Fotó: Ifj. Thaly Zoltán (Csepel UP SE-Pestszentimre)
Eredmények:

Beszámolók:
Fővárosi Vízművek: 3 meccs, 3 győzelem!

Remekül kezdte a 2022/23-as BLSZ I. osztályú bajnokságot a Fővárosi Vízművek csapata, amely három idegenbeli bajnokit játszott eddig és mindhármon 1-0-s győzelmet aratott.
A Mészöly Géza vezette együttes első mérkőzését a Csepel UFC otthonában játszotta, és a nehéznek ígérkező találkozót a 16 éves Mamusits Patrik 69. percben szerzett találatával nyerte meg.
A bravúros siker után újabb következett, a MOL-Magyar Kupa fordulója miatt az RKSK és a Vízművek is ellenfél nélkül maradt a 2. fordulóban, közös megegyezésük alapján előrébb hozták az eredetileg a 9. fordulóra kiírt mérkőzésüket. Ezt a meccset egy tizenegyes döntötte el, amit Peller Ákos rúgott a hálóba a 10. percben.
A harmadik találkozójukat azzal a Budafok II-vel játszották, amely teljesen ugyanúgy kezdte az idényt, két 1-0-s sikerrel (hazai pályán), a Csepel-Csep-Gól és a TF SE ellen.
Mindkét csapat a szokásos meglehetősen fiatal kezdő tizeneggyel állt ki a találkozóra.
A Vízművek kezdőcsapatának átlagéletkora 19,5, a Budafok II-é 20, 8 volt.
Az 1-0 szinte tehát borítékolható eredmény volt a két csapat közös találkozóján, ahogy egy újabb fiatal játékos nagy pillanata is. A 94. percben hosszú góltalanság után meg is született a győztes találat, a 17 éves Hutás Benedek döntött a Vízművek javára.
Forrás: Pestifoci.hu
Tizenegyesből nem, üres kapura igen (THSE-RKSK)
Az RKSK tavaly búcsúzott a harmadik vonaltól. A kék-fehér klub 1-1-es döntetlennel nyitott a SZAC otthonában, majd a Magyar Kupában 4-1-es vereséget szenvedett a Jászberény ellen. Azonban a nyáron igencsak kicserélődött a XVII. kerületi együttes kerete, ugyanis mindössze két olyan játékos kapott helyet a kezdőben a THSE-Szabadkikötő elleni BLSZ I-es bajnokin, akik a tavalyi NB III-as csapatban is jelen voltak. Igazán fiatal együttesek mérték össze erejüket, hiszen a vendégeknél kevesebb mint 21 év volt az átlagéletkor, a hazaiaknál pedig még úgy is 20 év alatt volt, hogy a kezdőben kapott helyet a 30 éves Vanja Despotovic is.
A THSE-Szabadkikötő egyébként ettől a szezontól kezdve Szabadkikötő Sport Kft. néven szerepel az MLSZ Adatbankjában, ám mivel sem az ottani, sem a mezen viselt címerben nem történt változás, a játékosok pedig ugyanúgy, mint eddig, „Halak!” felkiáltással köszöntötték a nézőket, én is megmaradok az eddigi megnevezésnél. A BLSZ III-ban egyébként elindult egy THSE 2000 nevezetű csapat is (ők 4-2-es vereséggel nyitottak a BEAC II. ellen), amely ugyancsak a Szabadkikötő Sporttelepen játssza majd a meccseit, ez gyanítom a tartalékegyüttes lesz.
Végig remek iramú találkozót láthatott a kilátogató kb. 100 néző, már a rögtön a középkezdés után megindult a balszélen Gelencsér, betört a tizenhatoson belülre, majd 8 méterről az oldalhálóba lőtt. Tovább rohamozott a THSE, a 6. percben Marosi adott be a jobbszélről, Gelencsér kapásból, 8 méterről, a kapunak háttal lőtt, a labda azonban mellé ment. A 10. percben szögletből tudtak veszélyeztetni a Tintahalak, ám Orosz 12 méterről fölé lőtt.
A 13. percben jutottak el először veszélyes lehetőségig a rákosmentiek, Mascsák cselezte be magát a balszélről a tizenhatoson belülre, de 12 méterről a rövid mellé lőtt. Ezután folytatódtak a hazai akciók; két perccel később Nagy kapott remek labdát, de a kapujából kifutó Oroszi kapus el tudta fejelni előle a labdát. Három perccel később ismét a hálóőr brillírozott, de most a hazai; egy jobboldali beívelés az egyedül érkező Bárányos felé szállt, szemben a kapuval, ám Tamás kiszaladt a kapuból, és leszedte előle a labdát.
A 30. percben újra a vendégportás csillogtathatta tudását, Jakab lőtt 25 méterről, kapus azonban bravúrral ütötte ki a labdát a léc alól, majd a szögletből érkező labdát is kitenyerelte az érkező hazai játékos elől. Az újabb sarokrúgás után azonban az egyik hazai játékos kezére pattant a labda, a játékvezető habozás nélkül tizenegyest ítélt, amelyet viszont Nagy csúnyán a léc fölé lőtt. Azt vártuk, hogy a kihagyott tizi visszafogja a Halakat, de nem így történt; a hazai csapat továbbra is nagy iramot diktált ellenfelének. A 45. percben aztán újabb hazai helyzetet jegyezhettünk fel, mikor az egyik hazai játékos tett vissza egy labdát Jakabnak, aki 14 méterről, kissé balról a hosszú alsó mellé lőtt. Gól nélküli döntetlennel fordultak tehát a csapatok, de jóval több lehetősége volt a Szabadkikötőnek.
A második játékrész iramban változatlan volt, viszont jóval kevesebb helyzetet hozott – de annál hatékonyabb helyzetkihasználást. Az 53. percben a hazai védelem vágott előre egy labdát, a kapus kifutott felpályáig, Jakab azonban elvitte mellette a labdát, végignyargalt az RKSK térfelén, majd pár méterről az üres kapuba gurított, 1-0. A 67. percben válaszolhatott volna az RKSK, a tizenhatos jobboldala és az oldalvonal között járt szabadrúgás a vendégeknek, Verhoczki bátran kapura tűzte a labdát, amely az oldalhálóban kötött ki. A 78. percben aztán eldőlni látszott a találkozó: egy jobboldalról betörő hazai játékosra rontott ki kapujából Oroszi, ő azonban még középre tudott passzolni az érkező Jakabhoz, akinek ismét nem volt más dolga, mint az üres kapuba passzolni – ami sikerült is, 2-0.
Az első félidei kihagyott helyzetek tehát nem bosszulták meg magukat, s még az is belefért, hogy a hosszabbításban egy jobbról beívelt rákosmenti szabadrúgásba Kelemen beleérjen, megszerezve ezzel a vendégek szépítő gólját. A végkimenetel nem változott, a THSE megszerezte az első győzelmét, a játék képe alapján teljesen megérdemelten.
Forrás: Foci és Társai Blog