Beharangozó!

  • 2023.02.16.

Indul a mandula! Végre ismét pattog a labda, a hideg, unalmas futásokkal teli felkészülést, a bajnoki tétmeccs izgalma váltja fel. Az 5. helyen telelő mieink, a tavaszi rajton az újonc, a félidőben 8. TF-hez látogatnak Budafokra. Az egyetemisták téli felkészüléséről kevés információnk van, viszont az már ősszel is látható volt, hogy a gyengébb, megilletődöttebb kezdés után magukra találtak az egyetemisták és az újonc csapat számára mindenképpen előkelőnek mondható 8. helyre jöttek fel a szezon végére. Vagyis, az őszi 4:0-hoz képest, biztos, hogy szorosabb mérkőzés vár majd ránk szombat este.

Innen folytatjuk

Sajnos azt már most tudni, hogy lesznek hiányzóink az első bajnokin és várhatóan a remek őszi szezon ellenére, egy sokkal nehezebb tavasz vár majd ránk. Ennek ellenére mindent meg kell tenni a sikeres rajt érdekében, ugyanis ebben a fordulóban a Csep-Gól-Csepel – Budafok II és Unione – Gázgyár rangadók is lesznek, de a REAC-nak sem lesz egyszerű dolga Pestszentimrén. Szóval az eredmények szerencsés alakulása esetén, a forduló után akár újra dobogóra kerülhet a csapatunk.

A felkészüléssel, a tavaszi reményekkel és a hétvégi bajnoki rajttal kapcsolatban (egyik) csapatkapitányunkat, Örkényi Bencét kérdeztük:

  • Hogyan sikerült a felkészülés?
  • Ö.B.: Úgy érzem a felkészülés felemásra sikeredett, a csapat (a vezetőségnek hála) ismét el tudott vonulni a már szokásosnak mondható mátraházai edzőtáborba, ahol 5 kiváló napot töltöttünk, napi 2 edzéssel. Ez úgy gondolom még egy kicsit közelebb hozta egymáshoz a társaságot! Viszont remélem az edzőmérkőzések eredményeiből nem szabad kiindulni, ellenben voltak bíztató játékrészek a meccsek alatt, gondolok itt a gödöllői mérkőzés első félidejére, vagy a BVSC elleni mérkőzésre.
  • Miben bízhatunk tavasszal?
  • Ö.B.: Úgy gondolom a helyünket mindenképpen meg kell hogy tartsuk a tabellán! Sajnos, mint tudjuk 2 alap emberünket (Chivu, Deme) bizonytalan időre elvesztettük, de most itt a nagy feladat a csapat előtt, hogy megmutassa, hogy nélkülük is el tudjuk érni azt, amit szeretnénk. Az ellenfelek, az őszi szezonunknak hála, valószínűleg jobban felkészülnek belőlünk, és óvatosabb játékkal lépnek ellenünk pályára. Nem lesz könnyű ez a fél szezon, de bízom benne, hogy hátrafelé nem kell nézelődnünk, ami a tabellát illeti.
  • Mire számíthatunk a bajnoki rajton?
  • Ö.B.: Mindenképpen győzelemre számítok, egyszerűen nincs más opció! Az első 5 mérkőzésen minél több győzelmet, pontot kell szereznünk, és ha ez sikerül talán tudunk a tavalyi győzelmi sorozathoz hasonlót produkálni. Sérülésmentes, sikeres tavaszt kívánok a csapatnak, vezetőségnek és minden 43-as szimpatizánsnak!⚽️💙

A tavaszi rajtra február 18.-án szombaton 19-órás kezdéssel kerül sor a Budafoki MTE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt, segítői  Sudiczky Bálint és Vida Gábor lesznek. A hazaiak sötétkék szerelésben játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.