A BLSZI 4. fordulójának eredményei és a tabella:
Fotó: Nagytétény facebook oldal (Vízművek-Nagytétény)
Eredmények:
Az Unione FC nyerte a Csepel UFC elleni rangadót
A BLSZ I. osztály 4. fordulójában az elmúlt szezon ezüstérmese a Csepel UFC a bajnoki címvédő Unione FC csapatát fogadta. A mérkőzés színvonala rangadóhoz méltó volt, és nagy küzdelem után az összecsapást az Unione FC nyerte 2-1-re.
Már a találkozó elején igyekezett mindkét együttes magához ragadni a kezdeményezést, és ez a vendégeknek sikerült jobban. A 18. percben egy középre továbbított labdát az érkező Feczesin Róbert a csepeliek kapujába lőtte. Ezt követően az UFC mezőnyfölénybe került, de gólhelyzetet nem sikerült kialakítania, mert az Unione jól védekezett. A vendégek ellentámadásai viszont veszélyesek voltak, akár növelhették volna előnyüket, de a félidő hajrájában Keresztesi Botond lövése nyomán, a kapufán csattant a labda.
A második félidő egy Unione öngóllal indult, a 46. percben Téglás Béla rosszul találta el a labdát, és az a vendégek kapujában landolt. Nem sokáig volt 1-1 a mérkőzés állása, mert az 53. percben Keresztesi Botond fejesből ismét vezetéshez juttatta az Unione FC gárdáját. Az utolsó félórában ismét a Csepel UFC játszott mezőnyfölényben, de jól zárt a vendégek védelme. A 86. percben Bán Benedek kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott az Unione létszáma, ekkor beszorította az UFC az ellenfelét, de nem sikerült egyenlíteniük, így a rangadó a vendégek 2-1-es győzelmével zárult.
-A bajnoki cím kissé elaltatott bennünket, azt gondoltuk, hogy az eredmények jönnek maguktól, ezért a nyitányon 3-2-re vesztettünk az 1908 SZAC ellen – nyilatkozta Szabó András az Unione FC edzője – Szerencsére felébredtünk „Csipkerózsika álmunkból”, feljavult a védelmünk, hiszen a következő két meccsünkön csak egy gólt kaptunk, az is öngól volt. A rangadón bíztatóan teljesítettünk, de a támadójátékban még javulni kell, hogy jöjjenek az újabb sikerek.
Pestifoci.hu
Tabella:




