Beharangozó!
Hétközi kupa mérkőzés következik, ráadásul rendhagyó kora délutáni időpontban. A Budapest Kupa 3. fordulójában, a 8-közé jutásért a Csepelen lépünk majd pályára. Amig az ellenfelünk már két mérkőzést is játszott ebben a sorozatban (Tabahon Blsz4 7:0, Városgazda Blsz2 5:2), addig a címvédő mieink még nem léptek pályára. Az első fordulóban erőnyerők voltunk, a másodikban pedig a THSE 2000 (Blsz3) ellen, az ellenfél ki nem állása miatt (játék nélkül 3:0-al) jutottunk tovább.
A mérkőzésnek továbbjutás mellett az is a tétje, hogy melyik csapat tartja meg a (jó) esélyét arra, hogy a Magyar Kupa kora ősszel kezdődő új sorozatában is részt vegyen. Mert a vesztes a Budapest Kupa kiesés mellett a Magyar Kupa részvételének lehetőségét is elveszíti majd.
Az esély egyértelműen a bajnoki riválisunk mellett van és nem csak a hazai pálya miatt. A Csepelen tulajdonképpen profi csapat van, számukra láthatóan nem jelent gondot a hétköznap kora délutáni időpontban való játék sem. Bár a két csapat közel van egymáshoz a BLSZI-es tabellán, de az őszi mérkőzésén is a kék-pirosak nyertek 2:1-re.
Más kérdés, hogy mindkét csapat számára a bajnokság jelenti az elsődleges prioritást. Ezért előfordulhat, hogy néhány játékost inkább pihentetnek majd a hétvégi fordulóra.
A szerdai mérkőzés esélyeiről Kmetykó Márkot kérdeztük.
- Számodra ellentmondásos lehetett a hétvége, mert miközben a védekezésben voltak hibáid, elől mindhárom gólunkban benne voltál. Te, hogy láttad belülről az Issimo elleni meccset?
- K.M.: Ez a 3. Évem a csapat színeiben és sajnos minden évben volt egy olyan csapat, aki ellen fontos pontokat vesztettünk és az a csapat többnyire a kiesés ellen küzdött. Most sem volt sajnos másként és azt mindenki láthatja, hogy a végen ez a 4 pont nagyom fontos lesz. De remélem, hogy tudunk egy olyan győzelmi szériát produkálni, mint az ősz folyamán. Azt gondolom a mérkőzés első félidejében nem sikerült felpörögnünk, nagyon lassan járattuk a labdát és ami helyzet kialakult előttünk nem sikerült gólra váltani. A második félidőben sem kápráztatta el a csapat a kilátogatókat, de úgy vélem, hogy az akarással nem volt gond. Hát igen, sajnos védekezésben rossz döntéseket hoztam, de minden ilyen hibámból tanulok és biztosra veszem, hogy több ilyen nem fog előfordulni, támadásban viszont szeretném folytatni, amit ezen a meccsen elkezdtem és gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot.
- Budapest Kupa győztesként milyen emlékeid vannak a tavalyi sikeres sorozatról?
- K.M.: A tavalyi menetelés során meglátszott mennyire összetartó a 43-as. A vezetőség és a játékosok közösen küzdött azért, hogy megnyerjük a kupát. Szép emlék számomra minden egyes pillanata annak a sorozatnak, ahol megtanult a csapat egymásért küzdeni. Nagyon reménykedem egy ugyanolyan kupamenetelésben, mint a tavalyi évben, hogy aztán újra a szimpatizánsainkkal ünnepelhessünk.
- Szerdán nem vár ránk sétagalopp Csepelen, mi kellhet majd a továbbjutáshoz?
- K.M.: Hétköznapi meccseink nehezek szoktak lenni, mivel majdnem mindenki munkából érkezik. Tisztában vagyunk vele, hogy a Csepel egy nagyon jól szervezett csapat, olyan játékosokkal, akik akár önmaguk eltudnak dönteni egy mérkőzést. De ha rendezni tudjuk a sorainkat és egymásért tudunk küzdeni a pályán, akkor szerintem bárkit meg tudunk verni. Érzem a csapatban az erőt, hogy szerdán győztesen hagyjuk el a pályát. Újra eltudjuk hódítani a trófeát! Hajrá Építők!
A mérkőzésre március 8.-án szerdán 14:30-as kezdéssel kerül sor a Csepel stadionban. A mérkőzés játékvezetője Apkó Tamás, segítői Végh Márton és Horváth Dániel lesznek. A hazaiak piros szerelésben játszanak, a mieink pedig kék szerelésben lépnek majd pályára.
Döntetlen esetén egyből 5-5 büntető dönt a továbbjutásról!

