Beharangozó!
A bajnoki rajton a 8. helyen telelő mieink a 14. Gázgyár csapatát fogadják majd a szombat délutáni kerületi derbin. A két csapat különböző utat járt be a felkészülés alatt. Amig a mieinknél elsősorban az új játékosok megtalálásán, új csapat építésén volt a hangsúlyt, addig a vendégeknél nem volt különösebb játékosmozgás. Ez egyébként a felkészülési mérkőzések eredményében is megmutatkozott. A mieink 6 mérkőzésből mindössze egyet tudtak megnyerni (megjegyezzük; régen volt ilyen gyenge edzőmeccs mérlegünk, miközben azért többségében nem játszottunk világverő alakulatokkal), szemben a Gázgyárral akik 8 meccsből 4-1-4 mérleget hoztak.
Sólyom Ferenc csapatának ősszel elsősorban a gólszerzés okozott gondot. Az eddigi 15 mérkőzésen mindössze 10 találatot jegyeztek. Ellenben kapott gólok tekintetében kedvező a mutatójuk. Csak 20 alkalommal rezdült meg a hálójuk, ami az 5. legkevesebb a bajnokságban!
Mindezek alapján a stabil védekezést mutató Gázgyár ellen várhatóan – mint mindig – most is meg kell majd szenvednünk a győzelemért. Ősszel Kocsis Balázs büntetőből szerzett góljával előszőr sikerült nyernünk idegenben a „kanárik” ellen. Most viszont hazai pályán kellene begyűjteni a 3 pontot, amire azért volt már többször is példa.
Egyebekben az Óbudai alakulat nyári átalakulása folytatásaként, ettől a héttől kezdődően már UDSE Gázgyár néven szerepel majd a bajnokságban.
A bajnoki mérkőzésre, február 17.-én szombaton 17:00-as kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Apkó Tamás, segítői Balogh Bálint és Grünvald Gábor lesznek. A vendégek zöld-sárga szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.
Minden kedves szimpatizánsunkat szeretettel várjuk! Gyertek szurkolni!


