Beharangozó!

  • 2023.04.20.

Tulajdonképpen majdnem mondhatjuk, hogy a tavaszi Szabadkikötő, az őszi 43-as! És sajnos ez az állítás fordítva is (majdnem) igaz. A 43-as pedig az őszi Szabadkikötő.

Ugyanis a vendégek mindössze 7 szerzett ponttal, a 15. helyen teleltek. Majd 2023-ban megtáltosodtak. Jelenleg már 11. helyen állnak a bajnoki pontvadászatban, 24 ponttal (pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak). 8 meccsből 5 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a tavaszi mérlegük (többek között nem kaptak ki a már már bajnok Unione 0:0, és a dobogós Csepel-Csep-Gól FC 2:2 ellen sem) és az egyetlen vereségüket is csak a szintén éllovas REAC ellen szenvedték el (0:1).

Szóval mostanában nem túl acélos formát mutató mieinknek bizony fel kell majd kötniük azt a bizonyos alsónadrágot, ha meg akarják szakitani a saját negatív sorozatukat.

Ősszel, ha nem is egyszerű meccsen, de csak bedaráltuk idegenben a Szabadkikötő jobbára fiatalokból álló együttesét (4:1).

Ehhez hasonló jó eredményhez minden bizonnyal stabilabb védekezésre lesz szükségünk majd szombaton. Mert a mostanában szokásos, 3 kapott gólos átlaggal bizony most is nehéz lesz majd meccset nyerni.

A bajnoki mérkőzésre szombaton délután, április 22.-én szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Milavecz Péter, segítői  Madari Adrián és Csékei Andor lesznek. A vendégek fehérben szerelésben játszanak, a mieink pedig kékben lépnek majd pályára.