Beharangozó!

  • 2023.05.04.

Szombaton délelőtt, matiné időpontban Újpalotára látogatunk, a jelenleg 12. Testvériség otthonába. A hazaiak tavasszal (is) teljesen kiszámíthatatlan eredménysort produkálnak. Váratlan vereségeket – ebbe a sorba nem igazán illeszkedő – meglepő pontszerzések követik. Mindenesetre az biztos, hogy az elmúlt években jó középcsapatként szereplő, mindenkire veszélyes Tesi számára nagy csalódás ez az idény.

Mint ahogy a mieink sem futnak büszkeségre okot adó szezont tavasszal. Ráadásul a délelőtti időpont, füves pályával fűszerezve általában nem igazán jó omen számunkra. Ennek (és az ismert kiállási) nehézségeink ellenére a hátralévő mérkőzéseken nem ártana még néhány pontot szerezni ahhoz, hogy legalább a jelenlegi 5. hely biztosan megtartható legyen.

Az elmúlt időszakban ha szorosan is, de a mieink sikereivel értek véget a két csapat összecsapásai. Ősszel 1:0, a Bp Kupa döntőjében 3:2 volt ide az eredmény. Ellenben a korábbi, 2021/22-es pontvadászat mérkőzéseit a Tesi nyerte 0:1 és 1:2-re. Szóval háromesélyes mérkőzés következik, remélhetőleg a végén a mieink sikerével.

Egy felejthetetlen pillanat, 43-as gól a 2021/22-es Budapest Kupa döntőjében, a Tesi ellen!

A bajnoki mérkőzésre szombaton kora délelőtt, május 6.-án szombaton 10-órás kezdéssel kerül sor a Barátság sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Fekete László, segítői  Dr. Madari Adrián és Róka Krisztián lesznek. A vendégek zöldben szerelésben játszanak, a mieink pedig sötétkékben lépnek majd pályára.