Az egyesületről:

Teljes név: 43. sz. Építők Sportköre

Alapítás: 1949

Színe: kék-fehér

Elérhetőségek; székhely: 1116 Budapest, Fegyvernek utca 8. II. em. 20., e-mail: 43szepitoksk@gmail.com, telefon: 0620/393-6616 (Balla Bertalan technikai vezető)

Pálya címe: 1031 Budapest, Sujtás utca 2-4. (Gázgyár sporttelep)

Edzések: kedden 18:30, szerdán 18:30, csütörtökön 18:30-kor

Rövid történeti áttekintés: A 43. sz. Építők Állami Vállalat labdarúgó szakosztálya 1949-ben, több más szakosztállyal (teke, tenisz, turisztikai, röplabda, asztalitenisz, horgász, kézilabda stb.) egyetemben alakult meg. Az 50-es évek történései nagyobb részben a múlt homályába vesznek. Azonban annyit azért tudni lehet, hogy ezek az idők jobbára a kezdetekről szóltak. A 43. sz. ÁÉV közép-európa legnagyobb építőipari vállalata volt (10.000 fős létszámmal), saját, önálló sportélettel, többek között például a házgyárak közötti, saját nagypályás bajnoksággal!  1953-ban a csapat megnyerte a XIII. kerületi bajnokság III. csoportját, majd osztályozón a II. osztályba jutott. A következő év azonban nem sikerült túl jól, a II. osztály (4. liga) 1. csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedett a csapat, úgy, hogy végül vissza is léptek a pontvadászattól.

A 60-as években a Budapest II. osztály (2. csoportjában) szerepelt a csapat (6. liga) és zömében a középmezőnyben helyezkedett el. Azonban 1965-ben sikerült egy jobb eredményt elérni, amikor is ezüstérmet szerzett a csapat.

1978. Álló sor balról: Várkonyi, Kondás, Borsos, Kékes, Balla, Zelenyák, Dr. Kántor, Dr. Hevesi Gy. (sportköri elnök). Ülő sor: Mészáros (szakosztály-vezető), Juhász-Kiss, Rozgonyi, Platthy, Prazsák, Glücker, Bodai (vezetőedző).

A 70-es éveket Verebes József fémjelezte. Az utóbb komoly edzői karriert befutott „Mágus” 8 évig volt a csapat edzője (hivatalos nevén „sportszervezője”). A felnőtt csapat mellett a női csapatatot is trenírozta. A legendák szerint nálunk kapta (a játékosoktól) a „Mágus” becenevet. Bacsa István sportköri elnök halálát követően 1976-tól, a  vállalat jogi osztályán dolgozó dr. Hevesi György lett – előbb ideiglenes, majd utóbb végleges – a sportköri elnök. Ezidő alatt a csapat BLSZ területi bajnokságban szerepelt (7. liga). Az osztályváltás a Mágussal nem sikerült, Verebes József 1978-ban pedig távozott, az NBII-ben szereplő Kecskemét csapatát vette át. Helyére Bodai László érkezett, aki már az első, 1979/80-as pontvadászatban feljutó (2.) helyre vezette a csapatot.

1982. Álló sor balról: Platthy (vezetőedző), Zelenyák, Rozgonyi, Tomay, Ódor, Dicső, Csipler, Muzslay (szakosztály-vezető), Dr. Hevesi Gy. (sportköri elnök). Guggoló sor: Kompos, Umoh, Molnár Z., Juhász-Kiss, Igrécz, Bückő, Sánta, Dr. Kántor, Dragovics.

A 80-as években végig BLSZIII-ban volt az egyesület.  1982-től dr. Hevesi György mellett ügyvezető elnökként dolgozó, a korábban az NBI-es Csepel SC csapatában szereplő, kapus Platthy Lőrinc lett a csapat vezetőedzője. A hazai mérkőzéseit a Kábel pályán játszó együttesünk több alkalommal is elérte a dobogót, de a feljutás nem sikerült. Ennek ellenére felejthetetlenek ezek a évek. A külföldi (cseh és olasz) túrák, a siófoki téli edzőtáborok, A Kábel SC-vel játszott házi rangadók, Tomay Tibor állandó gólkirálysága, vagy Umoh Patrick Bernard (az első színesbőrű játékos NBI-be) Újpesti Dózsába  igazolása színesítette ezeket az éveket. Ebben az időszakban olyan játékosok játszottak a csapatban, mint az NBII-es Középület Építőkből érkező Glücker Tamás, Juhász-Kiss József, az NBI-II is megjáró dr. Kántor Béla, vagy a „bőr király” Dragovics Péter. Az évtized végén pedig az MTK utánpótlásából került a 43-asba Augusztini Gábor, Balogh Zsolt, Balogh Attila, Waszner Attila, Árvay István, Vályi Tamás és dr. Hevesi Tamás.

1990. Álló sor balról: Balogh A., Soós, Lakatos, Tomay, Balog A., Szalai, Molnár Z., Sánta, Dr. Kántor. Guggoló sor: Dragovics, Székely, Dr. Hevesi Gy (vezetőedző), ?, Büczkő, Igrécz.

A rendszerváltás időpontjában sportköri elnökként tevékenykedő dr. Hevesi György és Platthy Lőrinc ügyvezető elnök-vezetőedző vezetésével a futball részleg, a rendszerváltást követően önálló életre kelt. A vállalat szanálása, megszűnését követően a labdarúgó szakosztály magánkézbe és magánfinanszírozásba került. Bár ekkor még a névváltoztatás is felmerült (BBTK, azaz Budai Barátok Testnevelő Köre), de végül megmaradt az akkor már – legalábbis – Blasz szinten bevett, mindenki számára ismert név.

1997. Álló sor balról: Platty (vezetőedző), Cserba, Dr. Kőszegi, Jóka, Dr. Néder, Dr. Hevesi, Előd, Dr. Hevesi Gy (elnök). Guggoló sor: Waszner, Szabó F., Zsáky, Dr. Máté, Hajzer.

Az áttörés az 1993/94 es pontvadászatban sikerül. A csapat nagy fölénnyel, több mint 100 gólt lőve nyerte meg a bajnokságot és BLSZII-be jutott. Az 1996-ban távozó Platthy Lőrinc helyett, Dr. Hevesi György lett a csapat vezetőedzője. A 90-es években végig BLSZII-ben játszottunk. Ekkor a csapat legnagyobb gólvágója dr. Kőszegi Géza volt, de szerepelt nálunk Cservenkai Donát (MTK, Honvéd) is. A csapat egy kicsit „eljogásziasodott” (dr. Kőszegi Géza mellett, dr. Néder Zoltán, dr. Horváth Gábor, dr. Máté János is itt játszott) és egyben BLSZ talán legirigyeltebb közösségét alkotta. Ennek ellenérte a kiugró sikerek elkerülték a mieinket, a bajnokság középmezőnyében szerepelt az egylet. Sem a kiesés, sem a feljutás nem „fenyegette” a csapatot.

1999. Felső sor balról: Dr. Hevesi Gy. (vezetőedző), Dombovári (pályaedző), Kovács, Horváth Z., Mikó, Dr. Kőszegi, Dr. Hevesi T., Vellai, Izsó, Prazsák, Dukesz, Zsáky, Szabó F. Guggoló sor: Krammarits, Dóra, Augusztini, Haász, Kajári, Balogh, Kolossváry.

A 2000-es években csak „összejött” az osztályváltás, igaz csak papíron. A BLSZ bajnokságok átszervezése következtében fél osztályt ugorva BLSZI/B-ben „jutott” a csapat. Az évtized elején, Bajáról igazolt a kapunkba az akkor még „csak” brókerként dolgozó, későbbi miniszter, majd miniszterelnök Bajnai Gordon. A 90-es 2000-es években a költözés is napirenden volt. Megjártuk az Erőmű, Erdért, újra az Erőmű és a Goldball pályákat.

2007. Álló sor balról: Karakas Cs., Balogh A., Dr. Hevesi Gy. (vezető-edző), Demblovszky T., Báló A., Kormos P., Weitzinger I., Jova P., Horváth Z., Emecz V., Sikora E.. Guggoló sor: Tuss P., Finta G., Augusztini G., Waszner A., Dukesz B., Gombos Cs., Szabó Á.

2012-ben történt meg a nagy fordulat. A BLSZII-es  csapatunk ősszel még kieső helyen állt. Azonban a változás pályán kívül és belül is bekövetkezett. A csapat korábbi játékosa, Zsáky Mályás, aki ezidáig is támogatta a csapatunkat, még nagyobb szerepet vállalt a egyesület életében. Ennek (is) köszönhetően a bentmaradás összejött (9.) és a csapat folyamatos fejlődésnek indult. A következő évben 3. majd 2013/14-ben bajnok lett a csapat és BLSZI-be jutott.

2014. Felső sor balról: Takács Á., Demblovszky, Probáld, Kocsács D., Nagy A., Mészáros, Tordasi, Érsek, Visnyei. középső sor: Graeser, Kovács N., Supka, Sikora, Emecz (technikai vezető), Zsáky (manager), Dr. Hevesi Gy. (elnök, vezetőedző), Dr. Hevesi T. (asszisztens edző), Varga G., Angyal, Moró, Vécsi, Hegyes. Ülő sor: Főfai, Fritz, Komlósi, Nika, Komáromi, Slehovszki, Szalamie, Dudás (Kollár), Finta.

Az emelkedés pedig töretlen maradt. Vécsi Gábor „örökös gólkirály” vezetésével 9. 5. majd 2016/17-ben pedig majdnem összejött a profi, harmad osztályba jutás is, de végül „csak” 2. lett a csapat. Időközben, 2016-ban dr. Hevesi György eggyel feljebb lépett és azóta ismét csak elnökként funkciónál. Helyére a fia, a csapat korábbi játékosa, pályaedzője dr. Hevesi Tamás került, segítője, jobbkeze pedig Emecz Viktor lett.

felső sor balról: Kovács D., Kocsis Kmetykó M., Fraragó, Fodor, Gerhardt, Kmetykó K., Örkényi, Demeter. középső sor Bagyinszki, Kató, Pándy-Szekeres, Slehovszki (asszisztens edző), Horváth Z (tanácsadó), Dr. Hevesi T. (vezetőedző), Zsáky (manager), Emecz (asszisztens edző), -, Balla (technikai vezető), Rozs, Ábrahám, Gergely. Ülő sor: Orosz, Hámory, Rozsáli, Pintér, Kires, Haraldseid, Berencsi, Borgulya, Stampf, Szabó Zs., Mészáros.

A duó később kiegészült Slehovszki Krisztián asszisztens edzővel és Balla Bertalan kapusedzővel (technikai vezetővel), majd 2022-ben az Újpest utánpótlás edzővel, Szuhai Attilával.

A csapat az elmúlt évek legnagyobb sikerét érte el 2022-ben (2021/22-es bajnoki szezonban), amikor megnyerte a Budapest Kupát. Az idők változnak, az elvárások és körülmények egyre nagyobb kihívások elé állítják a csapatunkat. 2024-ben már 75 éves jubileumát ünnepelte az egyesületünk! 2024 nyarától új utakra lépett az egyesületünk, előbb Tolnai Balázs, majd 2025 januárjától Sólyom Ferenc vezetésével készült, jelenleg pedig Slehovszki Krisztián irányításával szerepelünk a BLSZI küzdelmeire.

2024. Felső sor: Rozsáli, Erdős, Gyurkó, Molnár A., Kmetykó, Varga, Boros, Ancsin, Simon, Gergely. Középső sor: Radócz, Kocsis, Balla (technikai vezető), Dr. Hevesi T. (szakmai vezető), Zsáky (manager), Emecz (szakosztály-vezető), Tolnai (vezetőedző), Kovács A. (masszőr), Horváth Z. (tanácsadó), Végh, Micheller. Alsó sor: Gálfi, Csillag (Ovszák), Jakab, Unger, Szabó D., Marosi, Pálmai, Koós, Laukó.

Mindenesetre azt bátran kijelenthetjük, hogy az idők sodrásában, hogy a 43. sz. Építők SK mai napig a budapesti amatőr labdarúgás egyik nagy hagyományokkal rendelkező labdarúgó egyesülete.

Generációk 2018-ban dr. Hevesi György 80. születésnapján!

A jelenleg BLSZ I-es bajnokságban szereplő labdarúgó csapatunknak, az elmúlt több mint fél évszázadban olyan hírességek voltak a tagjai, mint Verebes József a mágus (aki játékosa, majd közel 8 évig edzője is volt a férfi és női csapatnak), Umoh Patrick Bernard az első színesbőrű (NB1-es) futballista Magyarországon (Újpesti Dózsa), valamint az MTK-t és a Honvédot is megjárt Cservenkai Donát, a BL szereplő Fradi oszlopos tagja Szűcs Mihály, a volt miniszterelnök, kapus Bajnai Gordon és Freud Gábor, aki az Újpest csapatában közel 50 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

2022-es Budapest Kupa győztes csapat. Felső sor balról: Rozsáli, Nemes, Fodor, Kmetykó M., Kmetykó K., Csernák, Pump, Kovács M., Röthy, Örkényi Gergely. Középső sor: Ábrahám, Szuhai (asszisztens-edző), Slehovszki (asszisztens edző), Dr. Hevesi T. (vezetőedző), Zsáky (manager), Emecz (másodedző), Balla (technikai-vezető), Kovács A. (masszőr), Maczinkó. Alsó sor: Hámory, Szuhai, Ovszák, Hujbert, Berencsi, Németh A., Barsi, Koós, Borgulya, Alassmi, Demeter.

Bajnoki címek: 1953 Budapest XIII. kerület, III. csoport (5. osztály), 1959/60 Budapest VI. kerület (6. osztály), 1993/94 BLSZ III. 2. csoport (6. osztály), 2013/14 BLSZ II. (5. osztály).

Az utóbbi évek emlékezetesebb eredményei: 2000/2001 BLSZ II. 1. csoport 6. hely (5. osztály), 2008/2009 BLSZ I/B 6. hely (5. osztály), 2012/2013 BLSZ II 3. hely (5. osztály), BLSZ II. 1. hely (5. osztály), Blsz Téli Teremtorna 1. hely (2016), 2016/2017 BLSZ I. 2. hely (4. osztály), Budapest Kupa győztes 2021/22., Budapest Kupa ezüstérmes 2024/25., 

Legmagasabb osztály: 1954 Budapest II. osztály, 1 csoport (4. osztály), 2014/15 BLSZ I. (4. osztály).

Kupa: Budapest Kupa győztes 2021/22, Magyar-Kupa (főtábla) 1. forduló (3 alkalommal), 2. forduló (1 alkalommal)

Elnök: Dr. Hevesi György

Alelnök: Dr. Hevesi Tamás

Elnökségi tagok: Zsáky Mátyás, Emecz Viktor

Szakmai Igazgató: Dr. Hevesi Tamás

Szakosztályvezető: Emecz Viktor

Technikai vezető: Balla Bertalan, telefon: 06 20/393-6616, email: 43szepitoksk@gmail.com

Vezetőedző: Slehovszki Krisztián

Asszisztens edző: Tolnai Balázs

Kapus edző: Szendrei Péter

Manager: Zsáky Mátyás, Machalek Attila

Szakmai tanácsadó: Horváth Zoltán

Scout: Szuhai Attila

Gyúró, masszőr: Kovács Antal

Utánpótlás kapcsolattartó: Apjok Gergely (Hidegkúti SC), apjokgergo@gmail.com

Felnőtt csapat kerete:

Kapusok: Molnár Dávid, Sz. Varga Máté, Meszlényi Ábel

Védők: Kmetykó Márk (csk), Gyurkó Tamás, Varga Ruszlán, Kovácsréti Áron, Scheiber Bence, Tóth Máté, Kis Tamás (Kmetykó Kevin, Simon Krisztián)

Középpályások: Laukó János, Jakab Richárd, Marosi Norbert, Gálfi László, Radócz Ádám, Erdős Dávid, Mártonfi Richárd, Bereczki Levente, Oláh Tamás, Kocsis Ákos (Micheller Tamás,  Rozsáli Artúr, Csesznok András)

Támadók: Kocsis Balázs, Varga Örs, Borbély Bence, Pálmai Zsolt, Ancsin Krisztián, Boros Bence (Kovács-Hantos Erik, Szabados Krisztián, Koós Bálint)

Zárójelben, dőlt betűvel az igazolt, de jelenleg nem aktív játékosaink!

Szereléseik:

2024. Jubileumi (75) szerelés:

Hazai 1. (2020)
Hazai 2. (2021)

Hazai 3. (2021)

Idegenbeli 1. (2021)

Idegenbeli 2. (2020)

43-as 4. mezSzurkolói pólók:

rbthdr

rbthdr