Beharangozó!
A sikeres rajt után, sikeres folytatásban reménykedhetünk az idei első hazai bajnoki mérkőzésünkön. Ellenfelünk a jelenlegi 7. Vízművek csapata lesz. A vendégek jobbára fiatalokból álló együttese – némi meglepetésre – a nyitányon, hazai pályán vereséggel kezdett a Csepel UP SE csapata ellen (0:2). A két csapat őszi mérkőzésén, magabiztos játékkal hoztuk el a 3 pontot a Váci útról (5:0). Általánosságban elmondható, hogy számunkra fekszik a vendégek, elsősorban játékosságon alapuló futballja. Talán ezért is az elmúlt években többségében a mieink sikereivel értek véget a két együttes mérkőzései.
Tény viszont, hogy bennünket nyomaszthat az esélyesség terhe, ugyanis várhatóan nem sok pontvesztés fér majd bele a későbbi rangadók előtt.
A bajnoki rajtot – 5 sárga lap miatt – kihagyta (másik) csapatkapitányunk Gergely Viktor, most őt kérdezzük a hétvégi esélyekről:
Kívülről láttad a TF elleni meccset, szerinted hogy játszottak a fiúk?
G.V.: Véleményem szerint a fiúk kihozták a meccsből azt amiért Budafokra mentünk, ez nem más mint a 3 pont. Maga a játék képe vegyes érzéseket keltett bennem, rengeteget állt a játék és a bírók sem voltak sokszor a helyzet magaslatán. Egy sok passzos játékos csapatnak ezek a legrosszabb körülmények. A védelem jól muzsikált, szinte helyzetet sem engedett a hazai csapatnak, a gól is egy apró butaság miatt következett be, ezt nem engedheti meg magának egy csapat sem. Ha az új támadó játékosok megtalálják az összhangot a csapattal, akkor jönni fognak a gólok is
Mire lehetünk képesek tavasszal?
G.V.: A tavaszi szezontól eléggé tartottam a felkészülés során, nem éreztem a csapatban a tüzet, de ennek az első bajnokin nyoma sem volt. Ha a mentalitás és lelkesedés megmarad, úgy érzem a Fortuna kezét fogva egy meglepően jó szezont mehetünk, örülnék ha újra felállhatna a csapat a dobogó bármelyik fokára, és ehhez most minden adott is!
Szombaton mi kell majd az újabb győzelemhez?
G.V.: Szombaton egy nagyon jó mérkőzésre számítok. A Vízművek mindig egy lelkes fiatalokból álló csapat, akik törekednek a szép futballra, ha fegyelmezettek leszünk és ugyanúgy küzdeni fogunk egymásért mint eddig az egész szezonban, akkor úgy vélem csak győzelem lehet a hétvége kimenetele. Hajrá Építők!!
Az első tavaszi hazai mérkőzésre február 25.-án szombaton 15-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Csorban Sándor, segítői Reszler Csaba és ifj. Czakó Tibor lesznek. A vendégek piros szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.
Fontos lenne az újabb 3 pont megszerzése, ezért kérjük a szurkolóinkat, hogy jöjjenek és minél nagyobb létszámban támogassák a csapatunkat!

