védő fejelte ki a kapu torkából, majd a 41. minutumban gyakorlatilag tűzijátékot rendeztek a vendégkapu előtt: először Csorba 18 méteres lövését Tamás csak középre ütni tudta, majd egy rossz felszabadítási kísérlet után Kocsis próbálkozott 10 méterről de a labda elakadt egy védőben, végül egy újabb lövéssel próbálkoztak, ami fölé szállt. A szünet előtt aztán a sorozatos támadások eredményre vezettek: egy középre tett labdát Kocsis a kaputól 10 méterre felpörgetett magának, majd nagy erővel a jobb alsóba zúdította, 2-1, fordítottak a sárga-zöldek!
Nem a legjobb lelki állapotban vonulhattak tehát pihenőre a vendégek, sőt, a szünet után kis híján még növelte is előnyét a Gázgyár; a 48. percben az egyik vendégvédő elcsúszott, Rézinger így akadálytalanul középre passzolt, a kivetődő kapus keze alatt is átment a labda, a középen érkező Kocsis viszont 2 méterről (!) az üres kapu fölé lőtt. Egy perccel később már a THSE akcióját láthatta a mintegy 100 néző: egy jobboldali, mélységi labdát a balszélen érkező Nagy Barnabás kapásból középre lőtte, ahol az érkező, egyébként csereként beálló Jakab csukafejessel küldte a játékszert a léc alá – 3-1 helyett tehát 2-2! Az 56. percben egy hazai szöglet után Kocsis fejelt kapu fölé 8 méterről, majd két perccel később ismét Kocsis szerezhetett volna gólt, ám egy jobboldali beadás után 10 méterről, kapásból a kapufát találta telibe.
A 63. percben gyors Halak-kontra futott végig a pályán, Jakab tört előre gyorsan a jobbszélen, 16 méterről lőtt, a kapus védett, de a kipattanó visszakerült Jakab elé, aki 8 méterről a hálóba passzolt, fordított a Halak, 2-3! A 70. percben aztán fokozódtak a hazaiak gondjai, Gelencsér lépett ki a védők mögül, a kapujából kifutó Szabó mellett 15 méterről elpöckölte a labdát, az pedig a hálóba gurult, 2-4. A 85. percben aztán kicsin múlt a szépítés, egy szöglet után a kapu előtt kialakuló kavarodás végén Scheiber elé került a labda, aki 5 méterről a kapufa belső oldalára bombázott – a labda azonban kifelé pattant.
A hosszabbítás néhány perce alatt túl nagy helyzet már nem akadt, bár mindkét csapat próbálkozott még támadásokkal. Kiváló, igazán közönségszórakoztató játékot hozott a meccs, ahol a helyzeteivel jobban sáfárkodó csapat aratott győzelmet. A THSE teljesítményét pedig, azon túl, hogy az őszi 15 meccsen elért 7 pont után idén 5 meccsen 13 pontnál tartanak, külön is szeretném kiemelni, hiszen két meccs között 38 óra pihenővel így játszani a második találkozón, az azért megsüvegelendő teljesítmény! A THSE így feljött a 11. helyre, míg a Gázgyár veresége ellenére maradt a 7. pozícióban (egy meccsel kevesebbet játszva).
Foci és társai blog

Tabella: