Beharangozó!
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve! Ennél találóbban nem tudnánk kezdeni a hétvégi Gázgyár elleni beharangozónkat. A mieink az elmúlt hétvégén – ismét – gólcsúcsot jelentő győzelmet arattak a SZAC otthonában és így (egy meccsel kevesebbet játszva) a 2. helyen várják a szombati folytatást.
Ellenfelünk jelenleg 8., ami a tavalyi nehéz évükre figyelemmel nem rossz eredmény. Láthatóan közvetlen riválisaikat szoros meccsen, egy góllal legyőzik, az élboly csapataival viszont még nem nagyon tudnak mit kezdeni.
Az óbudai rangadón nem lesz könnyű dolgunk. Az elmúlt években nem voltunk túl sikeresek ellenük, pedig akkor is rendre előttük végeztünk a tabellán és az előzetes esélyek is mellettünk szóltak. Most sem lesz másképpen, most is mi vagyunk a meccs esélyesei. Reméljük ennek végre a pályán érvényt is tudunk majd szerezni.
A bajnoki mérkőzésre október 15.-én szombaton 19-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zimonyi Péter, segítői Újhelyi Norbert és Fekete László lesznek. A vendégek sárga-zöldben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.

