Beharangozó!
Sajnos ki kell mondanunk, továbbra sem vagyunk jó passzban. Pedig a katartikus TF elleni hajrá és győzelem után azt hihettük, hogy végre valami fény végre pislákol az alagút végén. A Vízművek ellen az elmúlt szombaton 5 éves győzelmi szérián szakadt meg, ráadásul (megint) egy olyan meccsen veszítettünk, ahol a játék képe és a helyzetek alapján a győzelmünk sem lett volna ördögtől való.
Most viszont igazán nehéz kihívás elé nézünk. Húsvét szombaton a jelenlegi 2. SZAC csapata látogat hozzánk. Ellenfelünk tavasszal 5 győzelemmel és 1 döntetlennel áll. Ősszel is simán nyertek ellenünk, akkor az ősz (számunkra) leggyengébb mérkőzésén 0:3 lett a végeredmény (ugye milyen messze van már a 2022. október 8.-i 8:1-es sikerünk).
A nyáron alaposan megerősödött vendégek, télen tovább erősítettek. Leigazolták többek között az NB3-as Pénzügyőr gólvágóját Bíró Ákost, aki 6 meccsen már 5 gólnál jár.
Nyilvánvalóan az esélyek egyértelmű vendég sikert víziónálnak. Reméljük a fiúk csak azért is összekapják magukat és rácáfolnak a papírformára.
A bajnoki mérkőzésre, március 30.-án szombaton 17:00-as kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zám László, segítői Ferenc Máté és Agócs Róbert lesznek. A vendégek fehér-fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig a jubileumi kék-fehérben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


