Beharangozó!

  • 2022.11.10.

Az élről várjuk a bajnokság őszi szezonjának hajráját! A végéhez közeledünk, de a java még hátravan. Egy nehéz és két nagyon nehéz mérkőzés vár még ránk. Elsőnek a papíron (a három közül) a könnyebb mérkőzés következik, a Csepel UFC ellen. Nyáron komoly, laikus olvasók számára alig érthető változások mentek végbe Csepelen. Ennek eredményeképpen a Csepeli BLSZI-es csapatok száma ugyan nem változott, viszont körülöttük minden átalakult. A Csepel stadionban játszó, tavaly ezüstérmet szerző együttes „jogutódja” a korábban a Hollandi úton szereplő BLSZ2-es Csepel UP SE lett, UFC néven. A Csep-Gól jogán, a Béke téri stadionban pedig, a játékos keret szempontjából a tavalyi „nagy” Csepelre leginkább hasonlító TC játszik.

Pestszentimre-Csepel UFC

Az UFC eddigi szereplése 50%-os, ami jelenleg a 9. helyre elegendő. Az eredményeik is ennek megfelelőek, a mögöttük levőket általában legyőzik, az elöttük levők ellen (szoros) vereségeket szenvednek. A sormintából kilóg két eredmény, a REAC (0:0) és a Csepel-Csep-Gól ellen is (2:2) bravúrosnak mondható pontot tudtak szerezni.

Az elmúlt hetekben nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, saját bőrünkön éreztük, hogy a sikerért bizony szenvedni kell. Most is nyerni kell(ene), mert nagyon szoros az élboly és ha dobogón szeretnénk telelni, akkor a hátralévő mérkőzéseken már nem sok pontvesztés fér bele.

A bajnoki mérkőzésre november 12.-én szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője ifj. Czakó Tibor, segítői  Reszler Csaba és Apkó Tamás lesznek. A vendégek fehér-fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehérben lépnek majd pályára.