A KISE, a Pénzügyőr és a Sashalom is a 4 között!

  • 2015.03.26.

A BVSC-Inter találkozót április 2-án csütörtökön rendezik!
KISE – RTK 3-2

Az elmúlt két hétben magához térő RTK egy öngóllal és Sipos Tamás találatával már negyedóra játék után 2-0-ra vezetett a KISE ellen! A hazai pályán játszó kőbányaiak a 18. percben Helmes István révén szépíteni tudtak, és ez megteremtette a lehetőséget arra, hogy a második félidőben még legyen sanszuk a továbbjutásra. Meglehetősen sokáig úgy tűnt, hogy a rákosmentiek újabb meglepetést okoznak, de ekkor jött az Unione elleni nyolcaddöntőn is két gólt szerző Zeis Nicolas, aki a 74. percben és a 82. percben bevette a vendégek kapuját! A KISE góljaira már nem tudott válaszolni az RTK, így a kőbányai csapat jutott az elődöntőbe.

THSE – Sashalom – 43.sz Építők SK 3-0

Elég lett volna egy félidőt játszaniuk a csapatoknak a Pirosrózsa utcában, hiszen az első 45 percben a játék képe alapján szemernyi esélye sem volt annak, hogy gól születik. Kevés helyzet és lagymatag iram jellemezte ezt a játékrészt. Az Építők nagyon tartalékos volt, és a hazaiaknak is voltak hiányzóik. A második félidő elején megtört a jég! Egy bal oldali szöglet után Lőrincz László fejelt 3 méterről a kapuba. A gól nagy előny volt ezen a meccsen, de azért az Építőknek meg volt az esélye az egyenlítésre. A vendégek kétszer háromszor is nagy helyzetben hibáztak, illetve volt egy tizenegyesgyanús esetük is. A Sashalomnak is voltak lehetőségei, és a 81. percben Tóth Henrik kapott egy remek labdát a jobb szélen, lefutotta védőjét, majd egészen a kapuig vitte be a játékszert, ahol Graeser kapus kiszolgáltatott helyzetben nem védhette a támadó közeli lövését. A 85. percben Tóth Henrik újabb gólt szerzett beállítva a 3-0-s végeredményt. A Sashalom továbbjutása megérdemelt volt, az eredmény kissé túlzó a látottak alapján.

Budafoki LC – Pénzügyőr SE 1-6

A Pénzügyőr nemes bosszút állt az utóbbi időben számukra mumussá vált Budafokon, és már az első félidőben eldöntötte a továbbjutást a meglehetősen tartalékos hazaiak ellen. A remek formában lévő Szakolczai-Sándor Balázs már az első félórában duplázott, és Aribi Hassan is a kapuba talált. A 35. percben Vicellér Gergő reklamálás miatt gyorsan begyűjtött két sárgát, így kiállították, és ezzel a Budafok teljesen reménytelen helyzetbe került. Meglepetésre Gubacsi Ákos a 39. percben mégis szépíteni tudott, de a válasz azonnal érkezett Buzás Viktor révén. 1-4-el fordultak a csapatok. A második játékrészben Vatai Attila, a Pénzügyőr mestere szinte minden cserejátékosának lehetőséget adhatott, illetve pihentethette a bajnokira kulcsjátékosait. A vendégek az 53. percben Sztrunga Zsolt, majd a meccshajrájában Meggyes Balázs góljával állították be az 1-6-os végeredményt!