Az Építők lett a BLSZ1. ezüstérmese
A BLSZ I. 30. fordulójának csütörtökre előrehozott mérkőzésén a 43.sz. Építők csapata Unione elleni 4-1-es győzelmével megszerezte az ezüstérmet. A találkozón Vécsi Gábor triplázni tudott, mellette Mészáros Dominik volt még eredményes a kék-fehérektől. A hazai találatokra csak Kayali Viktor tudott válaszolni.
A kitűnő szereplésről az Építők vezetőedzője, Dr. Hevesi Tamás beszélt nekünk: – Nem feltétlen voltunk eredménykényszerben ebben a szezonban. Ez még csak a harmadik BLSZ1-es évünk, így bizonyos szempontból még szokjuk az osztályt. Sok meccsünk pont a rutintalanságunk miatt ment el. Ennek ellenére meglepően jól sikerült az ősz, és a tavasz ahhoz képest volt csalódást keltő. Több oka volt ennek ezen kívül is, nagy volt a sérüléshullám, meghatározó játékosaink hiányoztak. Mentálisan is voltak nehézségeink. A végére újra kiegyenesedtünk, újra elénk kerültek a célok, és végül meg is valósítottuk őket. A csapatom megmutatta, hogy miért tartozik a szűken vett elithez. Ez nem egy elveszített bajnoki cím volt, hanem egy megnyert ezüst, amit nagy sikerként élünk meg!

