A Gázgyár nem vállalja az NB III-at

  • 2016.05.25.
Az ASR Gázgyár közleménye:
Az ASR Gázgyár tájékoztatja szurkolóit és a budapesti labdarúgás iránt érdeklődőket, hogy a BLSZ I. osztályú bajnokságot megnyerő csapatát a 2016-2017. évi bajnokságban nem nevezi a Nemzeti Bajnokság III. osztályába és így az nem indul az osztályozó mérkőzéseken sem. Az ASR Gázgyár az elmúlt években igyekezett tudatosan építkezni, mind szakmai, mind infrastrukturális területen. Ennek következtében alakított ki egy fiatal, sikeres felnőtt csapatot, és saját, valamint TAO forrásokból fejlesztette a Gázgyár sporttelepet. Az utánpótlást is megújította, alulról építkezve folyamatosan bővítve a csapatok és a sportoló gyermekek, fiatalok számát. A felnőtt csapat az idei évben – nem várt diadalt aratva – megnyert a Budapest bajnokságot, ami azt mutatja, hogy kiváló munkát végeztek a labdarúgók a szakmai stáb vezetésével. A klub tudatosan olyan szakembereket és játékosokat választott a közös munkához, akik képesek voltak ezeknek az emberi és sportszakmai elvárásoknak maradéktalanul megfelelni. Az egyesület azonban pontosan a fenti tételek miatt csak abban az esetben kívánta vállalni a magasabb osztályban indulást, ha minden tekintetben biztosítottnak látja a Nemzeti Bajnokság III. osztályában történő sikeres szereplés egész bajnoki évadban fennálló feltételeit. Ezeket azonban jelen pillanatban, csak erőn felül történő túlvállalással lehetne biztosítani. A csapat otthonát, a Gázgyár-pályát csak nagyobb, azonnali fejlesztéssel lehetne alkalmassá tenni a III. osztályú bajnokik lejátszására, a klub viszont nem kíván albérletbe költözni. A kötelezően előírt utánpótlás csapatok egy részét is „bérelni kellene”. A nehéz szívvel, de racionális érvek mentén meghozott döntés azt jelenti, hogy az ASR Gázgyár továbbra is a „legprofibb amatőr egyesület” kíván lenni, de semmi esetre sem szeretne szerencselovagként nekivágni az NB III. küzdelmeinek, mint a „legamatőrebb profi, fél profi klub”. A következő Budapest bajnokságra célunk a szakvezetés és a játékosok megtartása, az esetleges távozók pótlása, a keret további erősítése, valamint az NB III. idén még nem teljes mértékben biztosított feltételeinek megteremtése a sportpálya, az utánpótlás és a felnőtt keret tekintetében, hogy jövőre, hasonló esetben, már vállalni lehessen az osztályozót.
Budapest, 2016. május 24.
az ASR Gázgyár vezetése